TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)

Full text search

TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ)
TÖRÖK FERENC, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! 5635-ös szám alatt kapcsolódó módosító javaslatot terjesztettem elő az országgyűlési határozathoz. Néhány szóval szeretném megindokolni.
Elöljáróban előadnám azt, hogy Schiffer képviselőtársam itt nagyban ecsetelte a Galvani hídnak a szükségességét. Én csak alá tudnám húzni ennek a nagyon fontos kérdésnek az eldöntését.
Az sem vitás, hogy nagyon sok környezettanulmány, beruházási tanulmány és egyéb foglalkozott ezzel a kérdéssel. Az együttes jelentésnek is körülbelül a háromnegyed része olyan módosító indítványokat tartalmaz, amely a dél-pesti Duna hidakról beszél.
Én azt hiszem, hogy senki előtt sem lehet vitás, hogy a két híd Dél-Pesten mindenképpen szükséges.
Az sem kétséges, hogy egy olyan országgyűlési határozat, amely kötelezettséget jelentene a költségvetésnek két híd megépítésére vagy költségvetési támogatást igényelne, ez nem járható út. Én egyébként nem lennék nagyon szomorú, ha ezt meg lehetne valósítani, de nyilvánvaló, hogy a költségvetés jelenlegi helyzete ezt nem teszi lehetővé.
Éppen ezért az én kapcsolódó módosító indítványom egy kompromisszumos javaslat, amely lehetővé tenné azt, hogy a Galvani úti híddal, amelynek a szükségességét megkérdőjelezni nem lehet, lehessen rászervezni, lehessen tervezni, lehessen vállakozni abban az esetben, ha módosító indítványomat elfogadja a tisztelt Ház. Ez egy bizottságot jelentene abban a kérdésben, hogy igazán és komolyan lehet foglalkozni a Galvani úti hídnak a megépítésével, hiszen ez egy parlamenti támogatást élvez.
Ugyanakkor az én javaslatom nem jelent a költségvetésnek pillanatnyilag semmiféle terhet, nem jelent a Kormány felé kötelezettséget és ilyen elkötelezettséget.
A bizottsági jelentésből is kitűnik az, hogy a költségvetési bizottság is támogatta ezt, és a Kormány képviselője is támogatta a javaslatomat, úgyhogy én kérem a tisztelt Házat, hogy a szavazásnál ezt vegyék figyelembe. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť