SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:

Full text search

SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter:
SZABÓ JÁNOS, DR. földművelésügyi miniszter: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ilkei Képviselő Úr! Valóban az a nem várt helyzet állott elő, hogy lényegében a Sipos képviselő úrnak megadott válasz részben érinti az ön által felvetett kérdést is, és tekintettel arra, hogy az öné bizonyos értelemben szűkebb aspektusú, ezért tulajdonképpen az ott megadott válasz válasz az ön kérdésére is.
Tehát azt tudom mondani, sommásan megismételve, hogy a törvénytervezet a Földművelésügyi Minisztériumban a szakmai egyeztetésen túljutott, mi az ősz folyamán be fogjuk nyújtani, és remélhetőleg, ha az Országgyűlés úgy gondolja, vagy úgy tudja ütemezni a munkáját, akkor ezt a törvényt el tudja fogadni a ciklus végéig.
Ön a felvezetésében belement ennek a törvénynek a szükségességét taglaló problémákba, illetőleg bizonyos vonatkozásban a tartalmi kérdéseibe is. Engedje meg, hogy én ezektől eltekintsek. Csak egyetlen gondolatra, illetve felvetésére szeretnék reagálni.
Való igaz, hogy Magyarországon Mária Terézia óta tudatos erdőgazdálkodás folyik, és feltétlenül ezt akarjuk most is megvalósítani. Ez azonban teljesen független attól, hogy mekkorák a tulajdoni parcellák, illetve mekkorák a tulajdoni illetőségek nagyságai. Egy bizonyos fajta táblaméretet illetően — amit most a javaslat hat hektárban jelöl meg —, afölötti mértékben természetesen a közös használati mód kötelező lesz vagy direkt módon, vagy indirekt módon. Direkt módon azáltal, hogy valamilyen szervezetet a tulajdonosok létrehoznak, de ha ezt nem teszik, akkor a törvény által előírt rendelkezések lépnek be, amelyek viszont azt mondják, hogy kötelező módon az egyéb erdőkre vonatkozó rend szerint kell azokat közösségi művelésben tartani, illetőleg úgy kell velük gazdálkodni.
Reméljük, hogy ez a kérdés megnyugtató módon rendezi ezt a problémát.
Még azt szeretném mondani, én nem félnék attól, hogy az erdő egy része magántulajdonba kerül. Gondoljunk arra, hogy 1945 előtt az erdők döntő többsége magántulajdonban volt, és a tulajdonosi és a gazdaszemlélet mind azt eredményezték, hogy az erdők igenis rendben voltak, nem rablógazdálkodás folyt azon. És én nagyon remélem, hogy a jövőt illetően is, amikor ez a törvény megszületik és az új tulajdonosok meglesznek, ugyanez a normális helyzet fog uralkodni az erdők ügyében. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Dr. Hirsch Ballin a Holland Királyság igazságügy-minisztere és kísérete köszöntése

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť