WACHSLER TAMÁS, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
WACHSLER TAMÁS, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka:
WACHSLER TAMÁS, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, Elnök Úr! Minden eddigi hozzászóló, aki a honvédelmi törvénnyel kapcsolatban szót kapott, hangsúlyozta annak az elvnek a fontosságát és azzal való egyetértését, hogy a honvédelem pártok felett álló nemzeti ügy. Én sem akarok ebből a sorból kilógni, úgyhogy én is ezzel kezdeném.
Úgy gondolom, hogy ennek a konszenzuskészségnek a szelleme avagy a kényszere lebegett a Honvédelmi Minisztérium III. emeleti tárgyalója fölött, amikor most már három héttel ezelőtt egy nehéz keddi nap éjszakáján tárgyalóasztalhoz ültek a tárca, másfelől pedig az SZDSZ és a FIDESZ képviselői, hogy végleges formában egyeztessék az addigi megbeszélések során már kialakult módosító indítványok sorát, megteremtsék a honvédelmi törvény megszületésének legalább pszichológiai előfeltételeit. Valószínűleg ez a bontakozó párbeszéd fertőzhette meg a szocialistákat is, amikor a kezdeti éles szembenállásukat az utolsó utáni percben feladva, ők is csatlakoztak a Kormány és a liberális pártok között kialakult megállapodáshoz. Úgy is mondhatnánk, hogy a Szocialista Párt úgy tett, mint ahogy a kortársak szerint Mária Terézia, amikor elétették a Lengyelország első felosztását kimondó dokumentumot: sírt, de aláírta. (Derültség.)
Ez a megállapodás teszi lehetővé, hogy a tisztelt Ház a siker reményével tűzheti napirendjére a honvédelmi törvényt.
Efölött érzett örömünket csak az csökkenti, hogy erre az eseményre három teljes évet kellett várni. Nehéz magyarázatot találni arra a kérdésre, vajon minek köszönhető, hogy a Kormány prioritási listáján ilyen hátul szerepel a honvédelem ügye. Érthetetlen, mert az elmúlt két év eseményei ékesszólóan bizonyították, hogy Európa bizonyos részein a fegyveres erő, a fegyveres erőszak ismét a politikai célok elérésének bevett eszközévé vált.
Osztjuk a honvédelmi miniszter úr örömét, amit visszanyert szuverenitásunk kapcsán érez, de az ebből fakadó fokozott felelősség, sajnos, nem jelent meg a Kormány politikájában. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy az utóbbi években a haderő a politika csendes mostohagyermeke volt, amely, bár nem kapta meg azt, amit joggal elvárhatott volna, mégis hangos morgolódás nélkül végezte a feladatait. Hiszen tudjuk, hogy a katonák fegyelmezettek, nem sztrájkolnak, nem tüntetnek, hanem tartják magukat a régi szabályhoz: Maul halten und weiter dienen, azaz finomított magyar fordításban: Csendben maradni és tovább szolgálni.
Erre a hozzáállásra valóban lehet építeni. De vajon meddig szabad ezzel visszaélni?
A jelenlegi Parlament szerencsésnek mondhatja magát, mert kapott a történelemtől három nyugodt évet, hogy egy szuverén ország és egy demokratikus társadalom számára megteremtsük, illetve ezen ország és társadalom hadserege számára megteremtsük a működés előfeltételeit, világos feladatrendszert, az ehhez szükséges anyagi fedezetet és a honvédelem rendszerének keretet biztosító, világos jogszabályokat.
Nos, kimondhatjuk, hogy mind ez idáig nem éltünk ezzel a lehetőséggel. És ez az idő, ez a három év — sajnos — nem múlt el nyom nélkül a haderő felett. A kormányzati koncepciótlansággal vívott kilátástalan küzdelemben a hadsereg háború nélkül is rendkívül komoly veszteségeket szenvedett. A fegyveres erők válságban vannak, és a jelenlegi kormányzatnak szemmel láthatóan semmiféle átfogó és megvalósítható koncepciója nincs ennek kezelésére. Mindezek következtében a következő kormány nehezebb helyzetben kényszerül a fontos lépések megtételére, mint az 1990-ben lehetséges lett volna.
A FIDESZ ezért — sajnos — nem tudja osztani a miniszter úr expozéjából áradó optimizmust, mivel a tárca, illetve a hadsereg vezetése nem rendelkezik átütő koncepcióval a haderő jövőjével kapcsolatban, éppen ellenkezőleg, úgy látjuk, hogy a minisztérium nem irányítja az eseményeket, hanem azok többnyire csak úgy megtörténnek vele.
Az eddigi, reformnak kinevezett féloldalas csökkentések és átszervezésnek kikiáltott hurcolkodások az új követelményeket, elveket és lehetőségeket nem tükrözik. Persze nem is tükrözhetik, hiszen azok nem vagy csak részben kerültek kidolgozásra és elfogadásra. Ezek a változások csak a felszínen mozogtak, és nem voltak képesek arra, hogy reális megoldást kínáljanak a jelentkező problémákra, különösen a haderő szükségletei és a rendelkezésre álló források között egyre mélyülő szakadék áthidalására. Pedig meggyőződésünk, hogy ennyi pénzből is lehetne sokkal ütőképesebb és sokkal hatékonyabb haderőt kialakítani. Olyat, amely megfelel a kor követelményeinek, és olyat, amelyben a katonák látnak perspektívát. Ehhez természetesen a döntéshozók bátorságára és szakértelemre van szükség. S meglátásunk szerint pontosan ez hiányzott a honvédelmi kormányzatból az elmúlt három évben.
Elmaradt tehát az átfogó reformkoncepció kidolgozása. Nem alakult ki egy olyan új elképzelés, amelynek keretében kidolgozásra került volna a haderő alkalmazásának új koncepciója, kialakultak volna ennek új alkalmazási elvei, vezetési rendszere, amely lehetővé teszi a katonák önálló kezdeményezését, úgy, hogy ugyanakkor nem gyengíti, nem kérdőjelezi meg a haderő struktúráját és központi vezetését. Tovább folytatódott a haditechnika elavulása és a haderő szervezeti eróziójának folyamata.
A hadsereg egyre kevésbé képes alapfeladatának teljesítésére, annak ellenére, hogy ez talán nem szembetűnő, hiszen látszólag megvannak azok a szervezetek és az a technika, amelyek a feladatok végrehajtásához szükségesek. De sem ezek színvonala, sem a haderő egészének harcértéke nem felelnek meg a követelményeknek. Ugyanakkor az eddig végrehajtott változtatások értelmetlen és szükségtelen terheket róttak a hivatásos állományra. Mindez nem kis mértékben hozzájárult ahhoz, hogy már idáig nagyszámú hivatásos katona hagyta el a hadsereget, akiknek munkájára pedig égető szükség lenne.
A válságos helyzet kialakulásáért természetesen nem a haderő személyi állománya, nem azok a katonák és a polgári alkalmazottak felelősek, akik a legjobb tudásuk szerint dolgoztak és dolgoznak azon, hogy a nehéz körülmények ellenére is fenntartsák a haderő működőképességét.
A megvalósítható politikai és katonai koncepciók iránya, a reform elmaradása és a szükséges anyagi eszközök megtagadása, illetve a meglévők elfecsérlése az elmúlt években olyan helyzetet teremtett, amelyben a haderő saját hibáján kívül az ellehetetlenülés küszöbére került.
Egyes következmények helyrehozahatatlanok. Senki nem lesz képes visszahozni a hadseregbe az elmúlt években elmenekült, jól képzett tisztek és a tiszthelyettesek ezreit. Senki nem lesz képes harcos célra fordítani az elpazarolt milliárdokat.
A minisztérium súlyos felelősséget visel azért, mert kapkodásával és koncepciótlanságával gyanakvókká tette a katonákat minden — legyen az bármilyen előremutató — változással szemben.
Nyilvánvaló, hogy ebből az ördögi körből csak egy határozott és átfogó, a célokat az eszközökkel összhangba hozó programmal lehet kitörni.
A FIDESZ olyan átgondolt hadseregreformot támogat, és ha odakerül, kezdeményez, amely egy ütőképes, modern hadsereg megteremtését eredményezi. A reform eredményeként a haderő újra, most már demokratikus elvek alapján integrálódik a társadalomba. Így, és csak így biztosítható a haderő széles társadalmi támogatottsága. Ez azt jelenti konkrétabban, hogy a jelenlegi százezres hadsereg helyett egy kisebb, de hatékonyabb, jobban szervezett, technikailag jobban felszerelt hadsereg létrehozása szükséges.
A haderő átalakítása után is szükségszerűen az általános hadkötelezettség fenntartására épül fel, mivel a tisztán hivatásos hadsereg létrehozása belátható időn belül már csak a költségvetési korlátok miatt sem reális. Hosszú távú terveinknek megfelelően a haderő átalakítását úgy kell végrehajtani, hogy az alkalmassá váljék a NATO és a Nyugat-európai Unió haderőivel való együttműködésre, pontosabban: mindannyiunk által remélt együttműködésre.
Ami a hivatásos katonákat illeti, magas szintű képzéssel és ennek megfelelő anyagi elismeréssel újra meg kell teremteni a katonatiszti hivatás értelmét és tekintélyét, és távlatot kell biztosítani az ezt választóknak.
A haderő létszámának, az objektumok és az üzemeltetett technikai eszközök számának csökkenése nem jelentheti a katonai költségvetés csökkentését. A haderőreform végrehajtásának elengedhetetlen előfeltétele a költségvetés reálértékének legalább a szinten tartása. A FIDESZ, ha kormányzati pozícióba kerül, mindent el fog követni a honvédelmi költségvetés reálértékének megőrzéséért, és ennek következtében a haderő méretének csökkenése eredményeként felszabaduló összegek egy részét a katonák, a hivatásos állomány elfogadhatatlan élet- és munkakörülményeinek javítására, más részét a haderő technikai színvonalának emelésére lehet fordítani.
Tisztelt Ház! A honvédelmi törvény megszületése a reform előfeltétele ugyan, de semmiképpen nem varázsszer.
(16.00)
Ne ringassuk illúziókba magunkat, és ne áltassunk másokat sem, legyen bár akármilyen jó a honvédelmi törvény, ez még nem oldja meg a haderő alapvető ellentmondásait. Ettől önmagában még nem alakul ki a reform koncepciója, még kevésbé a végrehajtásához szükséges politikai akarat és szakértelem, nem kap többet a hadsereg az állami költségvetésből, nem enyhülnek forráshiányból adódó feszültségei, ez nem eredményezi sem a haderő korszerűsödését, sem a hivatásos katonák életkörülményeinek javulását — mondjanak akármit képviselők vagy államtitkárok.
A honvédelmi törvénynek azonban nem is ez a szerepe és a jelentősége. Bár a hadsereg valóban nem kap egy fillérrel sem többet, de az államszervezetbe történő betagolódása és egyáltalán a működése vonatkozásában végre a külső környezet véltozásaihoz igazodó szabályozás teremtődhet meg. És mindezzel annak a lehetősége, hogy az új Kormány végre nekifogjon az átfogó reform kidolgozásának és végrehajtásának.
Elvárjuk, hogy a honvédelmi kormányzat a törvény életbelépése után megfelelő önmérsékletet tanúsítson, és indokolatlanul ne hajtson végre drámai változásokat a haderőben sem szervezetileg, sem személyileg.
Nem titok, mi a tárgyalások folyamán is elmondtuk, és úgymond ráutaló magatartásunkkal is egyértelművé tettük, nem a politikai taktika oltárán áldozunk, amikor az új törvény megszületésének fontosságát hangsúlyozzuk. Vállaltuk hosszú hónapokra a latens kormánypártiság igazságtalan vádját is, amikor a másik két ellenzéki párttal ellentétben támogattunk bizonyos kormányzati elképzeléseket. Mi ebben a tekintetben is szeretnénk pragmatikusak maradni.
Nem abból ugyanis kiindulni, hogy mi mennyivel jobb törvényt tudtunk volna alkotni fordított esetben. Ha ez a Kormány ennyire volt képes, hogyha ezt hozta a Parlament elé, akkor erről kell beszélni, erről kell vitatkozni, és ehhez kell módosító indítványokat benyújtani. Természetesen roppant hálás szerep lett volna a tervezetet a parlamenti vita során látványosan ízekre szedni, rámutatva annak hiányosságaira. Csakhogy a jelenleg hatályos 1976. évi I. törvényt oly mértékben túlhaladta az idő, hogy jelentős javításokkal sem lenne képes akár csak további néhány évig szabályozni a honvédelmet. És bár igaz, hogy a Kormány által benyújtott tervezet valóban nem az, amire vártunk, de a réginél utcahosszal jobb, és főleg jobbá tehető módosító indítványokkal.
Erre pedig mind a politikai, mind a szubjektív feltételeket az teremtette meg, hogy a Honvédelmi Minisztérium — folytatva a Honvédelmi Alapelvek során sikeresnek bizonyult taktikáját vagy stratégiáját — hatpárti egyeztetést javasolt a vitás kérdések tisztázására, kijelentve, hogy a tervezet egyetlen szakaszát sem tekintik eleve kőbe vésettnek.
A végkimenetel szempontjából mindegy, hogy mi vezette a tárcát erre, talán a bölcs mérlegelés. Mindenesetre szörnyű felelőtlenség lett volna nem élni ezzel a nem túl gyakori lehetőséggel, és elmulasztva ezzel egy jó törvény elfogadásának esélyét. Mert lássunk tisztán: nincsen harmadik út. Vagy ebből a tervezetből lesz törvény, vagy marad — ki tudja meddig — a mindenki által kárhoztatott 76. évi. Most megvalósulni látszik a kétharmados többség, de senki nem tud arra garanciát vállalni, hogy ez legközelebb mikor lesz így.
Ennek a törvénynek nem az a célja, hogy a magyar jogtörténet aranykönyvébe kerüljön, és nem is azt célozza, hogy évtizedekre szabályozza a honvédelmet. Nemcsak azért, mert a törvény nem tökéletes, hanem azért is, mert átmeneti időszakban élünk. Hogy csak egy tényezőt említsünk meg: egy reménybeli NATO-tagság nyilvánvalóan alapvetően új helyzetet teremtene ebben a tekintetben is. De amúgy sem hiheti senki azt, hogy ez a törvény is megélheti azt a 16 esztendőt, ami mindkét elődjének megadatott. Egy átmeneti időszak szükségszerűen átmeneti törvényét tárgyaljuk tehát, tisztelt képviselőtársaim, és ebben a helyzetben nem törekedhetünk végleges és tökéletes megoldásokra. És bár a törvénytervezet javításokra szorul ugyan, de már eredeti formájában is számos előremutató elemet tartalmazott. És éppen ebben különbözött a FIDESZ véleménye a másik két ellenzéki pártétól, és éppen ezért örvendetes a számunkra, hogy győzött a józan belátás és az SZDSZ, majd, egyedül maradván, az MSZP is megmásította sokáig foggal-körömmel védett álláspontját.
Tisztelt Ház! Két olyan kérdésről szólnék még röviden, amely indokoltan vagy indokolatlanul politikai hullámokat vert. Az egyik kérdés az irányítás kérdése. Politikai és szakmai konfliktusok, hatásköri villongások egész sora bizonyította, hogy hibás volt a Németh-kormány által sietve végigvitt törvénymódosítás, amellyel szétválasztották a Honvédelmi Minisztériumot és az újonnan konstruált parancsnokságot. A politikai motivációk világosak voltak: az utódpárt bizonyosan bekövetkező választási veresége esetén is biztosítani kívánták a reménybeli szocialista párti köztársasági elnök számára a megfelelő pozíciókat a hadsereg vezetési rendszerében.
A köztársasági elnöki posztot közben ugyan szerencsére más tölti be, de a helyzet törvényesítést nyert. A honvédség élén emiatt ma egy alkotmányosan nem felelős személy áll. A mostani törvénytervezet ennek a pártállamtól örökölt rejtett aknának a hatástalanítását célozza, összhangban egyfelől az ellenzéki pártok választást és rendszerváltást megelőző programjával, másfelől az Alkotmánybíróság félre nem érthető határozatával, a hadsereg működésének irányítása egyértelműen az alkotmányosan felelős Kormány kompetenciájába tartozik, a haderőn belül a végrehajtó hatalommal szemben semmiféle alkotmányos ellensúly nem képezhető.
Szerencsére mára elhallgattak azok a hangok, amelyek a haderő — talán dél-amerikai modellek alapján — létrehozandó autonómiájának megteremtését szorgalmazták. Önálló, független, a demokratikus jogrendbe nem illeszkedő hatalmi centrum léte nem megengedhető, és potenciálisan veszélyes lehet még akkor is, ha — mint ahogy ez a jelenlegi helyzet — a honvédség vezetése teljes mértékben lojális a Kormány és a politikai rendszer egésze iránt.
A másik kérdés a váratlan támadás kérdése. Ami a váratlan támadást illeti — mondták némelyek —, a felderítés mai lehetőségei mellett elvileg kizárhatóvá tehető, ha pedig, úgymond, olyan felelőtlen Kormányunk van, hogy ezt elhanyagolja, akkor magára vessen. Hát, ez mindenesetre nem volt egy megnyugtató megközelítése a problémának. Az a meggyőződésünk, hogy először: a váratlan támadás lehetősége elvileg nem kizárható. Másodszor: hogyha ez, ne adj' isten, megtörténne, akkor Alkotmány ide, honvédelmi törvény oda, az illetékeseknek meg kellene tenni a szükséges lépéseket az ország védelmére. És ez így volna rendjén, csak éppen alkotmányellenes lenne. Ha viszont ez így van, akkor nem állíthatjuk feloldhatatlan dilemma elé a katonai vezetést, akik ebben az esetben csak az ország védelmének elmaradása, illetve a nyílt alkotmánysértés között választhatnának. Ha rossz a törvény, ha rossz az Alkotmány, akkor azt kell módosítani. Nem lehet a tényeket figyelmen kívül hagyni.
Tisztelt Ház! Van tehát egy megállapodás, de örömtüzek gyújtása még korai volna. Úgy vélem, nem hárult még el minden akadály a törvény elfogadása elől. De annyi bizonyos, hogy az elfogadás előfeltételei létrejöttek. Bízom abban, hogy az eddigi konszenzuskészség a továbbiakban is meghatározó lesz mindkét oldalon, és ebben az esetben úgy vélem, nem lehet akadálya a törvény elfogadásának. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
