TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Személyes érintetési alapon, igen tisztelt képviselőtársam (Derültség.) – ha nem hallotta volna Gál képviselő úr felszólalását, aki maga csodálkozását fejezte ki azért, hogy én milyen alapon terjesztem elő ezt az igényt. Azon az alapon, igen tisztelt Gál képviselő úr – hogyha elfelejtette volna –, hogy a Független Kisgazdapárt érte el az országgyűlési választások kapcsán a harmadik eredményt, és a külügyi bizottsági elnöki tiszt a rangsorolásban, a bizottságok rangsorolásában a harmadik helyen áll, és nem a negyedik helyen. Én csak arra mutattam rá, hogy egy tisztességtelen, elvtelen, olyan egyezség akadályozott meg minket ennek a tisztségnek a betöltésében, amely egyezségről mi mit sem tudtunk, mert azt a Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége együtt terjesztették elő. Én úgy gondolom, hogy ezért nem az én igényem bejelentése kellett volna, hogy meglepetést keltsen, hanem Gál Zoltán képviselő úrnak el kellett volna ismernie azt, amit Horn Gyula képviselőtársunk itt, a plenáris ülés előtt elismert.
Én nem többre, mint erre kívántam rámutatni. Úgy gondolom, hogy a Parlament demokratikus működéséhez hozzátartozik az is, hogy ha tudomást szerzünk egy olyan turpisságról, amely az egész parlamenti működéssel összeegyeztethetetlen, akkor azt kötelességünk feltárni. Köszönöm szépen.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť