KÁDÁR BÉLA, DR. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere:

Full text search

KÁDÁR BÉLA, DR. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere:
KÁDÁR BÉLA, DR. a nemzetközi gazdasági kapcsolatok minisztere: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr!
Kérdésére a válaszom röviden az, hogy a Kormány nem foglalkozik a Magyar Rádió részvénytársasággá való átalakításával.
A Rádióról és a Televízióról szóló törvényjavaslat előkészítése során az Országgyűlés kulturális bizottságában szakmai javaslatként merült fel, hogy a közszolgálati médiumok részvénytársasági formában működjenek. E javaslat megvitatása elől a Szabad Demokraták Szövetsége képviselői sem zárkóztak el.
Tudomásom szerint Csúcs László — a Magyar Rádió alelnöke — akkor belső szakmai műhelymunkaként megvizsgáltatta e kérdést. Ha ugyanis az országgyűlési bizottság ülésén javaslat merül fel az intézmény jövőjére vonatkozóan, akkor e javaslat megvalósíthatóságát természetesen szükséges megvizsgáltatni. E vizsgálatot követően a Kormány részére előterjesztés nem készült. Ezt a Magyar Rádió alelnöke az elmúlt héten több napilapnak adott nyilatkozatában is elmondta.
A további párbeszédet én javaslom Borenich Péter úrral lefolytatni. Tisztelt képviselő úr kérdését pedig a Kormány nevében ezennel megköszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť