PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Nagyon kérem, hogy vegyék figyelembe azt a hozzászólást, amit az előbb a '94-es költségvetés kapcsán elmondtam, hiszen úgy érzem, hogy ami a gazdaságpolitikai folyamatokat illeti, a '94 közvetlen folytatása mindannak, nem szakítható el attól, ami '91—92-ben, majd '93-ban történt. Minden jelenség, amelyről '94 kapcsán beszéltem, előre érzékelhető volt már '92-ben is. Sajnálatos az, hogy a '92-es költségvetés teljesítéséről szóló beszámoló nem mélyül el az okok elemzésében, és nem keresi a megoldások módját.
Hadd mondjak erre egy példát — egyetlenegyet, és nem fogok másba belemenni a '92-es zárszámadás kapcsán, vagy legalábbis nem nagyon fogok belemenni —, amire nagyon oda kellett volna figyelni 1992-ben. Sikeres külkereskedelmi évet zártunk. Az volt az ember érzése, hogy itt megindultak azok a változások, amelyekre szükség van, a reorientáció teljesen sikerült, az exportexpanzió napirenden van, és minden alapja megvan.
Elhangzottak kormányzati részről is, de parlamenti, más politikai erők részéről is a figyelmeztetések, hogy ez az exportexpanzió nem egy stabil, megalapozott, iparilag, műszaki fejlesztésben, versenyképességben alátámasztott exportexpanzió. Ennek az expanziónak két olyan eleme van, amelyik nagyon nehezen megismételhető. Az egyik ilyen elem maga a reorientáció.
Korábban el tudtunk adni termékeket Keleten, amely termékek jelentős része vagy egy része eladható volt Nyugaton is. Azért adtuk el korábban Keleten, mert kedvezőbb volt a cserearány, ha Keleten adjuk el — már most a 80-as éveket emlegetem —, kedvezőbb volt a cserearány, mintha Nyugatra adtuk volna el. Miután '92-ben átorientáltuk ezeket az exporttermékeket Nyugatra, vesztettünk a cserearányban, de nagyon szép, növekvő exporteredményeket tudtunk fölmutatni.
A másik viszont egy sokkal nyugtalanítóbb elem volt, amire sokkal nagyobb figyelmet kellett volna fordítani. Ez pedig egy végkiárusítás jellegű exportnövekedés. Számos nagyvállalatunk volt olyan helyzetben, hogy még exportálni tudott, még termelni tudott, de veszteséget állított elő, és közeledett a fenyegető csőd, illetve felszámolási eljárás.
Ezek a vállalatok még termeltek és még eladtak. Még hozták az exportbevételeket, de teljesen nyilvánvaló volt, hogy ezt egyszer lehet megcsinálni, kétszer nem megy. Erre a jelenségre az iparpolitikának, a gazdaságpolitikának oda kellett volna figyelnie. Annak ellenére nem figyeltek oda eléggé, és nem fordítottak erre figyelmet, hogy mondom, kormányzati forrásokból szintén több figyelemfelkeltés hangzott el.
Én ebben a '92-es folyamatban érzékeltem — és nem egyedül — azt a következményt, amit most '93-ban látunk az exportvisszaesés tekintetében. És az ilyen típusú elemzések elmaradtak. Elmaradt a mostani zárszámadás anyagában is. Ugyanaz a négyfajta ok kerül megállapításra, mint a '94-es költségvetésnél a gazdasági helyzet alakulására, megint hiányzik a Kormány elemzése, megint hiányzik az önkritikus hozzáállás, vagy mondjuk azt, hogy a kritikus hozzáállás a gazdasági folyamatokhoz.
A másik kérdés, amit még szeretnék megemlíteni: nagyon jól látható volt '92-ben, hogy rendkívül gyors mértékben romlik a gazdálkodószervezetek pozíciója: 28%-ot esett vissza csak ebben az egy évben. Tudjuk azt, hogy már a '80-as években végig stagnált, vagy helyenként csökkent a gazdasági szervezetek beruházási tevékenysége. Tudjuk azt, hogy helyzetük már akkor is nagyon feszített volt. Ehhez képest egy 28%-os pozícióromlás előrevetítette azt a növekvő fizetési zavart, azt a növekvő banki helyzetromlást, ami bekövetkezett '93-ban.
(12.00)
Előrevetítette, és mégsem történt ebben az értelemben semmiféle módosítás a gazdaságpolitikán. Én ezt rendkívül hiányolom.
Utolsó két megjegyzésem. Az egyik: az Alkotmánynak van egy nagyon érdekes pontja, amiről négy éve folyamatosan megfeledkezünk, valószínűleg azért, mert ebben a pontban van egy szó, ami nem divatos manapság. A 19. § — ha jól emlékszem — (3) bekezdés c) pontja azt mondja, hogy a Parlament köteles megállapítani az ország társadalmi, gazdasági fejlesztésének a terveit. A terv szó nagyon nem divatos ma Magyarországon, bár az Alkotmányunkban szerepel. Nincs ilyen munka. Valahol megszűnt az előre gondolkodás, vagy ha van, akkor azt titokban tartják azok, akik erre kötelezettek. Tehát az ország társadalmi, gazdasági terveinek megállapítása helyett mi itt rendes parlamentáris módszerekkel minden évben elfogadunk egy költségvetést — pontosabban önök fogadják el —, és minden évben önök elfogadják a zárszámadást erről a folyamatról. A tervek hiányában — amiről Soós Károly Attila beszélt az 1994-es költségvetés kapcsán — folyamatosan érzékelhető az, hogy nem tudjuk, merre halad ez az ország. Vagy valószínűleg önök nem pontosan tudják. Túl akarják élni az elkövetkező évet. A '92-es év is ezt mutatja, az előre gondolkodás hiányát, azt mutatja, hogy a folyamatok szétzilálódásának nem keressük az okait és nem kívánunk ezzel szemben megfelelő intézkedéseket tenni.
Utolsó megjegyzésem. Én a zárszámadást tökéletesen elfogadhatatlannak tartom. Azért tartom tökéletesen elfogadhatatlannak, amit többek között az Állami Számvevőszék is megállapít. Csak néhány szót idéznék, összefüggéseiből kiragadva, a Számvevőszék megállapításaiból. Különböző bekezdésekben és mondatokban szerepelnek ilyen kitételek, hogy nem alátámasztottak az adatok; nem állapítható meg a valóságtartalom; a Kormány megsértette; nem tett eleget; nem teljes körű; vagy nem felel meg a törvényeknek, illetve egyéb jogszabályoknak. Ilyen típusú megállapítások nem fillérekről, nem forintokról, hanem milliárdokról, sőt bizonyos pontokon 100 milliárd forint nagyságrendű összegekről szólnak. Ha ez így van, akkor én azt hiszem, lelkiismeretesen egyetlenegy parlamenti képviselő sem erősítheti meg azt, hogy felmenti a Kormányt az 1992-ben végzett gazdaságpolitikai tevékenysége és költségvetési végrehajtó munkája alól. Köszönöm szépen.Taps a bal oldalon.)
