PÁL JÓZSEF (MDF)
PÁL JÓZSEF (MDF)
PÁL JÓZSEF (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Talán nem túlzás, ha a benyomásaimnak és tapasztalataimnak engedve megkockáztatom azt a feltevést, hogy a Ház falain kívül szerte az országban, de különösen a keleti felén megkülönböztetett figyelem kíséri az előttünk fekvő határozati javaslatot, s talán nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki, mint az ülésteremben.
A vita eddigi menetét figyelve az ellenkezőjéről nehezen lehetne meggyőzni. Többek között azért, mert az eddigi vitában többen is megint másról beszéltek, mint amiről egyébként döntenünk kell. Erről az alapállásról önkéntelenül is eszébe jut az embernek az eredeti elképzelés: lehet, hogy jobb lett volna sürgősséggel tárgyalni a javaslatot. Így jobban jártak volna az érintettek: a polgármesterek, a válságtérségek önkormányzatai, a tájékozott állampolgárok, és a Parlament is időt nyert volna. Mert az érintettek, akiket már említettem, a polgármesterek és az önkormányzatok reménykedve és sürgetéssel várják a döntésünket. Sürgetéssel, mert elindított és befejezés előtt álló beruházásaikat akarják késszé tenni, mások kezdeményezően a startnál állnak. Reménykedve, mert a kedvezményezettek körébe szeretnének bekerülni. Azt várják, amit a határozat céloz: gyakorlati döntést. Mert a polgármesterek, a testületek és az állampolgárok pragmatisták. Különösen az elmaradott és depressziós térségekben. Elvi álláspontok tisztázása nélkül is tudják, hogy miben szenvednek hiányt. Nehéz és humán infrastruktúrában biztosan. De ebben leginkább.
Magam is hiányolom, hogy a Parlament nem tárgyalta még az átfogó, komplex, az egész országra kiterjedő területfejlesztési irányelveket. Egészen odáig, hogy minden ez irányú kezdeményezést kinyilvánított szimpátiával fogadtam, mint például legutóbb Vastagh Pálék lépését, noha tudom és vallom, hogy ez kormányzati és nem ellenzéki feladat.
Mindezzel együtt állíthatjuk-e, hogy azért, mert nincs a Parlament által megvitatott és jóváhagyott területfejlesztési koncepció, nem is történt ezen a téren semmi sem? Ha csak körömfeketényit is tárgyilagosak vagyunk, meg kell hogy állapítsuk: nagyon is sok minden történt. Sőt talán csendes fordulat is bekövetkezett számos vonatkozásban.
Személyes tapasztalataimból csak egyet idézek ide. Kistelepülések polgármesterei mondják — nem egy, nem kettő —, hogy az elmúlt évtizedekben remény nem volt arra, amilyen lehetőségeik az önkormányzatoknak ma kinálkoznak. Mások egyenesen kijelentették, hogy sohasem támogatták ilyen mértékben a kistelepüléseket, mint a rendszerváltás óta. Nagyot nyertünk, mondta valaki. Még két év, és rendben van a falunk, tette hozzá.
Hölgyeim és uraim! Figyelemreméltó szavak. Még azokkal a megkötésekkel is, amelyeket egyébként osztok, amelyekről Vékony Miklós képviselőtársam oly plasztikusan és hihetően beszélt.
Tisztelt Ház! Megcsalhatnak a benyomásaim, még az a látvány is, hogy amerre a megyében jártam a nyáron, hogy úgy mondjam, fel van túrva minden, árkok földhányásai virítanak, bármerre jártam, amelyek gáz- és vízvezetékeket rejtenek majd, utak javítása folyik, s a telefonhálózat kiépítése zajlik. Mondom, érzékcsalódásnak is ki lehetek téve, de a területfejlesztési minisztériumtól bármely képviselő által beszerezhető táblázatok talán mégis meggyőzőek. Különösen a Fejlesztési célú ráfordítások területi megoszlása címet viselő elgondolkodtató. Recessziós években és ilyen költségvetési terhek mellett ennyit fordítani ezekre a célokra, nos, erről nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez már talán közel stratégiai jelentőséggel bír. Másképpen közelítve megállapítható: olyan mozaikos szerkesztésű területfejlesztési gyakorlat folyt, amelynek politikai előfeltevései e határozatba épített gyakorlat szerint be is építhetők.
(17.00)
Vagyis lett volna miről beszélni éppen az előterjesztőnek.
Nem lehet nem egyetérteni a határozati javaslat első szakaszának meghatározó gondolatával. "Mindenekelőtt mérsékelje az átalakulás során felerősödött, a területi gazdasági fejlődésben mutatkozó különbségeket Kelet- és Nyugat-Magyarország között." Ebből következik minden egyéb. Ehhez ha szabad hozzátennem a magam véleményét.
Meggyőződésem, hogy amit ez a mondat tartalmaz, az a rendszerváltás parlamentjének nem csupán gazdasági vagy Politikai kérdés kell hogy legyen. Morális kötelezettsége is. És nemcsak a Parlamentnek és a Kormánynak, hanem Budapestnek és az ország tehetősebb részének is.
Úgy vélem, ez a közmorál része kell hogy legyen, mint ahogy erről már előttem mások is szóltak. De ereszkedjünk vissza a zordnak mondott valóságba, nézzük meg közelebbről az anyag egészét és néhány részletét.
Miként a miniszteri előterjesztés, a határozati javaslat is realista volt. Nem akart többet és mást, mint ami a lehetőségünk. A területfejlesztési alap rendeltetését kívánja a gyakorlat világában realizálni. Az anyag készítői látják a határokat és a valóságos lehetőségeket, és nem csupán módszertani eljárásaik változatosságát tárták elénk, amely korántsem minősíthető öncélúnak, hanem még lehetséges pontatlanságaikkal is számoltak.
Aki a javaslat függelékét is áttanulmányozta, Hatvani képviselőtársammal egybehangzóan állapíthatta meg az előkészítő munka fokát és szakszerűségét.
Tisztelt Ház! Az anyag első egységének meghatározó gondolatáról már szóltam, most a második egység 4. pontjának (1) bekezdéséhez fűzök megjegyzést. Ez az úgynevezett megyei programok kérdéskörét emeli ki.
Mint ismeretes, lakóhelyemen, Nógrád megyében is komolyan érintettek vagyunk ebben a programcsomagban. Az 1991-es kormánylátogatás után 1992. december 2-án született kormányhatározat a tapasztalatok és az előkészítő munka nyomán. 1993. június közepén pedig a Kormány megbízásából és a saját tárcáját érintő kérdésekben tájékozandó, a közlekedési miniszter jelenlétében már a végrehajtásról hangozhatott el megyei szintű fórumon beszámoló, amit vita követett.
Az időpontokat azért említem, mert az időtényezővel kapcsolatos kritikákat magam is osztom. Ezek aligha védhetőek, bár mentséget könnyű találni, keresni sem kell, s a lényegieket illetően belátó az ember. Különösen például ami a középszint hiányát és a régiós koordinációs kérdések közötti összefüggést illeti. Ezekhez kiegészítésül fűzöm hozzá, hogy ezeket a megyei programokat folyamatosan karban kell tartani, ez már most látszik, s a felhalmozott tapasztalatok nyomán tovább kell lépni, s ezt nyomatékkal ajánlom a tárca és a Kormány figyelmébe.
Az sem kerülheti el a figyelmünket, hogy ezeknek a megyei programoknak más és más a címük. Ez nem a szövegszerkesztők stiláris igényességére utal, hanem nagyon komoly tartalmi különbségekre. Például Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét felzárkóztatni, Nógrádot javítani, Borsodot és Hevest fejleszteni, Békést rövid és középtávon fejleszteni kívánja a Kormány. A címek pontosak, azt fedik, amit a határozatok tartalmaznak. Nem biztos azonban, hogy pontosan fedik a megyék és régiók válságát, depressziójának mélységét. Nógrádét biztosan nem. Mégis a tárgyilagos vélemények, a politikailag elfogulatlanok véleménye azt tükrözi, hogy korszakos jelentőségű központi támogatásokról van szó minden esetben. Elfeledett, leírt, halódásra ítélt települések, kis régiók élednek meg.
Egy nem kormánypárti önkormányzati helyi politikus ténylegesen bekövetkezett fejlesztésekről beszélt, pedig még a munka elején tartunk.
A több mint 500 milliós kormánytámogatás ha nem is éri el a megye által benyújtott csomagterv végösszegét, a számítások szerint több mint 1 milliárd 300000 forintra duzzad fel a helyi erőforrások bemozdulása által. Ez arra utal, hogy van alap az anyag második egységének harmadik pontjában hivatkozott önfejlesztő stratégia és magatartás kialakításának hangsúlyozására. Személyes tapasztalatom több kisrégiós összefogás felfejlődése a mai napig.
Polgármestereink és önkormányzati testületeink körében bizonyos, hogy erősödik a horizontális gondolkodás, múlóban a tanácsrendszeri reflex, és persze az önkormányzati önállóság mámora is. Ehhez társul még, hogy nálunk megalakult és működik a Regionális Tanács. Máris izgalmas tapasztalataik vannak, ezeket a tárca javarészt ismeri.
Egy feltűnő tapasztalatukat azonban itt is megemlítem, mert tárgyiasíthatja azt, amit több képviselőtársam kritikaként megemlített. Ez az összehangoltság, illetve összehangolatlanság kérdéskörével függ össze.
Magam is megemlítettem, hogy a területfejlesztési politika eddigi gyakorlatának mozaikos volt a szerkesztése. Ezt idézi a Nógrád megyére vonatkozó kormányhatározatból az a pont, amely felvillantja azt a lehetőséget, hogy azok a települések, amelyek önhibájukon kívül képtelenek a saját erőforrás 30%-nyi előteremtésére, a szóban forgó beruházások esetében — s ilyenek bőven vannak — ezek tehát a 70%-on felül is részesülhetnének állami támogatásban.
A Közlönyt olvasó polgármesterek ettől felvillanyozódnak, megírják dolgozataikat. Ám az elbírálók a Közlönynek ezt a számát már nem olvasták, illetve más törvényi rendelkezéseknek engedelmeskednek.
Úgy vélem, ez olyan feszültség a sok közül, amit át kellene hidalni.
Tisztelt képviselőtársaim! Végezetül a besorolás feltételrendszeréről szólnék. A mindennapi életből tudjuk, szinte kár is szót vesztegetni rá, az pedig nem illik, hogy hozzánk érkezett levelekből idézzünk, szóval tudjuk, hogy a jelenlegi úgynevezett "lehatárolás" milyen mértékben érvénytelen. Mindenkit az izgat, milyen lesz a következő.
Én nem vitatkozom azon — miként Vastagh Pál ajánlotta, hogy ne tegyük —, hogy az elmaradottság meghatározásához javasolt mutatók körét miként határozzuk meg. Bár úgy vélem, a 11 mutató a függelékben szereplő számítási végeredmények szerint többé-kevésbé lefedi a települések önmegítélését. Vagyis metodika és valóság talán jobban közelít egymáshoz, mint ahogy itt ezt többen kifogásolták.
Azt is csak zárójelben jegyzem meg, hogy a határozat szerves részét képező mellékletből nem derül ki világosan, hogy a mutatók sorrendjét kapjuk-e vagy pedig fontosság nélküli halmazát. Ez ugyanis egyáltalán nem mindegy, mert jómagam például az egy lakosra jutó szja-t a jelenlegiről a harmadik helyre tenném. De nem ez az igazán elgondolkodtató. Izgalmas az a táblázat, amely kimutatja, hogy a 11 mutató alapján miként változna meg a jelenlegi kedvezményezettek köre.
Az anyag készítői szöveges indoklásukban igyekeznek elhitetni, hogy alig történik elmozdulás, bár a középértékektől való különbözés kis értékeknél is nagy különbségeket jelent, s könnyen eredményezheti a ki- és bekerülést.
Ez a módszertani finomkodás mindig indokolt, de én inkább örömömet hangsúlyozom — hasonlóan Tarnóczky Attila képviselőtársamhoz. Megmondom miért.
Objektívebbnek tartom, mint a korábbi listát, érzékeltetni is kívánom.
A bevezetendő mutatókkal a kedvezményezett települések aránya Nógrádban a korábbiakhoz képest 119%-kal növekszik. Ám mindez már 139%, ha a lakosságra vetítjük. Erre csak azt mondhatom: hiszek a többváltozós statisztikai módszerekben. Már csak azért is, mert ha a javasolt 11 mutatóhoz csak egyet teszünk még, nevezetesen az intézményellátottság mutatóját, a kedvezményezett települések 166%-kal növekednek — ismétlem: 166%-kal, míg az érintett lakosság 201%-kal, tehát 201%-kal.
(17.10)
Elképesztő különbség!
Ám, tanulmányozva a Központi Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságának kiadványait, azt mondhatom: a legutóbbi jelentések alapján ez a helyzet, ilyen súlyos: ez, hogy úgy mondjam, kijár a megyének az országtól.
Tisztelt képviselőtársaim! Attól tartok, hogy itt majd nem a numerizált tények és a mutatók fedik egymást, hanem a mutatókat fogjuk a takaróhoz szabni. Az persze igaz, hogy a takaró alatti cselekmények minősége és intenzitása sohasem a takaró hosszától függ…
Szóval, jómagam mégis hosszabbítanám a mutatók sorát, vagy legalább cserélnék — ha már a takaró a mérték. De éppen az általános vitában felteendő kérdésről van szó: lehetséges-e ez, vagy más, olyan módosítás, amire már céloztam? Képviselőtársaim szóvá tették ugyanis, hogy az előttünk fekvő anyag jogi normaszövegként nem kezelhető. Ha így van, akkor hát miként lehet benyújtani módosításokat? Vagy — a Hasznos Miklós által elmondottak után — talán már nem is érdemes?
Tisztelt Ház! Végezetül engedjék meg, hogy megerősítsem alapvéleményemet: stratégiai és pragmatikus szemmel nézve is fontos anyagról kell döntenünk. Döntsünk mielőbb!
Elnök úr, köszönöm a szót. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
