KOCSENDA ANTAL (Kisgazda)

Full text search

KOCSENDA ANTAL (Kisgazda)
KOCSENDA ANTAL (Kisgazda) Igen, igyekszem. Igyekszem, Elnök Úr. Igyekszem.
A miniszter úr később arra utalt, hogy a minisztérium nem rendelkezik a bíróságokra nézve kötelezően alkalmazandó joggyakorlatra sugalló állásponttal, mely a jogviták eldöntésére döntő hatással lenne. De pár mondattal előbb az idézett törvényre és rendeletre hivatkozva megfogalmazza az Igazságügyi Minisztérium véleményét, amelyben megalapozottnak látja a kecskeméti bíróság ítéletét, melyben felmenti a célgazdaságot kárpótlásiföldalap-kijelölési kötelezettség alól.
Hivatkoznom kell az igazságyügy-miniszter úrnak a kárpótlási törvény általános vitája előtt felvezető expozéjában elmondottakra. Idézem a miniszter urat: "…a tisztelt Országgyűlés hivatott elvégezni a kor által reá háruló feladatot." Később: "…megteremteni az elégedett, jómódú állampolgárok hazáját." Ezt követően: "Ennek a feladatnak azonban addig nem tehetünk eleget, amíg nem nyújtunk elégtételt azoknak, akiket az elmúlt rendszerben igazságtalanság ért. Elvárja ezt az ország lakossága is, hiszen a mai napig köztünk élnek azok, akiket önkényesen fosztottak meg akár egy élet munkájának az eredményétől, s akikben soha nem hunyt ki a remény, hogy egyszer elégtételt kapnak sérelmeikért." Majd a következőket mondja a miniszter úr: "…mint felelős igazságügy-miniszter legalább anynyira átérzem azt, hogy a magyar közgondolkodásban, közvéleményben és közhangulatban menynyire magasra csapnak az indulatok, ha a földkérdés szóba jön."

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť