IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)

Full text search

IVÁN GÉZA, DR. (FKgP)
IVÁN GÉZA, DR. (FKgP) A Független Kisgazdapárt legális szárnya már régóta várja, hogy a mezőgazdasági kisvállalkozóknak megfelelő garancia álljon rendelkezésére a kárpótlás révén megszerzett vagyon hasznosításához. Éppen ezért nagy örömmel fogadtuk ennek a javaslatnak a megszületését és bízunk abban, hogy megfelelő szabályozás mellett ez a rendszer működni is fog és a mezőgazdasági dolgozók, mezőgazdasági vállalkozók nagy örömére ez a rendszer tartósabb biztonságot fog nyújtani a mezőgazdasági vállalkozóknak.
Ehhez azonban szükséges, hogy egy olyan szabályozószerv, illetve ellenőrző szerv is legyen beiktatva a törvényjavaslatba, amely a két kritikus pont között szabályozást végez; éspedig egyrészt az alap biztonságos működtetése, másrészt pedig a vállalkozók netán könnyelmű gazdálkodása között ellenőrzést végezhessen. Egy ilyen szerv felállítását, megszervezését javasoljuk.
Ezenfelül meg kell jegyeznünk azt is, hogy azt a bizonyos régi vádat, hogy bankuralom van Magyarországon, ez a törvény is igyekszik tompítani, mert az önállósodás útjára tereli mindazokat, akik a kárpótlási törvényjavaslat révén megfelelő tulajdonhoz jutottak és azt kamatoztatni kívánják. Ezért a törvényjavaslatot részünkről a legmelegebben elfogadjuk. (Szórványos taps.)
(Boros Lászlót Trombitás Zoltán, dr. Szabó Lajost Juhász Péter váltja fel a jegyzői székben.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť