JÁVOR KÁROLY (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF)
JÁVOR KÁROLY (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Annál is inkább köszönöm, mert ebben a Házban idestova olyan érdekes és új dolgok hangzottak el a vízlépcsőről, amit nagyon nehéz szó nélkül megállni.
Az első, amit szeretnék mondani – természetesen azzal együtt, hogy mindenkinek joga van szólni –, nagyon fontosnak és jónak tartanám, hogyha valaki, mielőtt szózatot intéz ebből a Házból a vízlépcső ügyében, pláne, ha olyan valaki, aki nem, vagy alig foglalkozott a vízlépcső kérdésével, előtte utánanéz azoknak a dolgoknak, amiről beszél. Hovatovább megnézi, hogy mi van abban a szövegben, amit odaadtak neki, hogy olvasson el. Ugyanis lehet nyilatkozni arról, hogy a szakértők lehetőséget látnak műszaki kompromisszumra, csak akkor óhatatlanul felvetődik a kérdés, hogy ez az ember, aki így nyilatkozik, vajon ismeri-e ezeket a szakértői véleményeket. Én ismerem ezeket, kedves képviselőtársaim, nem állítom, hogy mindegyik szakértői vélemény azt mondja, hogy nincs lehetőség erre. Kétségtelen, hogy újabban kezdenek föltámadni hazánk nagyjai, és leírják ezt egymás után, hogy ők mégiscsak látnak. De azért a szakértők többsége – és hogyha elfogadjuk, hogy ökológiai szempontok az elsődlegesek, akkor – az ökológusok egy emberként azt állítják, hogy a vízlépcső bármilyen módon való üzembe helyezése nagyon komoly ökológiai kockázatokkal jár.
Tehát mielőtt valaki nyilatkozik, ezt nézze meg. Azonkívül a rendszerváltás előtti években engem nagyon zavart – gondolom, képviselőtársaimat és mindenki mást is –, hogy ha az ő nevében mint a "nép" nevében valaki nyilatkozik. Lehet ebben a Parlamentben azt mondani, hogy az ott élő százezrekre nézve milyen súlyos következményekkel jár ez, csak felmerül a kérdés, hogy vajon ismeri-e ez az ember az ott élő százezrek véleményét. Én szeretném javasolni mindannak, aki aggódik az ott élő százezrekért, hogy kérjük már ki az ő véleményüket: mit szólnak ők ehhez?
Szeretném javasolni a Népszabadságban Duray Miklós úrnak ebben a témában megjelent cikkét. Nem egészen hangzik egybe az itt elhangzott felszólalással.
A másik, amit szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani, a csallóközi városok és községek társulásának nyilatkozata a bősi vízierőmű kérdésében. Itt a tiszta forrás, nem értem: itt, a magyar Parlamentben rájuk hivatkozva miért lehet vagy miért kell egészen mást mondani? Ezek azok az emberek egyébként, akik a másik oldalon a leginkább érintettek.
Természetesen lehet műszaki megoldásról is beszélni, csak ne keverjük össze a sorrendet. Először is itt van egy szerződés, amiről majd szeretnék néhány szót később szólni, amelyik meghatározott műszaki paraméterekkel ma még érvényben van, és kötelező, amíg ez érvényben van, addig kötelező mind a két félre. Ha ezt a szerződést felbontjuk, megszüntetjük, kötünk egy új szerződést a most meglévő problémák megoldására, akkor abban természetesen helyet kaphatnak műszaki megoldások is.
Szükség van a műszaki megoldásokra? Úgy van. Szükség van műszaki megoldásokra azért, hogy az ökológia érdekeit szolgáljuk? Úgy van.
Ezek egy részét egyébként már most is meg lehetne csinálni. Hogy miért nem tesszük meg, nem értem. Ilyen a szigetközi párhuzamművek kérdése. Ezek a párhuzamművek zárják el a mellékágakat a Dunától. Ezeket a párhuzamműveket olyan magasra építették, hogy a duzzasztott állapotban is csak a legvégső esetben kapjanak a mellékágak vizet. Mit tesz ilyenkor egy műszaki szakember, aki az ökológiai szempontokat fontosnak tartja? Lebontja ezeket a párhuzamműveket. Ehhez nem kell szerződést se bontani, ehhez csak tudomásul kell venni, hogy az ökológiai szempontok az elsődlegesek. Tehát nem műszaki megoldás az első, hanem az egész területet egy területfejlesztési rehabilitációs szemüvegen kellene tekinteni, természetesen az ökológiai szempontok elsődlegességével.
A másik dolog, ami szintén nagyon veszélyes, és ezért óvok én mindenkit az elhamarkodott hozzászólásoktól. Ugye, itt fölfestjük az ördögöt a falra, hogy Jézus, Mária, mi lesz itt, fölbontjuk a szerződést, akkor nemzetközi bíróság tárgyalja, és akkor esetleg elveszítjük a pert. Erre egyáltalán nem biztos, hogy sor kerül. Hogyha a partnereink olyanok, hogy hajlandók az együttműködésre, akkor erre a tárgyalásra egyáltalán nem kell hogy sor kerüljön. Kétségtelen, hogy egy lehetséges megoldásként mint jogi eszköz ez rendelkezésünkre áll. Természetesen, ha a csehszlovák fél nem járul hozzá – és ezt sem árt tudni minden nyilatkozónak, ha nem járul hozzá – ahhoz, hogy nemzetközi bíróság foglalkozzon a kérdéssel, akkor nemzetközi bíróság nem fog foglalkozni vele. Az egy más kérdés, hogy aki nem vállalja ezt a procedúrát, az annak egy súlyos nemzetközi presztízsveszteség.
Tehát én nagyon örülök, hogy egyre többen érdeklődnek a vízlépcső kérdése iránt, csak azt szeretném kérni, hogy az eddigi elmaradásukat pótolják szakirodalommal, tájékozódással és egyebekkel, és utána nyilatkozzanak, mert egyrészt zavart keltenek, másrészt pedig súlyos kelepcébe juttatják saját magukat.
Miért fontos az, hogy az Országgyűlés tájékozódás után felelősen döntsön? Néhány fórum és szervezet ugyanis, például a mérnökkamara éppen most tartja fontosnak kifejteni azt az állásfoglalását, és azt közzé is tenni – szeretném rögtön hozzátenni, hogy az ilyen állásfoglalásokat azonnal hozza a teljes csehszlovák sajtó. Korábbi ilyen jellegű megnyilvánulásokat is és ezt is. És azt mondják, hogy kérem szépen, a magyar fél készen áll a műszaki kompromisszumra. Tehát ugye, egymás után jelentkeznek ezek a szervezetek, amelyek azt mondják, hogy igenis, nem szabad felbontani ezt a szerződést, és valamiféle kis vízlépcsőt azért építsünk, azt az üzemvízcsatornát, ha már megépült, legalább hajózásra használjuk.
Na most ez azért furcsa számomra, mert pontosan hasonlít a néhány évvel ezelőtti jelenségekre.
Na most ha elfogadjuk, hogy ez a kérdés elsősorban ökológiai jellegű kérdés, akkor vajon miért a mérnökkamara kíván az ügy szószólója lenni? Én azt tanultam az egyetemen egy tanáromtól, hogy nagyon elhibázott dolog, hogyha egy probléma láttán egy szakember mindig, minden áron a különböző problémák vezető tervezője vagy irányítója akar lenni. A dolog nem így működik, én úgy gondolom, hanem úgy működik, hogy amikor meglátom a problémát, akkor a saját szakterületemet némi intelligenciával és alázattal elhelyezem a problémamegoldók között. Magyarul, mindig más és más szempont lesz az uralkodó és a meghatározó. Ebben a helyzetben nem a mérnökkamara véleménye kell, hogy legyen a meghatározó. Más kérdés, hogy némi felelőtlenség is szerintem ebben a helyzetben így nyilatkozni.
Utolsónak szólnék, vagy hát a vége felé, bocsánat, nem akarok prejudikálni, amit itt már többen megtettek, egyébként helytelenül: a vége felé szólni nagyon hálás, mert kiváló végszavakat adnak az embernek. Nos, ilyen végszavakat kaptam én Keresztes K. Sándor miniszter úrtól is, aki azt mondta, hogy miért nem azt nézzük meg, hogy ő szó szerint mit mond. Hát éppen ez az aggasztó számomra, hogy én megnéztem, hogy ő szó szerint mit mondott. A probléma itt kezdődik ugyanis. Természetesen eszem ágában sincs, hogy ő a Kormány ellen próbál nyilatkozni, csak nem értem, hogy miért ilyen bonyolult formáját választja annak, hogy rávegye a másik felet az építkezések leállítására. S nem értem, hogy miért olyan bonyolult formáját választja, ami látszólag ellentétes az országgyűlési határozattal és ellentétes az új Kormány valamennyi, e témában született határozatával. De ettől függetlenül neki joga van.
Na most, miután név szerint is megszólíttattam, hogy Vavrousek-tárgyalás vagy nem tárgyalás, szeretném elmondani mindenkinek és megnyugtatni minden aggódó felet, természetesen nemcsak neki, hanem bármelyik miniszternek, sőt bármelyik képviselőnek is, de most maradjunk a minisztereknél, joga van egy éppen itt tartozkodó másik miniszterrel tárgyalni. Ez még az égvilágon semmi gondot nem jelent. A gond ott kezdődik, hogy ezen a megbeszélésen ők a vízlépcsőről tárgyalnak, majd megállapodást is kötnek, miszerint ők közösen fognak egy levelet írni az EK felé, és onnan kérnek tőlük szakértőket. A dolog itt kezd érdekes lenni, valamint ott – egyébként azon az összejövetelen, ahol én nem voltam ott, és a miniszter úr elmondta véleményét, számomra semmi új nem hangzott el, tehát a probléma ott kezdődik –, amikor a magyar tárgyaló fél, a nemzetközi tárgyalásokért felelős vezető megkerülésével folynak ilyen megbeszélések a vízlépcsőről, és olyankor jut a tudomásunkra, és ne vegye rossznéven, de ez egy kicsit komolytalan dolog, hát beugratásnak minősíteni ezt, amikor ott a prágai tárgyaláson nem egy folyosói pletykáról van szó, hanem a tárgyaló fél egyik tagja hivatalosan bejelenti, hogy a két miniszter itt tárgyalt és megállapodásra jutottak.
Szóval, ezt le lehet így kicsinyíteni, vagy le lehet kicsinyelni, de hát ez – mondjuk – kicsit furcsa.
A Dunáról annyit, hogy még nem beteg, most tesszük beteggé, és amilyen most, mi tettük olyanná. Túlegyszerűsítjük a problémát. Én megfordítanám, szerintem túlbonyolítjuk a problémát.
A maximális kompromisszumot egyébként a Mádl Ferenc vezette tárgyaló küldöttség 1991. december 2-án megfogalmazta, annál tovább a magyar fél – a józanul gondolkodó magyar fél – nem mehet.
A felfüggesztés pedig azért fontos, mert a kezemben lévő landsat űrfelvételek értékelésének tapasztalata az, hogy az eddigi beavatkozások ökológiai szempontból visszafordíthatatlan változásokat nem eredményeztek. A jelenleg folyó munkálatok között viszont olyan is van, mélyebb rétegekbe vízzáró anyag injektálása, ami már visszafordíthatatlan ökológiai változásokat eredményez. Ezért szükséges a felfüggesztés a szakmai tudományos bizottság működésének idejére.
Egy fontos dolgot elfelejtettem, nevezetesen, hogy a Vízlépcső Titkársága ugye tárgyalt a megoldás lehetőségéről, csak a környezetvédelmi bizottság határozott kívánságára állították le. Nos, amit mi javasoltunk, hogy hagyják abba – egyébként nem határozott kívánság, javasoltuk, hogy hagyják abba – az a magyar Kormány számára még mind a mai napig hivatalosan át nem adott üzembehelyezési változatok vizsgálata volt. S ezt tartottuk mi helytelennek, hogy egyáltalán az üzembehelyezés módozatairól vizsgálódnak, jóllehet ezt a magyar tárgyaló fél még hivatalosan nem kapta meg.
Tehát én azt mondom, hogy ezt a problémát mi feleslegesen túlértékeljük. Hogy ez eddig így volt, az érthető. Ezután azonban úgy kéne kezelni ezt a problémát és ezt a szerződést, ami. Vagyis egy kétoldalú szerződés, nem több, és nem kevesebb, tehát nem kell attól tartani, hogyha mi ezt a kétoldalú szerződést, egyébként jogosan és indokoltan, felbontjuk, akkor felborul a nyugat-európai egyensúly, nem is beszélve a kelet-európairól, meg a dél-európairól. Tehát egy kétoldalú szerződés, másrészt az itt felmerülő problémák szakmai tudományos jellegűek, amik megfelelő keretek között megoldhatók.
Kérem szépen, ez a szerződés a háromlábú tehénről szól. Valamikor két ember eldöntötte, hogy valószínűleg gazdaságosabb lesz, hogyha levágjuk a tehenek egyik hátsó lábát, mert könnyebben hozzá lehet férni a tőgyéhez. Természetesen ez példa is, mint minden háromlábú tehén, sántít. De azért azt valahol tudomásul kéne venni, hogy ez a szerződés kísértetiesen hasonlít a háromlábú tehén esetére. Egyértelműen, tetten érhetően a harmadik, idegen érdek nyomására, nevezetesen szovjet érdek nyomására – Szovjetunió legjobb tudomásom szerint nincs, tehát idegen érdek nyomására – megalázó körülmények között egy, számunkra teljesen hátrányos szerződést kötöttek valakik 1977-ben.
Ha én egy ilyen szerződést mint tehenész megöröklök a háromlábú tehenekről, akkor azonnal odafordulok a partneremhez, és azt mondom neki: "Öregem, a tehenek még ma is négy lábbal születnek! És a tejhozamot így az életben nem fogjuk megnövelni! Kössünk egy új szerződést négylábú tehenekről!"
Úgy gondolom, hogy a kérdés ilyen egyszerű. Ez nem azt jelenti, hogy túlegyeszerűsítjük. Csak azt gondolom, hogy ezen a nyomon kellene haladni, és nem mindenféle vakvágányokra terelni a témát.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
