CZOMA LÁSZLÓ, DR. (független)

Full text search

CZOMA LÁSZLÓ, DR. (független)
CZOMA LÁSZLÓ, DR. (független) Tisztelt Országgyűlés! Kötelességem beszámolni arról, hogy a hét végén három megye – Veszprém, Somogy, Zala – 30 középiskolájának diáksága és tanárai, 1500-an, találkoztak a keszthelyi Helikon Ünnepségeken.
A 175 éves hagyományokat, a reformkor nemes eszméit elevenítették fel, versengve a költészet, a dal, a tánc, a magyar kultúra ismeretében, megjelenítésében.
(15.30)
Mit üzen ez a rendezvény, ez a hagyományápoló, azt újjáteremtő ünnep?
Mindenekelőtt azt, hogy most is csak a művelt emberek sokasága valósíthatja meg a nemzet előtt álló célokat, teheti gazdaggá, demokratikussá Magyarországot, azt, hogy a reformkor hajnalán elindított gondolatok, amelyek mindig is jelen voltak a magyar közgondolkodásban, ismét virágzanak.
Természetes és valóságos cselekvés a hagyományőrzés, az értékek felmutatása, a magyarság vállalása, amelyek együtt jelentik a reformok vállalását, legyen bár oly nehéz a gazdasági helyzet, legyenek kíméletlenül élesek a viták, az ifjúság készül a stafétabot átvételére. Tudja, hol vannak a gyökerei, hol keresse azt a tiszta forrást, amelyből merítve a nemzeti felemelkedést szolgálhatja.
A Helikon bölcsőjénél Festetics György, Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor, Horváth Ádám, Dukay Takács Judit állott, az 1957-ben újraindított mozgalom védnökei között ott volt Kodály, Bárdos Lajos, Simon István, akik hitet tettek jelenlétükkel a magyar történelmi, szellemi értékek felmutatása mellett.
Napjaink Helikon-eszméje a nemzeti öntudat és önbecsülés tudatosítása. Hagyományaink, értékeink megbecsülésére szólít az ifjúság azzal, hogy felidézi, megmutatja, érti reformkori őseinknek máig szolgáló szavát, üzenetét. "Amit bírsz, tudsz, hív kezekkel a hazának áldozd, akkor derül ki napunk."
Tisztelt képviselőtársaim! A helikoni diákság seregszemléje biztató jele az egészséges vetélkedésnek, a pártviszályoktól mentes társadalmi újjáépítésnek. Köszönöm a figyelmüket, és hogy szót kaphattam. (Taps.)
Döntés törvényjavaslatok sürgős tárgyalásáról

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť