FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Full text search

FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Bizottságunk megtárgyalta a kárpótlás iránti kérelmek benyújtásának újra megnyitott határidejéről szóló törvényjavaslatot. Az előterjesztést kiváltó körülmények a javaslatot támogató képviselők előtt ismertek voltak. Mintegy 55000 olyan kérelemről tudnak a hatóságok, amelyeket a benyújtási határidők elmulasztása miatt kellett elutasítani.
Részben a teljes reprivatizációt ígérő megtévesztő polikai magatartás, részben a kárpótlással kapcsolatos tájékoztató műsorok adásának megtagadása az elektronikus médiumok korábbi vezetői részéről, részben az az óriási ellenpropaganda, ami a volt kárvallottakban az értelmetlen cselekvés érzetét keltette, hiszen nem ismerhették előre a kárpótlási jegyek felhasználásának széles körű lehetőségeit, idézték elő azt a következményt, hogy ilyen sok kárvallott, tehát az az 55000 család kimaradt a kárpótlás folyamatából.
A Kormány egyik kiváltó tényező hatásáért sem felelős, de felelősséget érez mindazon állampolgárok sorsáért, akik méltánytalanul, egy nagyon különleges átmeneti politikai helyzetben szenvednének el aránytalanul nagy kárt, hiányos jogi ismereteik, tudatos félretájékoztatásuk, vagy a szükséges tájékoztatást erőszakkal meggátló felelőtlen médiapolitika miatt.
(19.10)
A kárpótlással kapcsolatos feladatok szükségességének kérdésében áthidalhatatlanok, nagyon nagyok a véleménykülönbségek a kormánypártok és az ellenzéki pártok között. Mind a bizottsági vitában, mind az általános vitára való alkalmasság feletti bizottsági szavazás során megjelentek és érvényesültek a kárpótlás megoldásának koncepcionálisan nagyon eltérő különbségei. Az ellenzéki képviselők a törvényjavaslatot egyöntetűen általános vitára alkalmatlannak ítélték, a Kormányt támogató képviselők pedig egységesen általános vitára alkalmasnak. Többségi szavazás eredményeként a bizottság a törvényjavaslatot általános vitára alkalmasnak tekintette. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť