SZIGETI GYÖRGY, DR. (SZDSZ)

Full text search

SZIGETI GYÖRGY, DR. (SZDSZ)
SZIGETI GYÖRGY, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Előzetesen szeretném bejelenteni, hogy kapcsolódó módosító indítványt adtunk be Rózsa Edittel, és remélhetőleg már itt is van a Házban. Ez kapcsolódik Kincses Gyula módosító csomagjához. Néhány mondatban szeretném ezt a kapcsolódó módosító indítványt indokolni.
Miről van szó? A társadalombiztosítás jövő évi költségvetésében szerepel a nyugdíjemelés kérdése is. Erről az ügyről szeretnék néhány szót szólni, azért, mert jelentősége rendkívüli, az ország 2,8 millió lakosát érinti, több, mint a 25%-át.
Azért érdemes erről szót ejteni, mert úgy érzem, hogy az Országgyűlés törvénysértést kíván elkövetni. És érdemes ebben a körben néhány szót szólni, hogy mi is ez a törvényszegés. '91-ben országgyűlési határozatot hoztunk arról, hogy a nettó átlagkereseteknek megfelelően emelkedjenek a nyugdíjak. Ezt az Országgyűlés nagy többséggel ebben az évben, év elején törvénybe foglalta. Ez a törvény úgy szól, hogy a nyugdíjakat a nettó átlagkeresetnek megfelelően emelni kell.
Én azt hiszem, hogy sokunkat jó érzéssel tölt el, hogy ebben az évben az Országgyűlés ennek a feladatának jól eleget tesz. A 19 és fél százalékot méltányosan, igazságosan a nyugdíjasoknak biztosította.
Mi a helyzet most? A Kormány előterjesztette a tb. költségvetését, a tb. költségvetésében ez az emelés 12,3%-ban jelenik meg. Másfél hónapig így állt a helyzet, azt követően jött létre az Érdekegyeztető Tanácson a megállapodás. Ebben a megállapodásban már úgy szerepelt, hogy 14%-os legyen a nyugdíjemelés. Ez a kormányjavaslat Kincses Gyula nevén az Országgyűlés elé került. Az előzetes jelek szerint 16%-osra tervezik a nettó átlagkereset-emelkedést, ami most már úgy néz ki, hogy lehet, hogy 17%-, sőt lehet, hogy 17 és fél százalék lesz.
Tehát most arról van szó, hogy ezt a törvényi szavunkat megtartjuk-e vagy sem. A bizottsági ülésen egy kormánypárti képviselő szemléletesen úgy mesélte el ezt az esetet, hogy ez hasonlít a két pofon esetére: Két pofont ígérünk valakinek, s azt követően csak egyet kap, ez már eredmény. Én azt hiszem, az Országgyűlés ezt a pofont nem engedheti meg még akkor sem, hogyha ehhez az Érdekegyeztető Tanács asszisztált. Az Érdekegyeztető Tanács véleményével a nyugdíjasok nem értenek egyet. A nyugdíjasszervezetek ez ellen tiltakoznak. Ez még a kisebbik érv lenne, de nagyobbik érv az, hogy törvény szól arról, hogy ezt az emelést ilyen mértékben meg kell tenni. Tehát törvényes joguk van, és a törvényes jogukhoz joggal ragaszkodnak.
Miben jelentkezik a törvénysértés? Van a 75. II. törvény, hatályos törvény, így szól, így rendelkezik, nincs alóla kivétel. Most a jövő héten a társadalombiztosítási költségvetésről akarunk törvényt alkotni, abban viszont ennek a törvénynek az előírása nem valósul meg.
Tehát ha jogállamiságról gondolkodunk, az én olvasatomban ez úgy szól, hogy törvényt alkotunk, a törvényt betartják az állami szervek, betartják az állampolgárok. Itt jelen esetben egy olyan magatartás van, amelyik a törvényi előírást figyelmen kívül hagyja, és valahogy úgy néz ki, hogy a magatartás után majd ehhez igazítjuk a törvényt. Ezt azért mondom, mert beterjesztette a Kormány a törvényjavaslatát, amelyben szerepelne az, hogy 20%-kal csökkenthető a nettó átlagkereset mértéke. De hangsúlyozom, ez még nem törvény, ez még csak javaslat, és mindaddig, amíg a törvény áll, s a törvény hatályban van, azt be kell tartani.
Most jönne a javaslatomnak egy kritikus része, hogy mi ennek a forrása. Igen, forrásként a hiány növelését jelöltem meg. Könnyen érhet az a vád, hogy ez egy nagyon egyszerű megoldás, mert a hiányt akarja növelni a kapcsolódó módosító javaslat. Mielőtt ezt ilyen röviden elintéznénk, szerintem folyamatában nézzük végig, hogy alakult ez a helyzet., Úgy alakult ez a helyzet, hogy a szabaddemokraták módosító csomagja az állami költségvetésnél indítványozta, hogy a társadalombiztosítás keretébe nem tartozó ellátások kerüljenek, s annak finanszírozása kerüljön át az állami költségvetésbe. Kérem, ez le lett szavazva. Volt egy kormányjavaslat, az még mindig jobb volt, mint a jelenlegi helyzet. A Kormány profiltisztítás címén nagyobb összeget vállalt az eredeti javaslatában, míg végül is a költségvetésben ez az összeg el lett fogadva. Tehát ez is csökkent több milliárddal.
Bizottsági vitákon felemlítettem, hogy Kupa Mihály pénzügyminiszter úr említette azt is, hogy lehet, hogy a kétmilliárdos székházépítés nem most szükséges. A Kormány úgy reagált erre, hogy ez fontos, és a székházat is meg kell építeni. Ezek után, hogy sorban elzáródtak azok a csapok, amik ennek a fedezetét biztosították volna, maradt az egyetlen megoldás, a hiány növelése.
Hogy mégis ne legyek pesszimista, s kölcsönözzem a Pénzügyminisztérium optimizmusát: nem olyan rossz a pozíció. Van 83 milliárd vagy ennél több kintlevőség, és kapott egy hatékony eszközt – törvényt módosítottunk szeptemberben – a társadalombiztosítás, hogy ezt behajtsa. Törvény van arról – országgyűlési határozat –, hogy a társadalombiztosítást vagyonnal kell ellátni, nem kevéssel, 300 milliárddal. Ez nagyon vontatottan megy. Ez nem ment előre. Tehát a Kormány abban a helyzetben van – mert vagyon és vagyon között különbség van –, hogy olyan vagyont ad a társadalombiztosításnak, aminek rendes hozama van, és ez a javasolt 5,8 milliárdos hiánynövelés valami módon egyensúlyba hozható.
Tulajdonosi eszközei is vannak a Kormánynak. Nap mint nap olvassuk az újságban: új vezérigazgató, elnök, igazgatótanácsi tag. Szerintem olyanokat is kéne odaküldeni a nagy állami szervekhez, akiknek nagy adóssága van a társadalombiztosítással szemben, hogy egy kicsit tekintsék szívügyüknek, hogy ezt a tartozást rendezzék.
Jelenleg hol állunk? A jelen törvény elfogadásával egy olyan egyirányú utcába mennénk be, amiből nem lehet megfordulni. Az már annyit jelent, és én hallani vélem, hogy majd január–februárban elhangzik az az érv, hogy a társadalombiztosítás költségvetése csak ezt a 14%-os emelést teszi lehetővé.
A részletes vitában vagyunk és közeledik a karácsony. Gondolom, képviselőtársaim sok impulzust, véleményt kapnak családtagjaiktól, ismerőseiktől, és itt a nyugdíjasokra gondolok. Ünnepek után erről határozatot hozunk, és ebben a határozatban arról kell döntenünk, hogy megtartjuk-e a törvényt, avagy nem tartjuk meg a törvényt. Ez a kérdés olyan jelentős, amely én azt hiszem, mindannyiunk számára fokozottabb felelősséget is jelent. A magam részéről indokoltnak tartanám itt a név szerinti szavazást. Ugyanakkor képviselőtársaim tudják azt, hogy 3 hetes szabadságra megyünk, és ez a 3 hetes szabadság nekünk nem igazi szabadság. Ez annyit jelent, hogy többet tölthetünk a választóinkkal. A választóink – és ezt minden képviselőtársam tudja – jelentős számban ilyen kérdéseket tesznek fel.
Én azt hiszem, hogy fontos dolog a médiaháború, de ezek a kérdések a választók egy jelentős részét jobban érdeklik. És akkor a választóknak majd mit tudunk mondani? Ha igennel szavaztunk, akkor azt, hogy kérem, a törvényt megtartottuk, és egy érdekvédelmében gátolt csoport nem szenvedett sérelmet, vagy pedig akik nemet mondanak, ott lehet, hogy nem is kérdeznek ezek az emberek, mert csendesek, de azért ne higgyék képviselőtársaim, hogy erről nem formálnak véleményt.
Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť