REMPORT KATALIN, DR. (MDF)

Full text search

REMPORT KATALIN, DR. (MDF)
REMPORT KATALIN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Olyan országgyűlési határozat meghozatalához érkeztünk, amely az ország több válságos övezetének jelentheti jó esetben a felzárkózás lehetőségét. Éppen ezért nagy várakozás előzte meg a javaslat beterjesztését. Sajnálatos tény, hogy az ország bizonyos részei, főként a keleti részek, több évszázados lemaradással indultak. Ezek a különbségek a múlt évtizedekben nem csökkentek, és most a szerkezetátalakítás, a piacvesztés, a munkanélküliség következtében a felzárkózás esélyei egyértelműen tovább romlottak.
Igaz ugyan, hogy egy határozat nem oldja meg egyetlen terület, egyetlen település gondjait, évszázadok lemaradását nem lehet néhány évtized alatt vagy év alatt behozni, de a kedvező besorolás legalább lehetővé teszi és reményt ad arra, hogy ezek a területek is kedvezőbb feltételekkel pályázhassanak központi pénzeszközök elnyerésére, nagyobb segítséget kapjanak a gazdasági kitöréshez.
Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, milyen települések, településcsoportok kerülnek kijelölésre. Polgári demokráciákban bevett gyakorlat, hogy az országos átlagtól eltérő, attól lemaradó területeket, fejlettségben elmaradott területeket nem hagynak magukra, hiszen ezek a térségek hosszú távon az országot vethetnék vissza, ezért központilag kiemelt támogatást nyújtanak részükre. Nem véletlenül beszéltem területekről, térségekről.
Területileg mozaikszerűen lemaradt települések felzárkózási esélyei általában könnyebbek, és országos szinten sem jelentenek akkora feszültséget, mint ha egy nagyobb, összefüggő terület szakad le lényegesen az országos átlagtól. Egyébként is egy-egy település támogatása elaprózza a rendelkezésre álló, egyébként is kismértékű forrásokat, míg azok koncentrált felhasználása nagyobb, látványosabb eredményeket jelenthet egy-egy régió számára.
Éppen ezért javasolom, hogy összefüggő térségeket, illetve az ország keleti részének településeit preferálja ez a javaslat. Nógrád—Békés vonalában javasolom ezt a határt meghúzni, hiszen az előterjesztésben szereplő, megyékre vonatkozó tájékoztató adatok is ezt támasztják alá, és a külföldi beruházások is ezen a vonalon törnek meg, ettől Keletre csak elenyésző számban jelentkeznek.
Nem mindegy azonban, hogyan kerülnek kijelölésre ezek a térségek. A javaslat előkészítőinek jobban kellett volna bízniuk az önkormányzatok felnőttségében. A munkaügyi központok köré telepítés bár kényelmes és kézzel fogható megoldásnak tűnik, torz eredményeket szülhet és szül is. Ha az önkormányzatok maguk határozhatták volna meg, mely települések lépnek fel közösen ilyen irányú besorolás iránt, ők maguk hagyták volna ki azokat a településeket, amelyek jobb adottságaiknál fogva ronthatták volna ilyen típusú besorolásukat. És hogy nem minden alap nélkül beszélek, hadd hivatkozzam arra, hogy a Békés megyei kihelyezett kormányülésre kezdeményezésemre az önkormányzatok összefogásával elkészült a dél-békési fejlesztési program, amelyből kimaradtak a fejlettebb települések, míg választókerületemen kívüli hasonló adottságú települések is részesei lettek a programnak, hiszen az elmaradott színvonal nem köthető sem megye-, sem választókerületi határhoz.
(16.50)
Azért sem mindegy, milyen egységekre vonatkoztatjuk a besorolásokat, mert a mutatók másként jelentkeznek aprófalvak esetében, és másként 1000—3000 lélekszámú településeknél. A határozati javaslathoz tartozó függelékből egyértelműen kitűnik, hogy a jelen besorolási rendszerek főként az aprófalvak ilyen irányú besorolását tették lehetővé, éppen ezért az Alföld nagyobb lélekszámú települései ilyen értelemben roszszabb helyzetbe kerültek, anélkül kerültek ki a korábbi hátrányos besorolásból, hogy ott időközben ténylegesen történt volna fejlődés. Pedig ezek olyan nagyságú települések, ahol fenn tudnak tartani intézményrendszereket, és azokra ténylegesen alapos igény van.
A számszerűsített torz mutatók alapján születhetett az a furcsa helyzet, hogy míg a határozat indoklása egyértelműen megállapítja a keleti országrész helyzetének romlását, a függelékben szereplő elemzések eredményeként ezek a területek kisebb, a nyugati régiók nagyobb arányban szerepelnek. Itt ellentmondás tapasztalható.
Engedjék meg, hogy kitérjek a vizsgálati mutatókra, és azok közül kettőt kritika alá vegyek. A tartós munkanélküliek arányát 1992. június 20. napjával vizsgálták, holott a munkaügyi központokban naprakész adatok vannak erre vonatkozóan. Azért nem megfelelő ez az időpont, mert a mezőgazdasági munkanélküliség gyakorlatilag a szövetkezeti átalakulási törvény hatálybalépését követően jelentkezett 1992 első felében, júniusban tehát még hat hónapon túli munkanélküliség ezeken a területeken nem volt tapasztalható, azóta viszont ez az arány az Alföldön nagymértékben megnövekedett, az országos átlag többszöröse lett.
A másik mutató, amellyel nem értek egyet, a szántóföldek aranykorona-értékének meghatározó szerepe. Ez ugyan kedvezőbb termelési eredményeket hordoz magában, azonban nem jelent segítséget az infrastrukturális elmaradottság felszámolásában, ami viszont meghatározó a gazdasági fejlődésben. Békés megye évtizedek óta mezőgazdasági eredményeinek köszönhetően a költségvetés jelentős befizetője volt. Hozzájárulásaiból viszont csak töredékek jutottak vissza a régió fejlesztésére. Az aranykorona-érték mutatókénti felhasználásával tehát, mely lehetővé teszi a megye központi befizetéseit, ebben a határozatban a megye hátrányba kerül, társadalmi-gazdasági elmaradottságának csökkentéséhez nem kap kellő támogatást. Így születhetett meg az a számomra és megyénk számára tragikus eredmény, hogy a faktoranalízis alapján Békés megye egyetlen térsége nem lett besorolva a határozat hatálya alá, így Győr-Sopron megyével került egy csoportba. Kérem, menjenek el az ország két végébe és győződjenek meg, valóban azonos-e a két megye helyzete. Csak remélni merem, hogy véletlen folytán történhetett ez a hiba, és Békés megye is a határozat hatálya alá fog kerülni.
Végezetül hadd mondjam el, mennyire örültem, amikor a Békés megyei kihelyezett kormányülésen a Kormány több tagja, maga a kormányfő is annak adott hangot, hogy nem helyes az elmaradott térség elnevezés: ugyanis senki nem szeret elmaradott helyre befektetni, ez eleve elriasztja a befektetőket. És itt többször elhangzott, hogy inkább fejlesztésre kijelölt, fejlesztendő területekként jelöljük ezeket a területeket. Engedjék meg, hogy erre is javaslatot tegyek.
Tisztelt hölgyeim és uraim! Kérem, a határozat meghozatalakor vegyék figyelembe az általam elmondottakat is, a holnap délelőtt benyújtandó módosító indítványaimat támogassák. A Kormányt pedig kérem, hogy az így módosított határozatnak megfelelően dolgozza ki újra a fejlesztendő területek körét. Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť