FEKETE GYULA, DR. (MDF)

Full text search

FEKETE GYULA, DR. (MDF)
FEKETE GYULA, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Lehet, hogy a kárpótlás révén csökkenne az a privatizációs bevétel, ami jelenleg kimutatható, de csak jelzem, hogy éppen a FIDESZ is ellenezte azt a megoldást, hogy ez az összeg megjelenjen a költségvetésben, és elfogadta azt, amit tulajdonképpen én is elfogadok, hogy közvetlenül az államadósság csökkentésére irányuljon ez a bevétel, és ne oldódjon fel a költségvetés egyéb bevételei között. Tehát államháztartásilag nem bevételkiesés, ha ragaszkodik a FIDESZ az eredeti álláspontjához, de itt ebben az egy kérdésben megváltoztatta. (Glattfelder Béla: Az államadósság kamatai a költségvetés hiányát növelik.)
De van még egy gond. Utalok az Alkotmánybíróság határozatára. Ez egy nyílt bevallása annak, hogy akkor a FIDESZ nem akart kárpótlást, hiszen ha ezt a bevételkiesést — hogy is mondjam — nehezményezi, akkor miből gondolta megoldani azt a kárpótlást, amire viszont az egész Parlamentet kötelezte az Alkotmánybíróság. Ez nyilván áldozattal jár együtt. Tehát én nem azt kifogásolom, hogy most ezt az összeget vitatja a FIDESZ, hanem azt, hogy nem is gondolkodik a kárpótlás kérdésében, pedig ez valamennyiünk kötelessége. Köszönöm.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť