KATONA KÁLMÁN (MDF)

Full text search

KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az előbb egy pillanatra megbotlott a nyelvem: beszédem elején egy saját gondolatomat mondtam el, és akkor ugrott be, hogy ezt bizottsági előterjesztőként nem szabad.
Most mondanám tehát el azt akkor, hogy ennek a törvénytervezetnek a jelentősége sokkal nagyobb, mint a terjedelme, miután megvalósítja azt a lehetőséget, hogy a kisvállalkozó és a középvállalkozó olyan garanciák mellett juthasson kedvező hitelekhez, amelyek, úgy tűnik, már sokkal teljesíthetőbbek lesznek, mint a korábbi időkben.
Ez a törvénytervezet a már működő Hitelgarancia Rt.-nak nyújt egy olyan viszontgarancia-lehetőséget a kisvállalkozói garanciaalapon keresztül, amely nagymértékben elő fogja segíteni a bankok hitelnyújtási kedvét, hitelnyújtási hajlandóságát, ugyanakkor egy olyan egyszerű ügyrendet iktat be, amely egyaránt kedvező a vidéki és a budapesti hitelfelvevőknek, miután a hitelkérvény és a garancia egy ügymenetben, a bankokon keresztül intéződik a kisvállalkozói garanciaalap felé, tehát nem kell külön a hitelkérőnek az ügyeit bonyolítania.
Ez a törvény tehát eljárási szabályában és az általa nyújtott biztonságos hitelfelvételi lehetőségen keresztül ténylegesen egy olyan nagy lépés, mint ahogy előző beszédem elején mondtam - tehát nem ismétlem meg, csak annyit: kérem, hogy ezt a törvénytervezetet támogassák. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť