BERECZKI VILMOS (független)

Full text search

BERECZKI VILMOS (független)
BERECZKI VILMOS (független) Igen, nagyon röviden, az idő előrehaladására való tekintettel.
Az előterjesztésben szerepel, hogy a feljelentő dr. Torgyán József képviselőtársam, és rágalmazásért tett feljelentést ellenem. El kell mondanom röviden azt … (Dr. Zsiros Gézához, aki egy újságot vesz el tőle.) - azt kérem szépen vissza … El kell mondanom röviden azt, hogy nem ismerem a tartalmát, mint ahogy önök sem ismerik, tudniillik a mentelmi bizottság ülésére a meghívót a futárpostámban kaptam, három nappal később értesültem róla, hogy ott van, szigorúan titkosan. A szigorúan titkos a meghívó, tehát a meghívás volt maga, a témát nem jelölte. A munkatársaim nem merték felbontani, mert szigorúan titkos.
Ezek után az újságból tudtam meg, hogy mentelmi jogom felfüggesztését javasolta a bizottság, de a tényállást nem közölték a határozatban sem, hogy mi az a rágalmazás, amit elkövettem Torgyán József ellen. Éppen ezért furcsának találom, hogy a mai újságban ez úgy jelenik meg, hogy a bizottsági jelentésben az van, hogy én elkövettem ezt a cselekményt. És itt már gond van alkotmányjogi és emberi jogi szempontból, mert én tudomásom szerint semmilyen rágalmazási ügyet Torgyán Jószef személye ellen nem követtem el, és ez jelent meg a bizottsági vélemény alapján a sajtóban! (Általános zaj.)
Én kérem a tisztelt Házat arra, hogy az ügyemben a döntést halassza el, és kérem, hogy az alkotmányügyi bizottságnak ügyrendi javaslatom adják ki, hogy valóban elkövettem-e én ezt a cselekményt … (Derültség.) …, joga volt-e a bizottságnak, joga volt-e a parlamenti bizottságnak megállapítani azt, amíg más esetekben ezt feltételezi, nálam, hogy én rágalmazást követtem el Torgyán képviselőtársam ellen! Tudniillik nem a politikai stílusom, hogy személyekkel foglalkozzam … (Folyamatos, általános zaj.) …, Torgyán József engem nem érdekel, a torgyánizmust nem szeretem. Ezt szerettem volna elmondani. Köszönöm szépen. (Zaj.)
Határozathozatal

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť