FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ)
FODOR TAMÁS (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! A jegyzőkönyv számára szeretném világossá tenni, hogy Kálmán Attila államtitkár szóban több mint 5 percet válaszolt, az írásban beadott 3 oldal válasszal együtt ez többet tett ki, mint a rendelkezésére álló idő. Ezért én is kérem, hogy hosszabb lehessek, hogy ezekre válaszolni tudjak. (Zúgolódás a jobb oldalon.) Köszönöm szépen a bizalmat.
Én valóban vártam ezt a választ, vártam a száz sajtómegnyilvánulással együtt. A kérdés az, hogy miért volt ennyire fontos a közvéleménynek a miniszter úr válasza. Nagyon sajnálom, hogy miniszter úr nincs itt, mert miniszter úr nagyon rokonszenves és nagyon szimpatikus volt a közvéleménynek (Közbeszólás jobbról: Államtitkár úr is!) és én azt hiszem - most a miniszter úr személyéről van szó -, hogy mindenki várta, reménykedve - itt valóban nem az alapítványról volt szó -, reménykedve várta, hogy miniszter úr azért nem adta meg a választ közvetlenül a kérdések elhangzása után, mert maga is látta, hogy valami nem stimmel a dologban. Kevésbé volt magabiztos, mint államtitkár úr.
Mindenki azt várta, hogy ebben az Augiász istállójában valamilyen módon rendet tesz az új miniszter. Csalódnia kellett a közvéleménynek. Ebben a válaszban - hogy stílusos legyek és a költővel érveljek - "úgy szállong a semmi benne, mintha valaminek volna pora". Nézzük meg, hogy mik a válasz lényeges elemei. Az egyik az, hogy a válasz nem tudja feltételezni, hogy itt magánajándékozás történt.
A másik pedig, összekeveri azt a kívánatos célt, hogy az állam és a kultúraközvetítők, a művészek között létrejöjjön egy kívánatos távolság. A közvélemény világosan látja most már a többi alapítványi üggyel egybehangzóan, hogy itt az új nómenklatúra menekül ki, nem bízik a választások sikerében, és kimenekíti az adófizetők pénzéből a közpénzt magánkézbe.
Világosan látszik az is, hogy ezekkel a kulturális alapítványokkal és még más egyéb, nagyon ellenszenves jelenségekkel együtt egy új árnyékbirodalom kezd kibontakozni, amelynek a vezetői ugyanazok az emberek. És nem azonosak teljes mértékben a legitim, a választott, a hivatalos Magyarországgal. Egy árnyék-Magyarország, amelynek a vezetői, funkcionáriusai, ez az új nómenklatúra ismert nevekből áll.
Mi egyébként az alapítványok vonatkozásában minden olyan kezdeményezéssel egyetértünk, amely nyilvánosságot biztosít a közpénzeknek, a vagyonnak a felhasználása tekintetében; amely megteremti a kívánatos távolságot a Kormány, a művészet és a művészetközvetítők között; amely eltolja a döntéseket úgy a Kormánytól, hogy tekintettel van az állam pénzügyi felelősségére. Lehetetlen, hogy a miniszter úr ne lássa, hogy a közpénzeket nyilvános döntésekkel szabad csak átcsoportosítani, hogy tovább is közpénzek maradjanak. S hogy ne válhassanak magánvagyonná.
Ilyen nyilvánossággal két közvetlenül megválasztott testület rendelkezik csupán: az Országgyűlés és az önkormányzatok.
A Kormány tevékenysége éppen a titkos 3000-es határozatok miatt nélkülözi ezt a nyilvánosságot. A nyilvánosság nem azonos a kormányszóvivővel.
Az adófizetőt ugyanis egyáltalán nem érdekli, hogy ezek a 3000-es határozatok titkosak-e vagy éppen nem nyilvánosak. Ő ezt titkosnak fogja fel. Az Áht., az államháztartási törvény éppen azért rendelkezik úgy, hogy közvagyont ingyen ajándékozni csak törvényben előírt módon szabad. Ezért ez az alapítvány megsértette a törvényeket.
A közcélú alapítványok alapító okiratainak, kuratóriumai névsorainak nyilvánossága garanciaértékű. Én egészen másért interpelláltam annak idején a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány esetében, de ott legalább az alapító okirat megjelent a Hivatalos Közlönyben. Itt miért nem jelent meg?
Lehetetlen, hogy a miniszter úr ne lássa, ha közfeladatot nem az állam lát el, akkor minden azon múlik, kinek felelős a kuratórium, hogy a minisztériumból behívják, felkérik, vagy a szakma delegálja-e a kuratóriumi tagokat. Ebben az esetben a kuratóriumban helyet foglaló néprajzkutatók, népi építészek (Az elnök csenget.) , a népi demokratikus egyetemi tanárok más magánszemélyeknek elkötelezett, de azért magánszemélyek, akik és akinek a tettei ellenőrizhetetlenek az Országgyűlés számára.
Ebben a kuratóriumban ezres nagyságrendű a kultúrával foglalkozó egyesületek és alapítványok száma, de ebben a kuratóriumban csak húsz-egynéhány helyre küldtek felkérőt. Nem kaptak a muzeológusok felkérőt, nem kaptak a színház összes szervezetei, nem kaptak a könyvtárosok, nem kaptak a kultúraközvetítők, és akik kaptak felkérőt, azok sem tudták pontosan, milyen lesz az alapítvány.
Kérdezzék meg Marx Gyula képviselőtársamat, aki a Zalai Hírlapnak nyilatkozott, hogy fogalma sincs, ez a kuratórium milyen célt szolgál. Lehetetlen, hogy a miniszter úr ne lássa: ha közfeladatot nem az állam lát el, akkor valóban minden azon múlik, hogy a kuratórium összetétele reprezentálja-e a szakma egészét, és hogy rotáció biztosítja-e, hogy ne merevedjenek meg az egyes lobbyérdekek, hogy ne 10 évre üljenek be a kurátorok a fix költségtérítéseket (Az elnök csenget.) szolgáló döntnöki székekbe, mint Zelnik József elnök, a Magyar Művészeti és Szabad Művelődési Alapítvány (Az elnök csenget.) szinte örökölhető székébe.
