KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Nemcsak az SZDSZ, hanem az ellenzék képviselőjeként is kívánok szólni.
A mai mezőgazdasági bizottsági ülésen alapvető koncepcionális változtatás következett be ahhoz képest, amit a Kormány is korábban támogatott. Nevezetesen, az előterjesztés szerint a szétváláshoz az összes tag több mint felének a szavazatára lett volna szükség. Ezt támogatta a Kormány és idáig a bizottságok is. Most ez a módosító indítvány, fölvállalva az ehhez kapcsolódó korábbi módosításokat, arra az álláspontra helyezkedett, miszerint elegendő a jelen lévő tagok kétharmada, és az összehívás, valamint a közgyűlés határozatképességére vonatkozó megállapításokat változtatja.
Álláspontunk szerint ezt mind az alkotmányügyi bizottságnak, mind pedig a gazdasági bizottságnak meg kell tárgyalnia, valamint a Kormány képviseletében is nyilatkozni kell az illetékeseknek, hogy az így megváltozott helyzetben felülvizsgálják-e a Kormány korábbi álláspontját, amely ragaszkodott az összes tag több mint felének a szavazatához, és hozzájárul-e az egyszerű többségen alapuló s az összehívott közgyűlésen belül a kétharmados szavazati arányhoz. Lényeges, az egész módosításnak a lelkét jelentő módosításról van szó. Szerintem – és az ellenzék álláspontja szerint – nem mehetünk el emellett szó nélkül. Kiváltképp akkor nem, ha van egy főbizottság, az alkotmányügyi, amely korábban is mindig akkurátusan ügyelt arra, nehogy olyan módosító indítványok kerüljenek a Ház elé, amelyeket alaposan nem tárgyaltak meg. Ehhez kapcsolódva szerintem a gazdasági bizottságnak is állást kellene foglalnia, és nemcsak az elnök úrnak, hanem kikérve a bizottság tagjainak álláspontját is. Köszönöm szépen. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť