RÓZSA EDIT (SZDSZ)

Full text search

RÓZSA EDIT (SZDSZ)
RÓZSA EDIT (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Én egy olyan régióban élek, Csongrád megyében, amely a hivatalos megítélés szerint nem tartozik a kiemelten fejlesztendő térségek közé. 1992-ben a kormányrendelettel megállapított, elmaradtnak nyilvánított településeket tartalmazó besorolás csak néhány Csongrád megyei kistelepülést érint.
Az előterjesztésben szereplő területi lehatárolás lényegében hasonlóan rajzolódik ki most is.
(16.20)
S csak szeretném hozzátenni, hogy a régiót, Csongrád megyét ismerő szakemberek vitatják, vitatni fogják e területi lehatárolás helyességét. Hozzászólásomban nem is ezzel kívánok foglalkozni. Felszólalásra ugyanis az az önmagában is üdvözlendő tény késztet, hogy az eddig elhanyagolt problémakör, a területfejlesztés, területi politika napirendre került, még ha csak ezek egy részterülete is.
A határozattervezettel az előterjesztő fő szándéka az, hogy elfogadásával csillapodjék a kormányzatra gyakorolt nyomás, amely a 97/1992. kormányrendelet által kedvezményezett települési körből kimaradt önkormányzatok, illetve azok képviselői részéről történt. Üdvözölhető ez a szándék, amennyiben a most kimaradottak, kik a szakmai háttéranyagot aligha tudják értékelni, elhiszik az újabb besorolás objektivitását. Nem nehéz megjósolni, hogy mi fog történni.
A megismert anyag kapcsán röviden szeretném aggályaimat kifejteni, amelyek egy része elvi, más része gyakorlati jellegű. Az egyik aggályom az, hogy a határozattervezet elfogadása erősíti ezt az örökletesnek mondható gyakorlatot, amelynek jellemzője az, hogy a helyi társadalmat érintő fontos kérdés a központban dől el. Más szavakkal: a Parlament által szentesített újraelosztási szisztémáról van szó — új köntösbe öltöztetve. Félreértés ne essék, természetesen minden művelt európai kormánynak rendelkeznie kell területfejlesztési stratégiával, elfogadott területi politikával.
A határozattervezetben tükröződő kormányzati hozzáállás ebben nem erősít meg. Az elfogadást szentesíti és ezzel erősíti a Kormány, illetve a Kormányhoz közel álló körök szerepét, mint azt már mások is kifejtették, a hatékony területfejlesztéshez szükséges intézményrendszer kiépítése híján. Ezzel további támogatást kap a centralizált állami struktúra — mert a gyanakvó hatalom mindent maga akar levezényelni? Pedig az európai folyamatok minden téren a decentralizáció irányába mutatnak. Ilyen törekvés szavakban persze deklarálva van, legalábbis az előterjesztő minisztérium szintjén, az eredő erő azonban, sajnos, nem ebbe az irányba mutat. Csak remélni lehet, hogy az Európai Demokrata Unió demokráciában rutinosabb tagjai idővel felvilágosítják erről fiatalabb partnereiket is.
További elvi aggályom az, hogy, mint azt a határozattervezet is tükrözi, a Kormány szemléletéhez sajátosan keveredik a területfejlesztés a válságmenedzseléssel. Az állami beavatkozás célja bevallottan csak korrekciós és kompenzációs jellegű. Ehhez szokás a szűkös forrásokra hivatkozni, de mi tudjuk, tisztelt képviselőtársaim, hogy a források nagyságrendjét lehet a célokhoz rendelni. A valóságban az történik, hogy különböző területfejlesztési típusú támogatásokkal a hivatkozott kompenzációs szándék nem teljesül. Nem teljesülhet, ha a Kormány nem kíván az ország térségei között kialakult súlyos területi különbségeken oldani. Nem teljesülhet, ha olyan ágazati típusú fejlesztések dominálnak továbbra is, melyek az ország egyetlen fejlett régióját, a centrumot erősítik. Így történt, történik, hogy a területfejlesztési alapoknál nagyságrenddel nagyobb, ellenkező hatású központi beavatkozások elfojtják a kompenzációs válságmenedzselések eredményeit — a területi különbségek újratermelődnek.
Néhány példát említenék, amelyek közvetlenül érintik szűkebb választókörzetemet is. A központi régiót erősítő állami beavatkozás részének tekinthető az Expo '96 is. Ha összevetjük a világkiállításra fordított állami pénzeszközök összességét a területfejlesztési alap szerényebb összegével, az ellentmondás nyilvánvaló.
Gazdaságföldrajzi szakemberek a megmondhatói, hogy az országos közlekedési hálózatoknak térségfejlesztő hatása van. Mint ismeretes, Magyarországon sugaras úthálózat alakult ki, amely a fejlett központú régió kialakulását elősegítette. A közlekedési tárca az autópálya-hálózat fejlesztését ugyancsak e rendszer megtartásával tervezte, tervezi. Közlekedési szakértők szerint a sugárirányú hálózatok gyűrűirányú hálózattal együtt működnek csak jól. A déli autópálya gondolata, amely a célon túlmenően az érintett térségek, így Csongrád megye fejlődésének is esélyt adna, mégsem kapott kormányzati támogatást, nem is szerepel a hivatalos fejlesztési koncepciók között.
Mindebből következik, hogy a területi politikát teljesen új alapokon kell átgondolni. Szakemberek a megmondhatói, hogy a Kormány jelenlegi gyakorlata nem az európai normák szerint alakul. Csak bízhatunk benne, hogy a helyzet átmeneti. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť