TÓTH ISTVÁN, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad hoc bizottság előadója:

Full text search

TÓTH ISTVÁN, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad hoc bizottság előadója:
TÓTH ISTVÁN, az Állami Számvevőszék szervezetének és működésének felülvizsgálatát végző ad hoc bizottság előadója: Néhány mondatban elmondanám az állami számvevőszéki bizottság ülésén történteket.
A bizottság 7 igen és 2 tartózkodással tudomásul vette a Számvevőszék jelentését a zárszámadási törvényről. A kisebbségi vélemény elmondására is megkértek, ami egy kicsit több időt vesz igénybe.
A kisebbségi vélemény pedig a következő volt: azt indítványozták ellenzéki képviselőtársaink, hogy fűzzön egy olyanfajta kiegészítést ehhez az elfogadáshoz az állami számvevőszéki bizottság, mely szerint igazolt a Számvevőszék kritikája két dologban a '92-es költségvetésről. Az egyik a fejezeti gazdálkodás célszerűségét illeti, annak a gazdasági célszerűségeire vonatkozik. A másik pedig, ami törvényességi szempontból érte kritikaként a '92-es költségvetést; nevezetesen, hogy az államháztartási és a költségvetési törvénnyel bizonyos pontokon ellentmondásban van.
A vitát követően többségi szavazással ezt a véleményt elvetettük. Tehát nem került hozzá az állami számvevőszéki bizottság határozatához az előbb említett vélemény. Ez volt tehát a kisebbségi vélemény, aminek az elmondására szintén megkértek képviselőtársaim. Köszönöm a szót, elnök úr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť