ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Megkérem képviselőtársaimat, foglalják el a helyüket.
Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a közvetítésre figyelő minden honfitársunkat.
Nyári rendkívüli ülésszakunk 11. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Horváth József jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésünkről 26 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Ha valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését mielőbb. (Senki nem jelentkezik.) Senki sem jelentkezett.
Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom képviselőtársaimat arról, hogy dr. Eke Károly független képviselőtársunk bejelentette, miszerint a fogadó képviselőcsoport egyetértésével munkáját a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakciójában kívánja folytatni. (Taps a jobb oldalon.) Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk várható programját.
Először két bizottságunk tárgyalásainak eredményeként a felsőoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitájának újramegnyitása, majd határozathozatala következik.
Az ebédszünetet követően a szokásos időpontban, 14 órától kerül sor néhány interpelláció elmondására.
Nagyon kérem képviselőtársaimat, hogy egész nap, beleértve az interpellációs időszakot is, biztosítsák a Ház határozatképességét! Az interpellációs idő feltehetően nem kerül kitöltésre az interpellációk által.
A felsőoktatási törvény határozathozatalának befejezése után a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről rendelkező törvényjavaslat határozathozatalára kerül sor; ezt követi a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény módosításáról rendelkező törvényjavaslat határozathozatala; majd
a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságába jelölt személyek megválasztása következik; végül
a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény módosítását indítványozó javaslat határozathozatalával fejezzük be mai ülésünk munkáját.
Bejelentem, hogy a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat határozathozatalára kellő bizottsági előkészítés hiányában csak későbbi ülésünkön kerülhet sor.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť