BÁRDOS BALÁZS, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
BÁRDOS BALÁZS, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka:
BÁRDOS BALÁZS, a kisgazda-képviselőcsoport vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltást követően másodszor kerül sor az ifjúságot is érintő parlamenti vitanapra. Ha a mennyiséget veszem figyelembe, ez akár soknak is tűnhet, ha viszont az ifjúság érdekeit és annak eredményes képviseletét tekintem, akkor ez kevésnek tűnik, hiszen az ifjúság helyzetét ismerve a védelme, problémáinak kezelése nem kampányt, hanem folyamatos tevékenységet igényel.
A rendszerváltás és az ezzel összefüggő piacgazdaságra való áttérés olyan problémákat hozott felszínre az elmúlt évek alatt, melyek felerősítették hazánkban a már több területen meglévő nehézségeket, és új, a piacgazdaságra természetesen jellemző, de Magyarországon a korábbi években el nem ismert társadalmi feszültségeket is megjelentetett.
Legkézenfekvőbb példája ennek a munkanélküliség, mely latens módon a rendszerváltás előtt is megvolt, ám tabuként kezelt területe volt a kormányzati és politikai munkának.
A megjelenő társadalmi változások különösen sújtották és sújtják ma is azon rétegeket - a gyermek- és ifjúsági korosztályokra gondolok mindenekelőtt -, melyek speciális helyzetükből adódóan kiszolgáltatottak és védtelenek a változások negatív hatásaival szemben. Az elmúlt években egy átformálódó társadalomban az e réteget érintő kormányzati intézkedések egyrészt a demokratikus intézményrendszer stabilizálását, másrészt ezen intézmények struktúrájának kialakítását, működési feltételeinek javítását célozták.
Tisztelt képviselőtársaim! A rendszerváltással egy időben, de már a korábbi társadalmi fejlődésből gyökerezően is, a középiskolát végzett fiatalok körében megfigyelhető volt egy polgárosodási folyamat. Ennek egyik modellje a hagyományos újrafelosztási séma szerinti felemelkedési lehetőségek felhasználása, a másik modell a második gazdaságban elérhető karrierből kiindulva, a fogyasztói magatartással, az anyagi autonómiával, a privát szféra központba állításával jellemezhető.
A fiatalok már a rendszerváltást megelőzően elfordultak az akkori elit minták követésétől, és a nyugat-európai fogyasztási mintákat igyekeztek követni, ami új ifjúsági kulturális szokások hatását hordozta magában.
Az ifjúság mint a társadalom része többnyire generációs közösségként jelenik meg, ám a közösségen belül igen eltérő élethelyzetű csoportokról, rétegekről van szó.
A fiatalokra általánosan jellemző úgynevezett generációs problémák más-más módon jelentkeznek az eltérő élethelyzetű csoportok között. Ebből adódóan tovább növekszik az ifjúság egyes rétegei és csoportjai között is a szociális távolság és az esélyegyenlőtlenség.
Az ifjúsági korosztály számára ma a legégetőbb probléma a munkanélküliség. 2400-as minta alapján szociológiai felmérést készítettünk. Figyelemre méltóak e felmérés tapasztalatai. A munkanélküliségtől való félelem a középiskolásoknál, illetve a nyolcadik osztályt végzőknél még nem jelenik meg. A felmérés szerint mind a két korosztály optimizmussal tekint az elkövetkezendő évek felé, a továbbtanulást és nem a munkavállalást fontolgatja.
A munkanélküliség leginkább azokat a rétegeket veszélyezteti, melyek nem rendelkeznek a továbbtanuláshoz előírt iskolai bizonyítvánnyal, a szakképző intézményekből lemorzsolódtak szakképesítés nélkül, vagy akik a képzési szükségleteket meghaladó szakmákban szereztek szakmunkás-bizonyítványt.
A munkanélküliség problémája különösen nagy nehézségeket okoz a leszerelő fiatalok, illetve a cigányság körében. A pályakezdőkkel történő kiemelt foglalkozást nemcsak a racionalitás diktálja, hanem az a tény, hogy a rohamosan növekvő munkanélküliség a legnagyobb rombolást éppen az ifjúság körében okozza. Mind többeknek válik elérhetetlenné a továbbtanulás, a reményteljes pályaválasztás.
A fiatalok munkába helyezésének elősegítése érdekében évente központi, illetve helyi átképző programok indulnak, a fiatalok részére szervezett programok egy része hagyományos szakmai területre készíti fel a fiatalokat. Nagy számban indulnak az átalakuló gazdasági környezethez igazodó kis- és középvállalkozások igényét kielégítő képzési formák.
A társadalmi szervezetek, alapítványok, szakintézmények és szaktárcák számos intézkedést tettek a fiatalok szakmatanulásának és a munkanélküliek újbóli elhelyezkedésének elősegítése érdekében. Ennek nyomán több, évtizedeken át nem létezett szakképesítések keltek életre. Egyre több a falusi fiatalság megtartását, illetve visszahódítását célzó képzési forma.
A Kormány hároméves intézkedési programja kilenc feladatpontban fogalmazza meg az ifjúsági munkanélküliség kezelése, megelőzése, illetve csökkentése érdekében szükséges lépéseket. Mondhatom, hogy bár vannak még megoldásra váró, súlyos feladatok ezen a területen - s többek között erről szól a mai vitanap -, az ifjúsági munkanélküliség, a fiatalok munkába állása, a munkaerő-piaci esélyek javítása területén történtek a legnagyobb lépések, a leghatározottabb intézkedések.
(10.40)
A fiatalok munkanélkülisége szempontjából igen fontos kormányzati lépésnek tartom a szakképzési struktúrában tervezett változásokat, a munkahelyteremtést szolgáló támogatási keretrendszer kiépítését, a közhasznú foglalkoztatás kereteinek kiszélesítését, de említhetném az átképzés területén tett intézkedéseket is.
Ugyanakkor a foglalkoztatáspolitikai eszközöknek vannak a fiatalokat hátrányosan érintő szabályai is. A fiataloknak az iskolában történő továbbtartása elvet elfogadom, ám igen magas azoknak a fiataloknak a száma, akik különböző okok miatt kimaradnak az iskolából, és így, sajnos, alacsony képzettségűek.
A munka nélkül maradt fiatalok munkába állási esélyei az idősebb korosztályhoz viszonyítva rosszabbak, ám munkanélküli-segélyt is - sajnos - csak rosszabb feltételek között kaphatnak. Meg kell teremteni a családból kilépő, új családot teremteni vágyó, ne adj' isten, önálló lakást kívánó, ámde munkanélküli fiatal részére, hogy a felnőtt korosztályhoz hasonló időtartamú, és legalább a minimálbér összegű munkanélküli-segélyt kapjon. Tudom, hogy sokak szerint ez nem ösztönzi a fiatalokat munkába állásra, de úgy hiszem, jobban kellene bízni a fiatalságnak a tenni akarásában, és nem a rossz példák alapján hátrányos helyzetet teremtő döntéseket hozni.
A munkanélküliség társadalmi szintű kezelése az állam feladata. Ugyanakkor a munkanélküliség kezeléséhez nem nélkülözhetőek a komplex, szolidaritásra is épülő megközelítési módok. Nagyon fontos, hogy a munka nélkül maradt egyén saját és családja létfeltételeit fönntarthassa, megőrizhesse emberi mivoltát, önbecsülését, s hogy megmaradhasson felemelkedésének esélye.
Igen sok országban a hosszú távú munkanélküliséggel azért foglalkoznak külön a foglalkoztatáspolitikán belül, mert általában azok az emberek, akik hosszú időre kiszakadnak a munkahelyekről, az esetek többségében igen komoly személyiségzavarokkal küzdenek. Romlik a kommunikációs készségük, életvezetési zavarok alakulnak ki, erősen megromlanak kapcsolataik a családdal, általában az egész környezetükkel.
Ezért ezekben az államokban a kormányzati politikában a legtöbb helyen külön hangsúlyt kap a hosszú távú munkanélküliség kezelése, mert ez olyan devianciához vezethet, mely külön odafigyelést igényel.
Az elemzések kimutatták, hogy a munkanélküliség problematikája több, mint egyszerű egzisztenciális fenyegetés. A munkanélküli lét számos pszichológiai veszélyforrást rejt magában. Kialakulhat a feleslegesség érzete, összeomolhat eddigi identitástudata. A munka strukturálja az egyén idejét, ami megszűnhet a munka elvesztésével. A munka nélkül maradt egyénre rászakad a rengeteg szabadidő, ami egy idő után az unalommal mint a személyiséget romboló tényezővel fenyeget. Megszűnik, illetve teljesen átalakul az egyén társas környezete, elveszti a társas kapcsolatok lehetőségének egy részét, illetve ehelyett olyan kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyekben alárendelt szerepeket játszhat. Mindezek mellett a családi kapcsolataiban is új szereposztást hozhat a szituáció, eltartóból eltartott, a család támaszából a család nyűgje lesz. Megvan az esélye, hogyha eddigi megszokott hétköznapi vágyai kielégítetlenek maradnak, kilátástalan helyzetét roszszul oldja meg, és esetleg rossz útra tér, például bűnözővé válik.
Mindezen tényezők, társulva más, egyénileg változó problémákkal, a megszokott egyensúlyát elvesztő embert olyan pszichés állapot felé sodorhatják, mely rendkívül megnehezíti a konkrét probléma megoldását. Valójában a munkanélküliség mindenkit fenyeget, kivéve azokat, akik a világtól elvonultak, erejükből és a természetből közvetlenül megszerezhető javakra támaszkodva élnek.
Az ifjúsági munkanélküliség kezelésében a már meglévő eszközök hatékony működéséig az állami szerepvállalásnak növekednie kell. Elsősorban azokon a területeken, ahol a fiatalok munkába állása fokozható, a már említett bértámogatási rendszerhez hasonló és a munkaadókat támogató megoldásokkal.
A kezelés leghatékonyabb formája itt is a megelőzés. Tehát nemcsak a már munkanélkülivé vált csoportok rehabilitációjával kell foglalkoznunk, hanem a munkanélküliség által fenyegetett csoportokat is megfelelő képzési programokkal kell ellátnunk. Ugyanakkor az is szükséges, hogy a szakképzésben részt vevő iskolák vegyenek részt a közismereti programok megvalósításában, és olyan szakmában, olyan szakokon képezzenek, amelyekre a gazdasági környezetnek tényleges igénye van.
Annak érdekében, hogy az iskolarendszer ne termelje újra a munkanélküliséget, az iskolafenntartó önkormányzatok, valamint a területi szakmai szervezetek, fővárosi, megyei munkaügyi központok együttes feladatául kell szabni, hogy vizsgálják meg az iskolák képzési profilját, kihasználtságát.
Az érintett pedagógusok át- és továbbképzése is fontos feltétele az új szakmai profilok bevezetésének. Az általam vezetett Ifjúsági Koordinációs Titkárság a vidék ifjúságának jobb megismerése, az önkormányzatokkal eddig nem működő kapcsolatok kiépítése érdekében regionális konferenciákat szervez. Öt régióban szerveztünk eddig konferenciát, mindegyiken kiemelt programként szerepelt az ifjúsági munkanélküliség, az ifjúság munkavégzése, támogatások rendszere, átképzés, továbbképzés, munkahelyteremtés.
Ezeknek a rendezvényeknek megvolt az az előnye, hogy képet és sokszor helyi megoldási lehetőségeket kaphattunk e súlyos és egyre aggasztóbb problématömeg megoldására. E konferenciákon a jelenlévők: helyi önkormányzatok, ifjúsági szervezetek képviselői információt kaphattak azokról a műhelymunkákról, amelyeket a felelős tárca végez, javaslataikkal esetenként vitatkozva is, de segítették a különböző megoldások kialakítását.
Szólnom kell a hazánkban élő cigányfiatalokról is. Tudom azt, hogy helyzetük még sokszor aggasztóbb. A fiatalok között sok tehetséges, igen jó szándékú ember van, és az ő helyzetüket megértve és támogatva indokolt egy olyan program kidolgozása, amely nem formális megoldásokat ad, hanem azokat a kulturális adottságokat is figyelembe veszi, melyek nélkül e kérdést megoldani nem lehet.
Az eddig lezajlott konferenciák tapasztalatai azt mutatják, hogy a munkanélküliség, illetve az ezzel járó lelki és szociális teher az ifjúság körében csak a tapasztalás pillanatában tudatosul. Rossz az információáramlás, a korosztály sok esetben nem ismeri lehetőségeit, alacsony az érdekérvényesítő képessége.
Az ifjúsági munkanélküliség orvoslása általános programokkal nem lehetséges, területenként eltérő orvosságot és kezelést igényel.
Csak hogy közvetlen választókörzetemből mutassak példát: tudomásul kell venni, hogy a rendszerváltás előtt kialakított iparpolitika nehézségeit az egy gyárra épülő városokban lakók ma közvetlenül tapasztalják, és az ijesztően magas munkanélküliség kezelése részlegesnek mondható.
Elismerve a Kormány eddigi komoly támogatását, hangsúlyoznom kell, hogy a feszültségek oldására további összehangolt szerepvállalásra van szükség.
A támogatással kapcsolatos fogadókészség tapasztalataink szerint igen sok esetben nagyon pozitívnak mondható. Hadd mondjak egy példát: a helyi szellemi erőforrásokat is igénybe véve választókörzetemben egy felsőoktatási intézmény létrehozásának gondolata is elindult, amely a munkanélküliség felszámolásának egyik tartós segítőjévé, bázisává válhat, azon túl, hogy a térség szellemiségét, önbecsülését is növeli.
Ugyanakkor a negatív tapasztalatok azt mutatják, hogy a helyiek állami forrásokból nem mindig a hosszú távú, biztonságot nyújtó termelőtevékenységet, hanem a lakossági szolgáltatás, vendéglátás, kereskedelem azon részeit támogatják, melyek a munkanélküliség megoldásához nem igazán nyújtanak segítséget, hanem inkább a munkanélküliek igen csekély pénzének az elköltését célozzák meg. Ezért is lenne szükséges a társadalmasított elosztásban a további szemléletváltás szorgalmazása.
