GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)

Full text search

GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Igazodva ahhoz, amit Fodor István kért – tudniillik, hogy röviden zárjuk le ezt a vitát –, én magam csak röviden szeretnék felszólalni.
A részarány-földtulajdonok kimérésének állami költségátvállalása nem új keletű kérdés. Akkor merült föl először, amikor arról döntött egyszer a Parlament, hogy a kárpótlási földtulajdonosok számára a földkimérés ingyenes lesz. Az ellenzéki pártok már akkor javasolták, hogy ugyanezt a kedvezményt kapják meg a szövetkezeti földek tulajdonosai is. Akkor ezt elvetette a kormánykoalíció.
Fodor István képviselőtársam javaslata majdnem kilenc hónapja fekszik előttünk. Ilyen hosszú időt a törvényjavaslat az Országház asztalán általában csak akkor szokott eltölteni, hogyha az adott törvény kiterjedt tárgyalásokat igényel, hogyha például kétharmados törvényekről van szó. Ez a törvény egyszerű többséggel elfogadható. Múlt héten szavaztunk erről a törvényjavaslatról. Akkor a módosító javaslatok tekintetében többségi állásfoglalások születtek, de a végszavazásnál a kormánykoalíció visszatáncolt.
Most ugyanezt érzem itt, ebben a vitában is. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Így van!) Úgy érzem, hogy a kormánykoalíció nem akarja ezt a gondolatot elvetni a nyilvánosság előtt, mert ez számára kellemetlen lenne, népszerűségvesztéshez vezetne. Ezért egy olyan taktikát alkalmaz, hogy újra és újra tárgyaltatja ezt a kérdést, majd úgy fog eltelni ez a négyéves ciklus, hogy ebben a kérdésben nem tudtunk döntést hozni.
Kérem, hogy ha ez az elgondolásuk, akkor ezt mondják ki nyíltan. Teljesen fölösleges tizen-, huszonvalahány emberrel, akik a mezőgazdasági bizottságban ülnek és dolgoznak, ezt a játékot játszani. Akkor nem fogunk ezzel a kérdéssel foglalkozni. Vegyük le a napirendről, és kezdjünk el olyan kérdéseket tárgyalni, amelyektől eredmények is várhatók. És ne foglalkozzunk olyan kérdésekkel, amelyekben semmifajta eredmény megszületésére nincsen esély. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť