ELNÖK (Szabad György)

Full text search

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy ismertessem mai ülésnapunk várható programját.
(10.00)
Először részletes vitára bocsátásokról kell határoznunk; majd további határozathozatalokra kerül sor:
először a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról rendelkező törvényjavaslat esetében;
majd az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosítását illetően;
majd a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítésével kapcsolatos - rövidített címet mondtam - határozati javaslat esetében; majd
a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosítása kapcsán; ezután
a villamos energia fejlesztéséről, átviteléről és elosztásáról, valamint a gázenergiáról szóló törvények módosításának határozathozatala következik; majd az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló 1992. évi törvény módosításának részletes vitájára és határozathozatalára kerül sor. Ezt követi a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény módosítását indítványozó törvényjavaslat általános vitájának lezárása; ezután
az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi törvény módosítását indítványozó javaslat és az általános forgalmi adó kulcs 1993. évi október 1-jei emelésével összefüggő lakossági kompenzálásról szóló tájékoztató és határozati javaslat együttes részletes vitája; majd
a Magyar Köztársaság 1993. évi pótköltségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája; végül
a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatásával és lezárásával kívánjuk befejezni ülésünk munkáját.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Kormány benyújtotta a Magyar Köztársaság 1994. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatát a 12200-as számon. Első példányát tegnap vettem át Szabó Iván pénzügyminiszter úr kezéből.
Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket, hogy több előterjesztés általános vitáját lezártuk, de a részletes vitára bocsátásra nem került sor. Kérem a határozatképesség helyreállítását. Megkérem képviselőtársaimat, hogy kivétel nélkül a nyomógomb mellett foglaljanak helyet. Megkérem az apparátust, hogy ismételten szólítsa be a folyosón tartózkodó képviselőtársainkat. (Rövid szünet.)
Döntés az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitára bocsátásáról

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť