JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Horváth Tivadar Képviselőtársam! Az Országgyűlés 1993. július 2-án fogadta el a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényt.
A törvény többféle célt fogalmaz meg és elégít ki egyszerre. A legalapvetőbb cél a piacgazdaság követelményeinek érvényesítése, azaz a tömeges lakás- és helyiségprivatizáció volt; lehetővé tenni a bérlők számára, hogy lakásaikat kedvező feltételek mellett vásárolják meg, és a helyiségbérlők, a kereskedők és iparosok a vállalkozás hosszú távra történő tervezhetősége érdekében a bérelt helyiségek tulajdonosaivá váljanak. Ezeket a kiemelkedő fontosságú társadalompolitikai célokat szolgálja a vételi jog intézménye. A vételi jog időbeli és térbeli terjedelme jogosultjai körének, a vételár maximumának és minimumának törvényi szintű meghatározása biztosítja a cél érvényesülését.
Tisztelt Országgyűlés! A megfogalmazott célok elérése érdekében a törvény kimondja, hogy a kihirdetés napját, azaz 1993. július 30-át követően, az önkormányzati tulajdonú lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek gazdasági társaságba nem vihetők be. A rendelkezés garanciát kívánt adni a bérlőknek, hogy a törvény hatálybalépését, az 1994. január 1-jét követően vételi jogukat gyakorolni tudják. Mint azt a tisztelt képviselő úr is jól érzékelte, az önkormányzatok egy része — megjegyzem, országos összehasonlításban elenyészően kis része —, feltehetően a vételi jog elleni tiltakozásul, a törvény elfogadása és kihirdetése közötti időben gazdasági társaságokba apportálta ezt a vagyont.
Tisztelt Országgyűlés! Jogi álláspontunk a következő: a helyi önkormányzatok megalakulásával öszszefüggő kiegészítő és átmeneti szabályokról szóló 1990. évi LXXXIII. törvény, valamint az egyes, állami tulajdonban álló vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról szóló 1991. évi XXXIII. törvény egyértelműen rendelkezett arról, hogy az új lakástörvény hatálybalépéséig az önkormányzati tulajdonba került lakásokra és helyiségekre az állami lakások és helyiségek bérletére és elidegenítésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A jelenleg hatályos jogszabályi rendelkezések pedig az önkormányzati lakások és helyiségek elidegenítése esetén a bérlők részére vásárlási jogot biztosítanak. Vagyis az ingatlan tulajdonjoga kívülálló részére csak abban az esetben idegeníthető el, ha vásárlási jogával az arra jogosult bérlő nem él.
Tekintettel arra, hogy az önkormányzatok a házingatlanok, lakások és helyiségek tulajdonjogát az elidegenítésre vonatkozó jogszabályok rendelkezései alkalmazásának kötelezettségével szerezték meg, rendelkezési joguk az elidegenítés tekintetében korlátozott. Továbbá: az önkormányzatok törekvése, hogy a tulajdonukban lévő házingatlanok tulajdonjogát gazdasági társaság részére apportként átengedik, azt eredményezi, hogy ez a vagyon megszűnik önkormányzati vagyon lenni, megszűnik mint önkormányzati tulajdon. Az ilyen döntés pedig ellentétes az önkormányzati törvény és a már hivatkozott vagyontörvény rendelkezéseivel is.
Erre figyelemmel tájékoztattuk az e kérdésben hozzánk forduló köztársasági megbízottakat, akik már vizsgálják a helyi önkormányzatoknak a felvetett kérdésekben hozott testületi döntéseit. Abban az esetben, ha az önkormányzatok döntéseiket törvényességi észrevétel alapján nem vizsgálják felül, a köztársasági megbízottak azok bírósági felülvizsgálatát fogják kezdeményezni. Köszönöm szépen. (Taps.)
