KUNCZE GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KUNCZE GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
KUNCZE GÁBOR, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Először is: miért kell ma foglalkoznunk kiemelten a foglalkoztatáspolitikával? Elsősorban persze azért, mert Tellér Gyula képviselőtársam tavaly év vége felé benyújtotta azt a határozati javaslatot, hogy a Kormány hozza a Parlament elé a foglalkoztatáspolitikai koncepcióját; azért, hogy az abból következő esetleges teendőket be tudjuk építeni az 1993. évi költségvetésbe. Ez akkor nem történt meg. Egy határidő-módosítás után végül, körülbelül két hónappal ezelőtt kaptuk meg a Kormány foglalkoztatáspolitikáját, és egy politikai vitanap keretében foglalkozunk a kérdéssel, holott szerintünk az lett volna a jobb, ha a Parlament rendes menetében foglalkozunk vele, határozatot hozunk róla, és a következményeket - még egyszer mondom - végigvezetjük a költségvetésen. De természetesen nem ezért kell igazán foglalkozni a foglalkoztatáspolitikával ma Magyarországon, hanem azért kell vele foglalkozni, mert az a munkanélküliség, ami jelenleg tapasztalható - és ami egyébként valószínűleg még növekedni fog a közeli jövőben -, a '90-es évek közepének legnagyobb kihívása.
Nagy kihívás ez a 13% fölötti munkanélküliség. Természetesen tudjuk, hogy az Európai Közösség országaiban több helyen is előfordul 10%-ot meghaladó munkanélküliség, ugyanakkor azt is tudjuk, hogy jelentős különbségek vannak a között a munkanélküliség között és aközött, amely ma Magyarországon nálunk található.
Mik ezek a lényeges különbségek?
Egyrészt: ez a munkanélküliség nálunk a teljes foglalkoztatás állapotából néhány év alatt lépett ilyen szintre és érte el ezt a bizonyos 13%-ot. Ennek következménye az, hogy azok, akik az állásukat elveszítették, nem voltak felkészülve erre a szituációra, nem alakultak ki még azok a túlélési stratégiák, amelyek ott, ahol hosszabb éve együtt élnek ezzel a dologgal, már léteznek. Nem volt rá felkészülve a kormányzati apparátus; nem tudta meghozni azokat a válaszokat, amelyek szükségesek lettek volna ebben a helyzetben, és nem alakultak ki a civil társadalomnak azok a szervezetei, amelyek önszerveződésekkel segíthettek volna megoldani ezeket a problémákat.
A másik sajátosság, hogy nálunk ez a hirtelen megnövő magas munkanélküliség egy radikális társadalmi átalakulás és mély gazdasági válság közepette zajlik le, szemben a nyugati munkanélküliséggel, ahol egyfajta strukturális munkanélküliségről van szó, mert egyes ágazatokban leépítik a munkahelyeket, más ágazatokban ezzel szemben viszont munkahelyek teremtődnek. Ennek következtében ott átlagosan 3-4 hónapot töltenek munkanélküliként a rendszerben ezek az emberek. Ezzel szemben viszont nálunk előfordulhat, hogy azok, akik '91 elején elveszítették az állásukat, esetleg 2-3 éven keresztül nem lesznek képesek újra munkahelyet találni maguknak.
További problémaként jelentkezik, hogy itt menet közben megváltoztattuk a segélyezés időtartamát két évről egy évre, ennek következtében '93-ban két év olyan munka nélkül levői fognak kiesni a rendszerből, akik munkát nem találtak maguknak, és fognak megjelenni az önkormányzatoknál segélyekért. Az ő számukat egyes kutatók 2-300000 főre teszik. Ez egy olyan sajátosság, ami máshol, ilyen tömegben nem tapasztalható.
További sajátossága a hazai munkanélküliségnek, hogy súlyosabban érinti a falusi, mint a városi lakosságot. Ez egyrészt azért van így, mert a mezőgazdaság átalakulása és az iparét elérő hanyatlása következtében a mezőgazdaság vált az egyik legerősebb munkaerő-kibocsátóvá. Hadd emlékeztessek itt egyes pártok választási ígéreteire, amikor is azt mondták, hogy az ipari munkanélküliséget majd a falu fogja felszívni. Ennek az ellenkezője történik; miközben az ipar elbocsátotta az ingázó munkavállók egy jelentős részét, és ők is a falun jelentek meg. Ez egy olyan problémahalmaz, amivel külön kiemelten kell foglalkozni.
Talán ennyi is elég ahhoz, hogy belássuk: átfogó foglalkoztatáspolitika nélkül nem oldhatók meg ezek a problémák. Ráadásul nem oldhatók meg egy koncepciózus, átfogó gazdaságpolitika nélkül; olyan gazdaságpolitika nélkül, amelyben prioritást kapnak a foglalkoztatáspolitika kérdései.
A nagy kérdés az az, hogy létezett-e a Kormánynak ilyen átfogó foglalkoztatáspolitikája és létezett-e egy egységes gazdaságpolitikája?
(10.20)
Miután itt valóban több millió embert érintő kérdésről van szó, ezért a kormány anyagát megküldtük a szakszervezeteknek, különböző munkavállalói érdek-képviseleti szervezeteknek, gyáriparosok, kisiparosok szövetségének, a különböző önkormányzatoknak, ifjúsági és nemzetiségi szervezeteknek, nonprofit szervezeteknek. A több tucat beérkezett vélemény között egy sem akadt olyan, amely maradéktalanul egyetértett volna ezzel az anyaggal. Itt vitatkoznék Illéssy képviselőtársam megállapításával.
Nem fogadták el az anyagot egyrészt az abban foglalt politikai koncepció miatt, nem fogadták el szakmai hiányosságai miatt, és nem fogadták el a stratégia hiánya miatt. A politikai koncepcióval kapcsolatos probléma, hogy nem lép túl az anyag azon a dilemmán, hogy beavatkozni vagy nem beavatkozni, vagyis hogy be lehet-e avatkozni a folyamatokba, vagy nem kell beavatkozni. A miniszter úr felszólalása is ezt a példát mutatta.
Véleményünk szerint itt a valódi kérdés az, hogy milyen módszerekkel tudja befolyásolni az állam a munkaerőpiacot. Nem hatósági jogkörökkel rendelkezve, utasításokat osztogatva kell irányítani, hanem a munkaerő-piaci partnerek számára szolgáltatnia kell az államnak, a foglalkoztatási igényeket kell menedzselnie.
A foglalkoztatáspolitika éppen ezért nem lehet egyetlen tárca belügye, mint ahogy az az anyagból egyébként kitűnt, és mint ahogy egyébként viszont a miniszter úr beszámolója már ennek az ellenkezőjét bizonyította, hanem azzal értünk egyet, hogy ennek be kell ágyazódnia a gazdaságpolitikába, szociálpolitikába, oktatáspolitikába, át kell hatnia a probléma kezelésének a kormányzati munka egészét.
Nem foglalkozik az anyag - hogy szakmai hiányosságokra térjek - a korszerű munkaügyi információs rendszer kiépítésének szükségességével. Megemlítem, hogy erre a világbanki hitelt fölvettük, ugyanakkor az információrendszer kiépítése nem történt meg. Nem elemzi a privatizációnak a foglalkoztatási piacra való hatását. Általában az a véleményünk, hogy hiányzik az átfogó stratégia az elénk terjesztett anyagból, mi arról vitatkozunk. Általában a rögtönzés és az állam mindenhatóságának a hite hatja át az elénk terjesztett anyagot. Felmerül a kérdés természetesen, hogy kié a felelősség az ilyen mértékű munkanélküliségért, és itt elfogadom Illéssy képviselőtársam megállapításait, és nem is térek ki rá bővebben. Az előző rendszernek valóban rendkívüli a felelőssége ezen a területen.
Felmerül azonban a kérdés, hogy megtett-e a Kormány mindent azért, hogy úrrá legyen ezen a területen? Megtett-e mindent azért, hogy a fenntartható munkahelyek fennmaradjanak, hogy a megszűnt munkahelyek helyett új munkahelyek teremtődjenek, hogy a munka nélkül lévők minél előbb visszataláljanak a munka világába?
Véleményünk szerint nem tett meg mindent ezért, mert rendszeresen a gazdaság érdekei elé helyezte saját hatalmi érdekeit, és ezzel kiszámíthatatlan viszonyokat teremtett. Lebecsülte a kelet-európai piacok fontosságát, emiatt cégek tömege ment csődbe, emberek tízezrei veszítették el állásukat. Halogatta az államháztartás reformját, aminek következményeként a költségvetés ráült a gazdaságra, és jelentősen akadályozza ott a kibontakozási folyamatokat. A privatizáció átláthatóságának elfedésével itt is bizonytalan helyzetet teremtett. Valószínűleg akadályozta további működő tőkék bevonását a gazdaságba. Egyes területeken, mint például a mezőgazdaságban, tevékenységével saját maga növelte a munkanélküliséget. Egyes térségekben ennek következményeként a munkanélküliség a kritikus 20% fölé emelkedett, néhol a 40%-ot is meghaladja.
Eközben még mindig nem készültek el a föld- és földjelzálogjog, a hitelszövetkezeti és a kamarai törvények, amelyek nélkül pedig elképzelhetetlen a mezőgazdaság helyzetének rendbetétele.
Mint említettem, véleményünk szerint átfogó foglalkoztatáspolitika és ennek prioritást adó koncepciózus gazdaságpolitika a munkanélküliség elleni fellépés leghatékonyabb eszköze. Ezzel szemben ezzel nemcsak az anyag, hanem a Kormány is adós. Miniszter úr előadásában mi vágyakat hallottunk megfogalmazni, ugyanakkor viszont az elmúlt évek tetteire lettünk volna kíváncsiak.
Véleményünk szerint ki kell jelölni a munkanélkülieknek azon körét, akikre különösen oda kell figyelni. Úgy gondoljuk, kiemelten kell foglalkozni a válságrégiók lakóival, a fiatalokkal, a falvak lakóival, egyetértünk, hogy a hátrányos helyzetűekkel és a csökkent munkaképességűekkel egyaránt.
Egyetértünk az infrastruktúraberuházások fokozásának szükségességével, ezért nem értjük, hogy miért vannak még mindig azok a törvényi akadályok, amelyek például megakadályozzák, hogy a távközlés, telekommunikáció piacára betörjön a valódi működőtőke. Mi történt eddig az autópálya-koncessziós területen három év alatt, hogy csak most indulnak meg ezek a folyamatok?
Egyetértünk a válságrégiók külön kezelésének szükségességével, nemcsak Ózdon van azonban válságrégió. Általában azokon a területeken, ahol rossz a termőföld, hiányzik az infrastruktúra, sok a képzetlen munkaerő, mint például Vásárosnamény környékén, Békés, Borsod, Szolnok vagy Szabolcs megye egyes területein.
Amíg nem látszik ezeknek a válságkezelő programoknak a hatása, addig tudomásul kell venni, hogy az átmeneti ingázás még mindig jobb, mint a hosszan tartó reménytelen munkanélküliség. Ezért úgy gondoljuk, ismét be kellene vezetni az utazási támogatások rendszerét, ezzel is esetleg elősegíteni a munkanélküli tömegek megmozdulásának, mobilitásának lehetőségét.
Egyetértünk a közhasznú munka szélesebb körű alkalmazásának forszírozásával. Itt felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy új formákat kell találni ezen a területen. Számos településen egyszerűen nem képes az önkormányzat azt a 30%-ot kiadni, amivel hozzá kell járulni ahhoz, hogy közhasznú munka egyáltalán beindulhasson az adott régióban.
A fiatalok helyzetére rátérve érdemes megjegyezni, hogy kétféle fiatal munkanélküli van. Az egyik valóban a pályakezdő, akit már valamire kiképeztek, csak nem talál magának munkát. A másik pedig a mintegy 40 ezerre tehető 14 és 18 év közötti fiatalok tömege, akik nem rendelkeznek semmilyen szakképesítéssel. Őróluk külön kell beszélni ebben a körben.
Mi az oktatás időtartamának növelésével egyetértünk ugyan, ugyanakkor nem tekintjük parkolónak ezeket az intézményeket. Úgy gondoljuk, hogy egy valódi képzési rendszert kell beindítani. Nem értünk egyet a méregdrága oktatási központok létrehozásával. A meglévő intézményeket fel lehet használni erre a célra. Ebben az esetben úgy javítunk ezeknek az intézményeknek a helyzetén, az ott dolgozók helyzetén is, hogy egyúttal egy felkészült gárda lesz képes felkészülni ennek az oktatási feladatnak az ellátására.
A fiatalokat nemcsak kiképezni kell természetesen, hanem ma már meg kell tanítani arra is, hogy lesznek képesek felkészülni arra az időszakra, amikor esetleg elveszítik a munkájukat, illetve hogy lesznek képesek önmenedzselni saját magukat ezeken a területeken.
Nem volt szó a korkedvezményes nyugdíjban részesíthetők körének bővítéséről. Úgy gondoljuk, hogy aki néhány évvel a nyugdíjba menetel előtt veszíti el az állását, annak már nincs lehetősége olyan könnyedén elhelyezkedni. Ezért fenntartandónak tartjuk ezt a gyakorlatot, illetve bővítendőnek.
Külön szeretnék röviden szólni azokról, akik jelenleg ezen a területen dolgoznak, akik foglalkoznak a munkanélküliekkel. Fontos kérdés az ő kiképzésük, továbbképzésük, mert tudomásul kell venni, hogy felkészült embereknek kell ezzel a területtel foglalkozniuk, hiszen itt nem potenciális feketemunka-végzőket, végül is csalókat kell kiszolgálni, hanem olyan embereket, akik egy komoly krízisállapotba kerültek, és ily módon kell számukra a segítséget megadni.
Egyetértünk a miniszter úrral abban, hogy az önkormányzatok fontos szerephez kell, hogy jussanak ezen a területen. Akkor azonban biztosítani kell számukra az ehhez szükséges összegeket. Ezért az egész struktúráját meg kell változtatni annak a szemléletnek, hogy a központból irányítok, a központból mondom meg, hogy mi a teendő. Az önkormányzatokat szélesebb körben kell oly módon bevinni, hogy a megfelelő lehetőségeket is biztosítjuk számukra.
(10.30)
Végül, miután az időm lejárt, hadd emlékezzek meg a civil szerveződésekről. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy a magyarok nem egy paternalista államot szeretnének maguknak, amit jelez az is, hogy az országban egyre több helyen jönnek létre ezek az álláskereső klubok. Ezekben a szervezetekben a munkanélküliek egyrészt segítenek egymásnak abban, hogy az állásvesztéssel járó fölöslegesség érzését el tudják viselni, de segítenek abban is, hogy ismereteket adnak át, jogi és egyéb segítő forrásokat kutatnak fel, információkat juttatnak el egymáshoz. Szemben a miniszterelnök úr egy korábbi beszédében foglalt állítással, nem várnak az államtól többet, mint amit a demokráciákban általában szokás, tudják, hogy mit várhatnak az államtól.
Nem túlzott atyáskodást, hanem elsősorban azt, hogy tartsa rendben a gazdaságot, hogy intézkedéseivel legalább ne fokozza, hanem csökkentse a munkanélküliséget. Ez a beszámoló azt bizonyította számunkra, hogy ehhez őszinte szembenézést, kiérlelt koncepciót és professzionális foglalkoztatáspolitikai gyakorlatot ettől a Kormánytól már nem várhatnak, talán majd a következőtől. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
