BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A 19. és 20. században végbemenő technikai, modernizációs forradalmi változások negatív jelenségeinek orvoslására a gazdasággal foglalkozó szakembereknek nem sikerült megfelelő ellenszert találni. Nem sikerült a piaci módszerek, eszközök által indukált fogyatékosságokat és rendellenességeket megszüntetni. Úgy is mondhatnám, hogy a munkaerőpiac disszonáns jelenségei és a munkanélküliség az alkalmazott makroszintű gazdaságpolitika csődjét bizonyítja. Ez igaz mind Keletre, mind pedig Nyugatra vonatkozóan. Bár a szabadpiaci verseny előtérbe állítása nyomán eddig soha nem látott, viszonylag rövid időn belül bekövetkezett jóléti állapot idézhető elő, ugyanakkor ennek árnyoldalait nem sikerült megszüntetni, kiküszöbölni. Emiatt elsődlegesen az emberi méltóság, az ember kibontakoztatása, röviden, szociális biztonsága sérül.
A 19., 20. század kezdeti irányzata, hogy a kereslet-kínálat majd csökkenti a munkanélküliséget, illetve a szociális biztonságot megerősíti, már a múlt század vége felé egyértelműen tévesnek bizonyult. A keynesi álláspont, amelyet különösen a második világháború után a nyugati országok, legalábbis a gazdaságpolitikusok szinte alapvető dogmaként fogadtak el és különböző módosításokkal alkalmaztak, a jelenlegi hazai viszonyok között zátonyra futott. Arról nemigen esik szó, hogy az a gazdaságpolitikai megközelítés, koncepció is elhibázott, amely a munkaerőt, az embert árunak tekinti. Az egyik legalapvetőbb hibát abban látom, hogy ez a megközelítés, ez a felfogás felcseréli a célt és az eszközt.
1990-ben Magyarország bizonyos értelemben egy minimális jóléti államot mint modellt célzott meg. Ezzel kapcsolatban felhívnám a figyelmet Beveridge-nek 1944-ben írott könyvére. Ő azt írja: "Az a személy, akinek nehézségei vannak a munkaerő megvásárlásakor, kényelmetlenségeket szenved el és csökken a profitja. Annak a személynek azonban, aki nem tudja eladni a munkaerejét, gyakorlatilag azt mondják, hogy nincs rá szükség. Az első nehézség bosszúságot és veszteségeket okoz. A második: személyes katasztrófát." Eddig az idézet.
Kérdés: mi a fontosabb? A sikerorientált üzletemberek számára az első. A másikért felelősséget érző emberek számára az utóbbi, vagyis a katasztrófa elkerülése.
A személyes katasztrófa elkerülésének elsőbbségét hangsúlyozók szemében a minimális jóléti állam modellje kevés, nem elfogadható. Ugyanis a minimális jóléti állam lényege, mint ahogy Beveridge is írja, a jövedelmet, a táplálkozást, az egészséget, a lakást és az oktatást minimális mértékben az állam szavatolja politikai jogként, nem pedig jótékonysági adományként minden állampolgára számára. Ezzel lényegében azt a felfogást hangsúlyozza, hogy az államnak minimális feladatai vannak a munkaerőpiacon, illetőleg a gazdaságban.
Ez az elv, véleményem szerint, bár elfogadom azt, hogy a szociális biztonság nem jótékonysági adomány, tehát ez az elv nem jóléti állapotot idéz elő, hanem éppen a meglevő társadalmi ellentmondásokat akarja konzerválni.
(11.40)
Már abban a korban, abban az időben világossá vált, hogy az államnak a minimális funkcióra korlátozása a szociális biztonság terén nem megfelelő. Az állam ugyanis nem bírja garantálni a költségvetési rendszer útján a jövedelemelosztás keretében, tehát redisztribúción keresztül még a minimális szociális biztonságot sem, ha nem rendelkezik olyan eszköztárral, amely garanciát nyújtana ezen szociális feladatok ellátására. Ha elfogadjuk azt, hogy az állam szerepvállalása úgymond arra korlátozódhat, hogy a piacgazdaság alapvető versenyvonásait nem megszüntetve, a piac nemkívánatos következményeit, melléktermékeit az állami beavatkozást kiegyenlítő mechanizmusai révén csökkentse, a problémát nem lehet feloldani. Hiszen a kétfajta állami munkaerő-piaci eszköz ehhez nem elégséges. Itt a passzív és az aktív munkaerő-piaci politikára gondolok.
A hazai adatokat figyelembe véve: én a munkanélküliségtől szenvedő családok szociális biztonságának sérülését tartom a legszembetűnőbbnek, ugyanis kialakult egy olyan réteg, amely alapvetően veszélyeztetett. Ha a hazai adatokat nézem, a legveszélyeztetettebbek közé sorolom azt az évi körülbelül 12000 főt, aki még az általános iskolát sem tudja elvégezni, továbbá azt a mintegy 42000 főt, aki kimarad a középfokú képzésből, illetőleg nem tanul tovább.
A nyugati országok tapasztalatai egyértelműen azt mutatják, hogy a passzív, de még az aktív állami beavatkozás következtében is a társadalomban kasztosodás következik be.
Lényegében a monetarista gazdaságpolitika kudarcának tekinthetők mindazok a próbálkozások, amelyek miatt tartós munkanélküliség alakult ki, illetőleg hogy belátható időn belül nem tartható fenn bizonyos értelemben a teljes foglalkoztatás vagy ehhez közelítő foglalkoztatás. Úgy látszik, a piacgazdaságra való áttéréssel egy olyan ringlispílbe ültünk, amely minket is magával röpít anélkül, hogy elegendő lenne az a védelem, amely megakadályozza, hogy a ringlispílből kiessünk.
Az elv valahol elhibázott, ha más nem, már csupán az ember méltósága is megköveteli, hogy az eddig alkalmazott módszereket felülvizsgáljuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
