SÁPI JÓZSEF (MDF)

Full text search

SÁPI JÓZSEF (MDF)
SÁPI JÓZSEF (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Magyarországon az első cigányszervezet 1957-ben jött létre, kormányhatározat alapján. Ez volt a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége. Eredménytelen működése miatt 1961-ben beszüntette tevékenységét, majd 1986-ban — szintén kormányzati jóváhagyással — újraszerveződött. Ezt követően felgyorsult a cigány önszerveződés, amely ma is tart. Megkockáztatom a kijelentést: egészségtelen irányba fordult. Ezt a folyamatot az állami támogatás nem körültekintő odaítélése gerjesztette és táplálja ma is. 1991-ben 200 millió forint került felosztásra valamennyi kisebbségi szervezet támogatására, amelyből 65 cigányszervezet összesen 91 millió forintot kapott.
(16.40)
Az elosztást a cigányszervezetek nagy vitákban egymás között hajtották végre. Ezen okulva a Parlament kisebbségi, emberi jogi bizottsága az 1992. évi költségvetési támogatást előre meghatározott elvek alapján a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal bevonásával hajtotta végre. Ekkor a költségvetési támogatást igénylő szervezetek száma már 101 volt, amelyből 87 szervezet összesen 90 millió forintot kapott.
1993-ban az igénylők száma 170, a felosztandó összeg változatlanul 90 millió forint maradt. Tehát a cigányszervezetek számának rohamos növekedése tetten érhető.
Történik ez ma is, amikor az 1994-es költségvetési törvényjavaslatban e feladatra előirányzott összeg változatlan a korábbi évekhez viszonyítva. Az önszerveződés mint tény pozitív dolog. Üdvözlendő, ha egy társadalmi réteg igyekszik felvállalni saját problémájának a megoldását. Ha partner kíván lenni más társadalmi és állami intézményekkel, sorsuk jobbrafordítása érdekében. De nem ennek lehetünk tanúi, és ez egyértelműen a támogatás odaítélésének helytelen gyakorlatából ered.
Nem lehet komolyan venni azt az előterjesztést, amely egy szervezetnek 60000 forint támogatást kíván nyújtani az egész éves működéséhez. Vagy ha mégis, akkor magának a szervezetnek a jelentőségét kell megkérdőjelezni. Milyen vállalt közösségi érdekképviseletet bír ellátni az ilyen szervezet?
Tisztelt képviselőtársaim! Most mindössze 20 millió forint odaítéléséről van szó. Kérem önöket, ne e viszonylag kis összeg odaítélése legyen az elsődleges szempont a szavazatok leadásánál. Sokkal inkább arra az egészségtelen, a cigányokat még inkább megosztó folyamatra legyenek tekintettel, amelyet igyekeztem felvázolni.
Hiszem, hogy mindenki, aki felelősséggel dönt, nem adja szavazatát arra, hogy egy eredendően jó szándékú támogatás tévútra fordulva, rossz következményeket okozzon. Sajnos, ebben az esetben erről van szó. Ha adunk, ártunk.
Egyben kérem az illetékes bizottságot, hogy dolgozzon ki olyan értékelési rendszert, amely az eredeti szándékot szolgálja. Köszönöm figyelmüket! (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť