SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ, DR. (MDF)

Full text search

SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SZÉKELYHIDI LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az 1285-ös számú országgyűlési határozati javaslathoz a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottságban tett javaslatomat szeretném röviden a tisztelt Ház előtt megismételni, melynek leglényegesebb eleme, hogy a nyugellátásban, a baleseti nyugellátásban, a nyugdíjszerű rendszeres ellátásokban részesülők számára a havi 4%-os emelés helyett 6%-os emelést javasoltam, illetve javasolok a többször módosított 1975. évi II. számú törvényben előírtak szerint. Ugyanis a várható nettó átlagkereset-növekedés mértéke nem az előterjesztettek szerinti 18%, hanem már most megállapíthatóan 20-21%-ot tesz ki, hiszen a Központi Statisztikai Hivatal nemrégiben tette közzé, hogy augusztusban ez az átlagbér-növekedés a 28%-ot is elérte.
Ezen indítványom elfogadásával megelőzhető egy rövid időn belüli újbóli emeléssel kapcsolatos parlamenti eljárás, nem beszélve a nyugdíjasok rászorultságáról és várakozásáról.
A számítások szerint a mintegy négymilliárd forintnak a forrása éppen a kiáramlott, megnövekedett átlag nettó keresetek utáni járuléktöbblet, amely, úgy gondolom, hogy a társadalombiztosítási adminisztrációban, igazgatásban könnyen követhető és megállapítható.
Az Országgyűlés 7/1993. II. 27-i határozata változatlanul állva marad eme még 6%-os emelés mellett abban a tekintetben, hogy a társadalombiztosítás pénzügyi kondícióinak vizsgálata az év vége közeledtével ismét szükségessé válik, s a vizsgálat eredménye alapján egy egyszeri — mondjuk karácsonyi — nyugdíj-kiegészítés végrehajthatóvá válik a most javasolt 6%-os emelés felett is. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť