MÁDI LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
MÁDI LÁSZLÓ, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tellér képviselőtársam országgyűlési határozati javaslatának hatására tartjuk most ez a vitanapot, aminek tényét én rendkívüli örömmel nyugtázom. Örömmel nyugtázom azért is, mert a munkanélküliség mára lassan a magyar gazdaság talán legfájóbb gondjává vált, s lassan egymillió ember szenved ezen problémától. Gondolva arra, hogy ez a gazdasági válságjelenség majdnem ennyi családot is érint, mondhatjuk azt is, hogy jóformán mindannyian érintettek vagyunk valamilyen formában. Tellér képviselőtársam eredeti szándékai szerint ugyanakkor már az 1993. évi központi költségvetés benyújtása és elfogadása előtt szerette volna ezt a vitanapot megtartani azért, hogy az itt felmerülő kérdéseket, felvetéseket, ötleteket a Kormány már hasznosítani tudja a költségvetésnél. Erről lekéstünk - sőt, nagyon félek tőle, hogy már az 1994. évre vonatkozó költségvetési tervezést is elszalasztjuk -, erre utal az a tény, hogy e hét végén tárgyalja utoljára a jövő évi költségvetés végleges formáját a Kormány.
Ez egyúttal azt is jelentené, hogy az Antall-kormány négyéves működése során nem létezett egy, a gazdaságpolitikába szervesen illeszkedő foglalkoztatáspolitika. Ez pedig akkor, amikor a munkanélküliség rátája az Antall-kormányzat elmúlt három évében kevesebb mint 1%-ról 13%-ra szökik föl, több mint bűn.
Én a továbbiakban, tisztelt képviselőtársaim, a kormányzat 13 súlyos mulasztását - mondhatni: bűnét - veszem sorra. Ezek pedig sorrendben a következők:
1. A kormányzat prognózisainak teljes tarthatatlansága.
2. Az ellátó rendszer és feltételek állandó változtatgatása.
3. A szolidaritási alap önfinanszírozóvá tétele meghirdetésének felelőtlensége.
4. A szociális kiegészítő ellátó rendszer létrehozásának késedelmessége.
5. Egy korszerű szakképzési és közoktatási törvény hiánya.
6. A középfokú tanintézetekbe se került vagy onnan lemorzsolódott fiatalokra készített átfogó képzési rendszer hiánya.
7. A járulékemelés munkanélküliség-növelő hatásainak vizsgálata, ennek elmulasztása.
8. A mezőgazdaság és a munkanélküliség összefüggései kiértékelésének elmaradása.
9. Az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök öszszehangolásának hiánya.
10. Az aktív eszközök hatékonyságának vizsgálata, az ebből levonható konkrétumok megfogalmazásának meg nem történte.
11. Átfogó infrasturktúra- és regionális politika hiánya, a területfejlesztési törvény beterjesztésének elmulasztása.
12. A munkaerő mobilitását befolyásoló és javító eszközök feltérképezése, a lakásgazdálkodás kétségbeejtő helyezte.
13. A munkanélküliség prioritásának hiánya, súlytalansága a Kormány működésében. (Élénkség a jobb oldalon.)
Ezen tizenhármas felsorolásba még nem vettem bele olyan, egyáltalán nem elhanyagolható mulasztásokat, mint a privatizáció és a munkanélküliség kapcsolatának átfogó vizsgálata, az ebből levonható konklúziók megtétele; vagy a csődtörvény foglalkoztatáspolitikai összefüggései. Ugyancsak nem soroltam ide a szerintünk szakmailag rossz koncepcióra létesített átképző központok létesítését vagy a nonprofit törvény hiányát.
No, de haladjunk sorjában, és vegyük egy kicsit tüzetesebben szemügyre a korábban felsoroltak szerint a mai Magyarországon a foglalkoztatáspolitika és a munkanélküliség helyzetét!
(11.10)
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az orvos képviselőtársaim nagyon jól tudják, hogy jó diagnózis nélkül nincs jó gyógyítás. Ez lefordítva a társadalomtudományok nyelvére azt jelenti, hogy jó prognózisok nélkül nincs jó kezelése a problémáknak, konkrétan pedig nem létezhet jó gazdaságpolitika. Az Antall-kormány eddigi ténykedése pedig hemzseg a rossz prognózisoktól, a rossz tervezéstől.
Erre az egyik eklatáns példa az, ami a munkanélküliség kapcsán történt. Az 1991. év végére a kormányzat 200-260000 fővel számolt, s lett 406000. 1992. év végére félmillió körüli létszámot tervezett, és lett 663000. A járulékbehajtási arányok prognosztizálása során a költségvetési törvényekben irreálisan magas kulccsal számolt a Kormány, és ez 1991-ben milliárdokat, 1992-ben pedig durván 10 milliárd forint kárt jelentett a költségvetésnek. Ráadásul - mint ahogy az Állami Számvevőszék ki is mutatta - az 1992. évi gazdálkodásban a Munkaügyi Minisztérium számos törvénysértést is elkövetett a szolidaritási alappal való gazdálkodásban.
Az ellátó rendszer állandó változtatgatásának kétes volta már a törvény megalkotásánál, 1991-ben kiderült, mikor rámutattunk ennek fontosságára, sajnos, ez a próféciánk teljesült. Az újonnan létrejövő Parlamentnek talán ez a legtöbbször módosított törvénye aközben, hogy az eredetit is ő alkotta.
Az állandó változtatgatás persze a prognózisok félrevezető adatainak is köszönhető.
A harmadik súlyos hiba a szolidaritási alap önfinanszírozóvá tételének 1992. évi meghirdetése, amikor éles kritikával szóvá is tettük, persze mindhiába. Az elgondolás elvileg sem tartható a jelen viszonyaink között, és ez vezetett a már korábban említett törvénytelenségekhez.
A szociális kiegészítő ellátó rendszer létrehozása sajnálatosan csak későn történt, csak hónapokkal azt követően, hogy azt az ellenzéki pártok több felszólalásban kezdeményezték. Üdvözöljük a végül kialakult háromlépcsős ellátási szint létrejöttét, de hiányoljuk a bérsegélyarány foglalkoztatást ellenösztönző esetleges hatásainak vizsgálatát.
Külön kell szólnunk a fiatalok problémáiról, akiknek nagy tömegei rendkívüli mértékben kárvallottjai az elmúlt néhány évnek. Három akut jelensége van ugyanis hazánk munkanélküliségének: az ifjúsági munkanélküliség, a tartósan munkanélküliek nagy aránya és a munkanélküliség területi koncentrációja.
Én, tisztelt képviselőtársaim, egy olyan megyében lakom, ahol az átlagos munkanélküliségi ráta megyei szinten 20% fölött van, és ahol vannak olyan nagyobb régiók, ahol a munkanélküliségi ráta a 30%-ot is meghaladja, és olyan falvak, ahol 50% fölött van.
Bűnös dolog volt a fiatalokat úgy hagyni a szocialista rendszerbeli szakképzési rendszerben, hogy az őket foglalkoztatók csődbe mentek, de a képzés, mintha semmi nem történt volna, ugyanúgy tovább folytatódott.
A szakképzési törvény vitájában is elmondtam, hogy az egyik legsúlyosabb gond a lemorzsolódottak és a középfokú iskolába el sem jutók problémája. Jellemző a munkanélküli-statisztikára, hogy az évente mintegy félszázezer ilyen fiatalból mindössze maximum százat mutat ki a statisztika. Az idén végző 176000 fiatalból, a továbbtanulásra jelentkező 73000-ből mintegy 30000-et vesznek fel a felsőfokú tanintézetekbe, és a végzősöknek közel fele lesz összességében munkanélküli, még akkor is, ha ezt a statisztika nem mutatja.
Más témára áttérve meg kell jegyeznünk, hogy nem láttunk olyan értékelést, amely a járulékemelésnek és általában az élőmunkaterhek növekedésének a foglalkoztatásra visszatartó és a feketemunka terjedését ösztönző hatását vizsgálta volna, nem is beszélve a járulékbehajtási arányra gyakorolt hatásáról.
A FIDESZ egyik alapvető célja ezért az adó- és járulékterhek átcsoportosításával az élőmunkaterhek csökkentése, a foglalkoztatást és munkahelyteremtést ösztönző gazdasági környezet kialakítására való törekvés.
Külön gond a mezőgazdaság helyzete, amelynek drámai visszaesése a tavalyi és az idei évben tetőzött. Tudatosan és hosszabb távon végig kellett volna gondolni a hatékonyság és a foglalkoztatás eltérő érdekeinek eredményét és egy reális kompromisszumra kellene törekedni. Egy elaprózódott birtokszerkezet valószínűleg csak 1-2 évig jelent haladékot a munkanélkülivé váláshoz, hiszen egy néhány hektáros birtok, bármily intenzív működéssel - amelyhez ráadásul a szükséges tőke sincs meg - sem képes eltartani a családot, s munkát biztosítani a családfőnek.
A költségvetési viták során az egyik legfájóbb pont mindig a különböző tárcák összehangoltságának hiánya és ezen belül például az aktív foglalkoztatáspolitikai források és eszközök koordinálatlansága. Ehhez társult még az a jellegzetesség, hogy az egyes eszközök hatékonyságára nem született átfogó vizsgálat, és így abból nem vonták le a szükséges következtetéseket. Így mindenki a saját lovát dicséri, légyen az átképzés vagy munkahelyteremtő támogatás, részmunkaidős foglalkoztatás vagy közmunka, vagy akár gázberuházás-támogatás.
Ekkor elérkeztünk az átfogó infrastruktúrapolitika hiányára, az egyes beruházások élőmunkaigényének alapos vizsgálatára, a területfejlesztési törvény hiányára. Sajnálatos módon meg kell állapítanunk, hogy Kelet-, Északkelet-Magyarország leszakadása tovább fokozódik, s a megyei munkanélküliségi rátákban négyszeres különbségek vannak. Célszerű lenne ugyanakkor véleményünk szerint az állami megrendeléseknél - gondolva az expo közelségére - egy viszonylag magas szinten rögzíteni a hazai beszállítási arányt és előnyben részesíteni a hazai munkát és foglalkoztatást elősegítő megoldásokat.
Általában és utolsó megállapításként megjegyzendő, hogy a kormányzaton belül a munkanélküliség szempontjának az eddigieknél hatványozottabban jelen kell lennie a gazdaságpolitika megalkotásánál, a költségvetési és a gazdasági törvények létrehozásánál, a privatizáció lefolytatásánál.
A munkaügyi miniszter, s általában a foglalkoztatáspolitika súlytalansága nagyon aggasztó tünet az Antall-kormány működésében. Meggyőződésem szerint mindezek miatt szükséges áttekinteni a bérköltségek, a külkereskedelemben jelen lévő gazdaságpolitikai eszközök, vám, árfolyam, kvóták, a privatizáció, a lakáshelyzet és lakásépítés kérdését, valamint számos olyan szabályozó működését, amelyik befolyást gyakorol a foglalkoztatás színvonalára és minőségére. Átfogó és részletes költséghaszon-elemzésekre lenne szükség, valamint meg kellene vizsgálni a jelenleg használt aktív foglalkoztatáspolitikai eszközök hatékonyságát több oldalról is; egyrészt a jelen oldaláról, másrészt azért is, hogy ezen beavatkozások mennyiben szolgálják a produktív, hosszabb távon is életképes munkahelyek keletkezését. Mindezek áttekintése a következő feladatokat rója ránk:
1. Meg kell állítani a bérköltségek növekedését, és az adó és járulékbehajtás arányainak változtatásával le kell építeni a foglalkoztatást eleve ösztönző akadályokat.
2. Meg kell vizsgálni a bérsegélyarány mint foglalkoztatást visszatartó hatását, hiszen ma a járadékban részesülő munkanélküliek közel 70%-a a korábbi fizetésének 100%-át kapja.
Át kell tekinteni a jelenlegi minimálbér-szabályozást, ez volt a 3. pont.
4. pont: meg kell kísérelni a szociális juttatási rendszer foglalkoztatásra gyakorolt hatásainak elemzését.
5. Az eddigi munkahelyteremtő programok hatékonyságát felül kell vizsgálni, azokat össze kell hangolni, és figyelembe kell venni az élőmunkaigény, valamint a kumulált és tartós foglalkoztatáspolitikai hatás érvényesülését. Lásd a különböző infrastruktúrafejlesztési projektek, lakásépítési támogatási rendszer stb.
6. Elő kell segíteni a beruházások növekedését, a megtakarításoknak beruházásokká történő transzformálódását.
7. Az állami beruházásoknál és az állami megrendeléseknél indokolt lenne egy magas szinten rögzíteni a hazai beszállítási arány garantálását. Ez az eszköz a nyugati országokban is bevett gyakorlat, és ugyanakkor egyértelműen növeli a hazai foglalkoztatást.
Mindezen elemzések és információk alapján lehet csak egy átfogó és hatékony foglalkoztatáspolitikát kialakítani, levonni a szükséges következtetéseket és meglépni a kívánatos lépéseket. Ugyanúgy, ahogy a Pénzügyminisztérium a költségvetés, valamint az adó-, vám- és áruszabályozások évi kialakításánál figyelembe veszi azok inflációra és GDP-re gyakorolt hatásait, ugyanúgy ezt a foglalkoztatáspolitika összefüggésében is meg kellene tenni.
Különösen figyelemre méltó a munkanélküliség és a társadalombiztosítás kapcsolata, hiszen a két évvel ezelőtti számítások szerint százezer munkanélküli mintegy 5-6 milliárd bevételkiesést jelent a társadalombiztosítás büdzséjének, nem is beszélve a foglalkoztatáspolitikai korengedményes és előnyugdíjrendszerének hatásairól.
(11.20)
Összefoglalóan és befejezésként tehát megállapíthatjuk, hogy bár a Kormány rendkívül súlyos helyzetet örökölt, de mégsem tett meg mindent a foglalkoztatáspolitika rangjának elismeréséért és fokozottabb figyelembevételéért. Az Antall-kormányt ezekért a mulasztásokért súlyos felelősség terheli, s csak remélhetjük, hogy az általunk elmondott konstruktív kritikából és megfogalmazott javaslatainkból levonja a szükséges tanulságokat, s az elkövetkezendő egy évben mindent el fog követni a gazdaság és ezen belül pedig a munkanélküliek gondjainak orvoslására. Mert ne feledjük, hogy milyen személyes tragédiákat rejt a közel egymillió munkanélküli sorsa! S nekünk irányukba komoly felelősségünk van. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
