MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ)
MÁDI LÁSZLÓ (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Elöljáróban hadd jegyezzem meg, hogy az előbb itt ismertetett felsőoktatási koncepció gyökeresen ellentétben áll a miáltalunk képviselt elképzelésekkel, amelyek sokkal inkább az ágazati irányítás csökkentését és az autonómia erősítését szolgálják. Nagyon bízom benne, hogy a kormánykoalíció az eddigi irányvonal mentén, az autonómia irányába kíván előrelépni a felsőoktatás területén.
A felsőoktatási törvény részletes vitájában sem feledkezhetünk meg ugyanakkor arról, hogy a magyar akadémiai szféra nem jelenti, nem jelentheti szűkebb értelemben véve a Magyar Tudományos Akadémiát, az akadémiai kutatóintézeteket, hanem tágabb értelemben közelítve az eredeti kifejezéshez, jelentéshez, a hagyományos és nem hagyományos felsőoktatást és az ehhez kapcsolódó kutatási területeket együttesen kell, hogy jelentse. Magyarországon nálunk az "akadémia" vagy az "akadémiai" kifejezés részben terminológiai probléma, részben történeti eredetű, Széchenyi a "magyar tudomány oszlopcsarnokát" is akadémiának nevezte, de azt is jól tudjuk, hogy az 1867 után kiépülő egyetemi szint alatti rendszert is, a teológiai és a jogi akadémiákat is - tehát egy kvázi főiskolai szintet is - akadémiának nevezték. Szerintem nem csupán terminológiai problémáról van szó, amikor az akadémiai szférát általában csak nagyon szűken értelmezik. A magyar tudományos közvéleményben is, még inkább a tudománypolitikai, oktatáspolitikai területeken megítélésünk szerint nagyon is kifejező, hű tükre ez társadalmi állapotainknak és a kutatás, oktatás, felsőoktatás körüli szemléleti zavaroknak.
Remélem, hogy felszólalásom következő része választ ad arra, hogy a felsőoktatás-politika, tudománypolitika képes-e, akar-e új szemlélettel hozzáállni az akadémiai rendszer egészéhez. Úgy gondolom, hogy most, amikor az egymástól mesterségesen elválasztott egyetemek, főiskolák, kutatóintézetek, átképzési és továbbképzési intézmények, tanfolyamok vagy népfőiskolák lassan - az oktatáspolitikai akarattól függetlenül is - a társulást, egyesülést választják, valóban helyesebb - és azt hiszem, ebben teljes az egyetértés - a magyarországi szellemi erőforrások, vagy még tágabban az emberi erőforrások fejlesztéséről beszélni. Akkor is fontos ez, amikor az akadémiai és felsőoktatási szféra fejlesztésének lehetőségeiről tárgyalunk.
A jelenlegi tárgyalás alatt lévő felsőoktatási törvényjavaslat lényegében a mai állapotokat, szervezeteket rögzíti. Ez statikus szemlélet keretében biztosítaná a hagyományos egyetemi, főiskolai szféra autonómiáját, és teremtené meg a hazai és az európai hagyományokra támaszkodó szervesebb fejlődés kereteit. A FIDESZ álláspontja szerint egy dinamikus törvényre van szükség, amelyet lényegi módosítások segítségével kiindulóponttá lehet tenni az egyetemek és a főiskolák fejlesztéséhez. Az az alapvető kérdés számunkra, hogy vajon betölti-e a társadalmi funkcióját a felsőoktatási rendszer.
A feladatrendszer szerkezete szerint a felsőoktatás három nagyobb szektorra tagolható. Elsőként a kutató vagy elit egyetemekre, másodsorban a nemzeti szakértelmiség képzésével foglalkozó normál egyetemekre vagy szakfőiskolákra, harmadsorban egy régió, a helyi társadalmak szellemi kapacitásának fejlesztését ellátó felsőfokú intézményekre. A felvázolt szektorok bele kell, hogy illeszkedjenek a felnőttképzés egész rendszerébe, amelyekhez olyan intézmények szerveződései tartoznak, mint a távoktatás, az átképzés, a népfőiskolák és a most létesülő közösségi főiskolák.
Komoly feszültséggel járhat az, ha az ilyen jellegű intézmények kimaradnak a törvényből, hiszen a de jure el nem ismert, nem hagyományos képzési formák megítélésünk szerint hasznos kiegészítői képzési rendszerünknek.
Az egyetemeken, főiskolákon leginkább belső átrétegződés várható a helyi társadalmakat szolgáló felsőfokú intézmények, valamint a fent említett képzési technikák területén valószínűsíthető jelentős expanzió. Ezért lehet jelentős az eddig a felsőoktatáson kívül rekedt önkormányzatok és a helyi, regionális gazdasági vállalkozások szerepe az előttünk álló évtizedben. Fel kell tennünk tehát azt a kérdést, hogy vajon megfelel-e a mai intézményi szerkezet a várható feladatoknak. A válaszunk az, hogy legalább két ponton - nem.
Elsőként: hiányos nálunk a harmadik szektor intézményhálózata. Például nincs elég helyi népfőiskola, közösségi főiskola. A helyi társadalmakat képviselő önkormányzatok vagy erejüket, feltételeiket meghaladó egyetemszervezésbe fognak, vagy emelt középfokon elégítik ki a feszítő igényeket.
Másodsorban: az eddigi autonómia nemcsak a nagypolitika világát zárta ki - helyesen - az egyetemek falai közül, hanem a helyi társadalmat és a piaci szereplőket is.
Összefoglalva tehát sokkal nagyobb szerepet szánnánk a helyi önkormányzatoknak és a helyi közösségeknek a helyi felsőfokú tanintézet működésében, szellemi vérkeringésében. Nagyon fontos lenne, hogy ezek megfelelő kölcsönhatásban lennének, egy-egy helyi főiskola nagyon fontos szellemi pontenciálja jelen lenne a városi közéletben, hiszen ez az együtthatás, kölcsönhatás eddig nagyon-nagyon le volt szűkülve, és nem is vehettük észre valójában egy helyi főiskola működését a város közéletében.
(12.20)
Ez óriási szellemi potenciát kell, hogy jelentsen a város közéletében is, és ennek meg is kell nyilvánulnia. A jelenlegi szerkezetben a felsőoktatás nem fejleszthető, hiszen például kreditrendszer híján vagy a tanegységrendszer egységes bevezetése híján nem rugalmas és nem átjárható a szerkezet.
Nem valószínűsíthető a megnövekvő igényekhez kapcsolódó növekvő állami, pénzügyi támogatás. Főleg akkor nem, hogyha különböző tárcáktól kapják meg az intézmények az állami költségvetési támogatást, s végül nem fejleszthető a jelenlegi szerkezetben a felsőoktatás, hiszen a mostani intézményirányítás nem befogadó más felhasználó, más megrendelő, pénzügyi irányító, támogató irányába.
Az önkormányzatok szempontjából szükséges olyan törvényi szabályozás, amely a harmadik szektorban teszi lehetővé az alapítást. Ugyanakkor az első két szektorban kettős szerkezetű intézményirányítás lehetőségének megteremtését kell célként kitűzni, amelyben az egyetemi, főiskolai tanács a szakmai irányítással s mellette egy igazgatótanács jellegű testület a profi menedzseléssel foglalkozik, s amelyben a pénzügyi támogatást képviselő tagok részvétele biztosított.
Milyenek legyenek tehát a helyi, regionális feladatoknak célszerűen megfelelni kívánó felsőfokú intézmények? Lehetnek ezek közalapítványi vagy független gazdálkodás, vagy kinevezett, profi, menedzsment által is irányított vagy önkormányzati részvételű intézmények.
Egészében véve úgy gondolom, hogy azzal, hogy a hagyományos és nem hagyományos felsőoktatás négy év alatt megteremti a maga számára az alapvető törvényi kereteket és szervezeti formákat, az az új politikaformálók számára lényegesen könynyebbé teszi majd a feladatokat. Az emberi erőforrások sikeres magyarországi fejlesztése a '90-es évtized második felében alapvetően négy feltételt kíván meg az álláspontunk szerint. Először is egy olyan kormányzatot vagy kormányzati politikát, amely a világpiaci verseny és globalizációs tendenciák ismeretében valóban felismeri az emberi erőforrások minőségének stratégiai jelentőségét.
Másodszor a finanszírozási rendszer hatékonyabbá tételét és kinyitását a társadalom más szférái iránt.
Harmadszor egy olyan szakértői hálózatot, amely képes az Európai Közösség és más nemzetközi szervezetek által is elfogadható fejlesztési koncepció felvázolására.
Végül negyedszer egy olyan hatékony irányítást, amely képes az érdekegyeztetés és rendszerkoordináció konfliktusmentes napi rutinjának kialakítására.
Az elmondottakból az is következik, hogy ennek a szemléleti változásnak, paradigmaváltásnak
- mondhatnánk - valószínűleg azzal is együtt kell járnia, hogy a felsőoktatás valóban az előbb említett, rendkívül erőteljes expanzió, ami egyfajta sikerpolitikává avatja az egész felsőoktatást,… ezzel együtt kell járnia.
- mondhatnánk - valószínűleg azzal is együtt kell járnia, hogy a felsőoktatás valóban az előbb említett, rendkívül erőteljes expanzió, ami egyfajta sikerpolitikává avatja az egész felsőoktatást,… ezzel együtt kell járnia.
Ez nem korlátozható, nem redukálható egészen csupán az egyetemekre, vagy az egyetemekre és a szakfőiskolákra. Úgy kell érteni, hogy az expanzió ebben az egész szférában eltérhet, ugyanis nemcsak az egyetemek, nem elsősorban az egyetemi és az előbb említett szakfőiskolai szintet kell, hogy jelentse.
Kell és egyre inkább kellene, hogy jelentse ezeket a bizonyos köztes, másodfokú képzési szint után a jelenlegi felsőfokú képzési szint alatti szinteket. Vannak ennek is magyar tradíciói, a népfőiskolai szinten, a valódi egyetemek és a főiskolák szintjén. Ezek valóban felfoghatják a növekményt, és egyfajta természetes szűrést jelentenének a szakfőiskolák és az egyetemek számára. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket! (Taps.)
