SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ)
SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ) Köszönöm szépen. Akkor ehhez képest én magam is visszafogom azt az összegző fölszólalásomat, amire készültem, és csak röviden néhány dolgot szeretnék elmondani, aminek kérdéskörei a minősítés és az integráció köré csoportosíthatók.
A minősítéssel kapcsolatban kétféle dolgot lehet elmondani. Egyrészt azt, hogy egy egyetemi ember, egyetemi polgár hogyan válhat professzorrá, doktorrá, egyetemi tanárrá; a másik pedig, hogy egy egyetem hogyan válhat valódi értelemben vett egyetemmé. Ez utóbbinál kezdve hadd említsem az itt elhangzott Haynal Orvostudományi Egyetem példáját, és ezen keresztül hadd világítsak meg néhány dolgot, ami a mi álláspontunkat is tükrözi.
Az egyik az, hogy a mi álláspontunk szerint is a felsőoktatás fejlesztendő, és a különböző intézményeket, amelyek ma Magyarországon elszórtan léteznek, azokat egy átfogó koncepció keretében fejleszteni kellene kibővített anyagi források segítségével. Ez már csak azért is szerencsés lenne számukra, mert a fejlesztés és integráció kérdése összekapcsolódik azzal a kérdéskörrel is, amely a hallgatók bejutását jelenti az egyetemekre, ami egy alapvető politikai kérdés ma Magyarországon, hogy közülük hányan és milyen arányban tudnak felsőoktatási intézményben részt venni.
Visszatérve tehát a fejlesztésre, itt tulajdonképpen egy dolgot szeretnék elmondani a Haynal Imre Tudományegyetem példáján. Ez pedig arról szól, hogyha ezeket az intézményeket fejlesztjük, akkor mit érünk el vele. Az elsődleges cél, amit el lehet ezzel érni, szerintem, azon túl, hogy az integráció során a különböző felsőoktatási intézmények gazdálkodása és igazgatása hatékonnyá válik, az az is, hogy versenyhelyzet jön létre a felsőoktatásban. Például versenyhelyzetet jelentene, ha az itt elhangzott példaként szereplő intézményben pszichológusképzés folyna vagy szociálismunkás-képzés folyna, hiszen ma Magyarországon, például Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem folytat ilyen képzést. Tehát abban a pillanatban, ha egy újabb képzési lehetőség jön létre ezzel az országban, akkor versenyhelyzet jönne létre, és a hallgatók tudnának választani a különböző intézmények között. Ez persze feltételez jó pár dolgot, mégpedig olyan feltételeket is, amelyeket e törvény is rögzít.
Amikor e törvénynek az első szakaszai rögzítik, hogy mi minősíthető egyetemnek, és ezt összevetjük a mai valós helyzettel, akkor egyértelműen kiderül számunkra, hogy jó pár intézmény nem felel meg ennek a feltételnek, amely ma a törvényben szerepel. És az itt példaként felhozott intézmény pedig végképp nem tesz eleget ennek a feltételnek, hiszen például csak abban az esetben minősíthető egyetemnek valamely intézmény, ha ott graduális, tehát egyetemi alapképzés folyik. Olyan intézmény, ahol csak továbbképzés folyik, értelemszerűen nem egyetem. Ebből a megközelítésből sem tudjuk elfogadni, hogy az Orvostovábbképző Egyetemet Orvostudományi Egyetemnek nevezzék vagy akár Egészségtudományinak. Azt esetlegesen megfontolandónak tartjuk - és javasoljuk esetleg a tisztelt Háznak is -, hogy orvostovábbképző intézetként funkcionáljon addig, amíg el nem éri azt a szintet, amikor már egyetemmé minősíthető.
Tehát ez volt az a kérdéskör, amelynek alapján, a fejlesztés kapcsán s e példán továbbhaladva meg tudtam világítani a mi álláspontunkat.
A másik kör, amiről beszélni kívántam, a személyek minősítése. Itt röviden csak arra szeretnék utalni, hogy miután a kulturális bizottságban elfogadást nyert koncepcionális álláspontunk, hogy az egyetem teljes értékű doktori fokozatot adjon, illetve doktori címet, ezek után a mi módosító indítványunknak azon részét, amely címként rendelkezik erről, visszavontuk, és elfogadtuk a kulturális bizottság azon álláspontját, miszerint a felsőoktatásban, az egyetemeken a "doktori" az egy tudományos fokozat, de olyan tudományos fokozat, amelynél magasabb törvényi szinten nincsen. És ezt támasztja alá a kulturális bizottságnak azon elvi álláspontja és állásfoglalása, amelyet nagy többséggel támogatott, hogy "A Magyar Tudományos Akadémia doktora" kifejezés nem tudományos fokozatként jelenik majd meg az akadémiai törvényben, hanem tudományos címként. Ez az elvi állásfoglalás számunkra elfogadható kompromisszum, és ennek értelmében el tudjuk fogadni majd a szavazáskor is a kulturális bizottság álláspontját.
Egy aggodalomra szeretnék kitérni - az előttem szólók már beszéltek erről -, ez pedig a többszintű képzés problémaköre. Nekünk is az az álláspontunk, hogy a főiskolai és az egyetemi képzés között nem hierarchikus különbség, hanem másságában megjelenő különbség van, és ezért a különbségtétel során talán nem érdemes feltétlenül szintekről beszélni. Viszont szeretnénk azt elérni, hogy fönnmaradjon az a képzés, ami ma egyetemeken folyik, például a Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol többszintű képzésben egyszerre képeznek főiskolai végzettséggel főiskolai hallgatókat, illetve később egyetemi hallgatókat, amely tulajdonképpen egy átlépő rendszerben működik, és aki kiválni kíván a felsőoktatási intézményből, az három év eltelte után főiskolai végzettséghez jut, aki pedig tovább kíván tanulni, megszerzendő az egyetemi diplomát, továbbmehet. Tehát nem szeretném azt, ha e törvény hatásaképpen megszűnnének ezek a jogi lehetőségek vagy ezek a képzési lehetőségek a ma működő felsőoktatási intézményrendszerben azokon a területeken, ahol ilyen képzés van. Példaként felhozhatnám, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem szintén tervez ilyen kétszintű képzést, és már folyik is ilyen jellegű képzés.
Én azt gondolom, hogy az ilyen pozitív folyamatokat megakadályozni nem lenne szerencsés, és bízom abban, hogy a törvény szerint nem fog ilyen megtörténni.
Végül rátérnék az integráció kérdéskörére, amely érint nemcsak felsőoktatási intézményeket, hanem másokat is, például a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteit. A kulturális bizottságban olyan álláspont alakult ki, hogy a két szféra közötti közeledésre mindenképpen szükség van. Ennek a helyét viszont, úgy tűnik számomra, nem a felsőoktatási törvény keretén belül, hanem az akadémiai törvény keretén belül kívánja a bizottság, illetve majdan a tisztelt Ház megvalósítani.
Tisztelt Ház! Csak egy példaértékűen felhozott javaslatomat szeretném elmondani, ami kapcsolódik azért a koncepciónkhoz, amelyből tulajdonképpen visszaléptünk azért, hogy az akadémiai törvénynél majd kitérjünk rá. Ez pedig arról szól, hogy a kutatóintézeteknek a mi álláspontunk szerint társulniuk kellene egyetemekhez, és itt ki kellene alakítani kutatóegyetemeket vagy elit egyetemeket, ahol az oktatás és a kutatás integrációja megtörténik. Ezt mi már a vezérszónoklatunkban is érintettük - bár néhányan félreértették, illetve talán meg sem ismerték. Mint ahogyan ezt a vezérszónoklatunkban is kifejtettem, ez egy fokozatos átalakulási folyamat lenne, amelynek során elsődlegesen azoknak az alapkutatásokat végző intézményeknek az egyesítéséről lenne szó, amelyek közvetlenül kapcsolódhatnának egyetemekhez. A mi álláspontunk szerint ezt a kört törvénnyel kellene meghatározni, amire Trombitás képviselő úr indítványában már javaslatot is tett; és ennek a törvénynek a vitája során kellene megállapodnia abban a tisztelt Háznak, hogy melyik az a kör, amely egyetemekhez csatlakozik, és melyik az, amelyet kutatóközponttá érdemes nyilvánítani.
Két érvem lenne, és két kérdést szeretnék kifejteni, röviden elmondani, hogy mi is lenne ez, hogy nézne ki ez az egész rendszer. Röviden tehát annyit, hogy azok a kutatóintézetek, amelyek egyetemekhez csatlakoznának, az egyértelműen mellérendeltséget jelentene, és nem alárendeltséget… (Közbeszólás a jobb oldalról: Így van!) …, amit hangsúlyoznék; szemben például az akadémiai törvénnyel, amelyik alárendeltségről beszél.
(13.40)
Tehát mi egyértelműen mellérendeltséget kívánunk elérni, amelynek során a kutatóintézetek megőrzik önálló jogi személyiségüket ugyanazon szervezeti kerettel, amivel ma rendelkeznek. És miközben ezt az önálló jogi személyiségüket megőrzik, eközben az azonos szinten lévő egyetemekkel szerződést kötnek, amely szerződésnek tartalmaznia kell mindkét intézményi szférára előírandó jogokat és kötelezettségeket.
Azt gondolom, hogy egyenlő partnerek meg tudnak állapodni abban, hogy milyen területen kívánnak együttműködni, akár igazgatási és szervezési kérdésekben vagy finanszírozási kérdésekben, akár pedig oktatási és egyéb tartalmi, kutatási kérdésekben.
Ebből a szempontból például egy elképzelhető konstrukció lenne az a megoldás, amire vannak már törekvések, hogyha például a jövőben a Budai Egyetem megalakulna - amire van törekvés most a Közgazdaságtudományi Egyetem, a Műegyetem és az Államigazgatási Főiskola között -, ha ehhez az intézménycsoporthoz, integrációs csoporthoz, szövetséghez, teszem azt, odacsatlakozna szerződéses önálló jogi személyként mondjuk az MTA Filozófiai Intézete, abban a pillanatban lehetővé válna az, hogy verseny jöjjön létre mondjuk az Eötvös Loránd Egyetem között, ahol már van filozófusképzés és mondjuk a Budai Egyetem között, ahol ezzel, hogy kitűnő filozófusok részt vesznek filozófusképzésben a Műegyetemen, illetve itt a Budai Egyetemen, abban a pillanatban a két eltérő filozófiai iskola, filozófiai műhely a saját jövendő hallgatóit a megfelelő irányba tudja orientálni, és ezzel tulajdonképpen csak szaporodna még eggyel az az intézmény, ahol a felsőoktatásban a fiatalok, illetve olyan fiatalok, akik később hallgatók lesznek, majd filozófusok és talán még politikusok is, azok számára szabad tér nyílna.
Ezzel tulajdonképpen két dolgot teremtünk meg: egyrészt újra csak verseny jön létre a felsőoktatásban, másrészt pedig a kutatóintézetek és az egyetemek közötti közeledés során azok a kutatási eredmények, amelyek a kutatóintézetben vagy az egyetemen megjelennek, azok közvetlenül hasznosulhatnának az oktatási intézményekben a képzés folyamán. Köszönöm megtisztelő figyelmüket! (Taps.)
