PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független)
PALOTÁS JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm szépen a lehetőséget. Igyekszem hozzászólásomat rövidre fogni, hiszen az elmúlt vitákban, beleértve a ma délelőttit is, számos gondolat elhangzott, aminek az ismétlését, részletes kifejtését én már nem tartom szükségesnek.
Nagyon fontos törvénytervezet van előttünk: Magyarországról, a hazai termőföldről kívánunk döntést hozni. Bizony egyetértek képviselőtársaimmal, hogy a szakemberek számára ez a kihívás, ennek a törvénytervezetnek az elkészítése rendkívül nehéz feladatot jelentett. Rendkívül nehéz feladatot jelentett azért, mert talán még máig sem született meg az a politikai döntés, ami után valóban lehetne szakmai kodifikációs munkát végezni.
(11.30)
Nem született meg, talán ez a Parlament nem vitatta meg kellően – pedig három és fél évünk telt el – annak a döntésnek a politikai súlyát, hogy milyen módon, milyen rövid és hosszú távú szemlélettel kívánunk közelíteni a hazai termőföldtulajdonhoz és annak védelméhez. Vannak persze olyan szakmai kérdések, amelyeket az előttünk lévő törvénytervezet egy-egy területen, például a talajvédelem területén már érint, amely rendkívül fontos lenne, és amelyekből a nemzetközi joggyakorlat lényegesen többet ismer.
E törvények egyébként – a törvényalkotás folyamatában – megelőzhették volna a mai vitánkat is. Sőt fontos lett volna, hogy ne csak ezt a törvényt előzzék meg, hanem már mondjuk magát a kárpótlási folyamatot is, hiszen abban az országban, ahol a termőföldtulajdonban alapvető tulajdonosi változásra kerül sor, a tulajdoni váltást megelőzően ez szinte a legalkalmasabb pillanat, amikor az új tulajdonosok számára a nemzetközi normáknak megfelelő termőföldvédelmi jogszabályokat lehet előírni. Ez rendkívül fontos, mert erre a tulajdonváltásra például a kárpótlás területén is döntően licitek formájában került sor, ahol valakik valamilyen összeget ígértek egy új tulajdonért, ami ezek után akár kárpótlási jegyben, akár más módon a kezükbe kerülhetett.
Nagyon fontos dolog, hogy a licit meghatározásakor nekik számítaniuk kellett arra, hogy az elkövetkező időszakban milyen költségek, milyen megtérülési, milyen befektetési igények jelentkeznek. Bizony e licitek alkalmával nem tudták – nem tudhatták, hiszen a törvények hiányoztak ezzel kapcsolatban –, hogy nekik ezen a területen nemcsak jövedelemszerző tevékenységet kell végezniük, hanem miután a termőföld egy sajátos eszköz, a magyar társadalom egyik legfontosabb értéke, itt bizony olyan környezetvédelmi, talajvédelmi és egyéb befektetéseket is eszközölni kell, amely a modern világban, a modern technológiában egyre költségesebb, de nélkülözhetetlen. Ezért akkor vásároltak, amikor majdani befektetési kényszerüket vagy befektetési igényüket nem ismerték.
Ez nemcsak azért rossz, mert az elkövetkező időszakban többletköltségeik jelentkeznek, hanem azért is rossz lehet, mert így olyan tulajdont is vásárolhattak, amelynek fenntartásához – a törvényi keretek későbbi megfeleltetése érdekében – nem rendelkeznek forrásokkal. Ezért ma – mint jeleztem – az előttünk lévőnél több fontos, korszerű talaj- és környezetvédelmi előírásnak is meg kellene felelnünk, és meg kellene hoznunk ezeket a törvényeket. Hozzuk meg olyan tulajdonosok számára, akik esetében a törvény megalkotásakor bizony el kell majd gondolkodni a politikai felelősségen, vagy már ma el kellene gondolkodnunk azon, hogy akik ezt megvásárolták és nem tudtak ezekről a kötelezettségeikről – majdani kötelezettségeikről –, azok honnan fogják ennek a pénzügyi forrásait előteremteni?
Ezek szakmai kérdések, de úgy hiszem, még ebben a Parlamentben és ebben a munkafolyamatban is lehetne ezen javítani.
Én kivételes esetben – és most kivételes esetként – támogatni tudom előttem felszólalt képviselőtársamnak azt a javaslatát, hogy bizony a termőföldről és az erdőről szóló törvények nagyon összetartozóak. Magam is szerencsésnek tartanám – ha nem is tartom valószínűnek, hogy támogatni fognak benne –, hogy a két törvénytervezet elfogadására, általános és részletes vitáinak lezárására egy időben kerüljön sor, hiszen ez rendkívül sok területen megengedné a törvények további harmonizálását a módosító indítványok kapcsán. Ez csak egy javaslat, amellyel talán szabadna élni.
Ha nem, akkor egy kicsit nehezebb a következő törvénytervezet tárgyalása, és lehet, hogy annak elfogadása kapcsán majd vissza kell nyúlnunk a termőföldre vonatkozó törvényjavaslathoz is.
A mainál azonban valóban fontosabb volna az előttünk lévő törvénytervezetnél határozottabban deklarálni azt a politikai döntést, amely rövid és hosszú távon is a tulajdonszerkezetet fogalmazza meg. Meggyőződésem, hogy Kőrösi Imre képviselőtársamnak igaza volt, amikor azt mondta: észre kell venni, hogy Európában egy társadalmi, piaci területű, gazdasági integrációs folyamat indult be már évekkel ezelőtt, és szerintem – vele ellentétben – nem kell hozzá tíz év sem és ezek a folyamatok már Magyarország számára is kötelezőek és meghatározóak lesznek.
Akkor bizony nagyon nehéz lesz fenntartani, és tudni kell, hogy szinte lehetetlen lesz, nem valósíthatók meg azok az érvek és gondolatok – amelyek délelőtt elhangzottak –, amelyek hosszú távon is kizárólagos védelemben kívánják részesíteni a magyar termőföldet, hogy azok kizárólag magyar állampolgárok tulajdonába kerülhessenek.
Én ma elfogadom azt a törvényi védelmet, amely azt mondja, hogy a külföldi tulajdonszerzést ebben a szakaszban majdnem lehetetleníteni vagy nehezíteni kell, hiszen az elmúlt évek agrárpolitikájának következményeként, velejárójaként, most mindegy, hogy ez szükségszerű volt-e, vagy elkerülhető lett volna, de egy biztos, hogy a termőföldek – beleértve egyébként az erdőt is, amely a következő törvénytervezet lesz – értéküket jelentős mértékben elvesztették, és piaci mozgásuk ma érték alatt van.
Valószínűleg nem ilyenkor kell kinyitni a termőföld megvásárolhatóságát mondjuk akár a külföldi tulajdonszerzés előtt. Ezért előbb olyan gazdasági környezetet és folyamatokat kell biztosítanunk, amelyben értékre hozódik a magyar termőföld, és akkor valószínűleg harmonizálni kell az európai folyamatok egészével – és nem lehetünk elzártak e területen belül –, azokkal a felvetésekkel, amelyek már a délelőtt folyamán inkább szakmai indíttatással, de talán kisebb szakmai megalapozottsággal hangzottak el néhány képviselőtársamtól, akik elkezdték megkülönböztetni a magánszemélyt, a társaságot, a szövetkezetet, ezek tulajdonszerzését, ha magyar, ha nem magyar.
Azt hiszem, hogy itt azért felmerült néhány jogi, közgazdasági és gazdasági ismeretnek a hiánya. Egyrészt a magyar társadalomban, a magyar gazdaságban már nem illik a tulajdonost a tulajdonformája miatt megkülönböztetni. De ha ezt félreteszem, akkor is el kell mondanom, hogy teljesen mindegy, hogy a képviselőtársam által strómannak nevezett magyar magánszemélyek egy társaságban nyújtanak-e fedezetet vagy teremtik-e meg a jogi hátterét kvázi egy külföldi tulajdonszerzésnek, vagy magánszemélyként teszik ugyanezt, szövetkezeti formában vagy a bankrendszeren keresztül.
Tehát fontosnak tartom, hogy az ilyen megszólalásoknál a társasági formákban, a gazdaság szereplőiben való megkülönböztetés alkotmányosan is aggályosnak tűnik, de szakmailag mindenképpen rossz.
Felhívnám azonban a figyelmet arra, ami az eddigi felszólalásokból kimaradt, és én fontosnak tartom. Nemcsak a majdani európai egyesítési folyamatok esetében válik elkerülhetetlenné, hogy a tulajdon – szabályozott formájában – az állampolgártól vagy az állampolgár állampolgárságától függetlenül valamilyen gazdasági folyamat szereplőjévé válik, hanem ez már ma is nélkülözhetetlen bizonyos területeken. Hiszen ha kimondjuk, hogy semmilyen összefüggésben nem juthat magyar termőföld mondjuk külföldi vegyes vállalat vagy külföldi tulajdonos kezébe, akkor ezzel bizony nagyon sok egyebet is kimondunk. Például azt, hogy a magyar bankrendszerben azoktól a bankoktól, amelyekben külföldi tulajdoni hányad van – ez a bankrendszer privatizációja kapcsán a közeljövőben a kereskedelmi bankok szinte egészére ki fog terjedni –, nem kap hitelt. Nem kaphat hitelt vagy hitel esetében fedezetként nem veheti figyelembe a legnagyobb értékét – amit a gazdaságban, az agrárgazdaságban használ –, a földet. Ebben az esetben nem lehet bevezetni a föld jelzálogjogrendszerét, hiszen a hitelező pénzintézet tulajdonosi mivoltában nem kaphatja meg a termőföldet, hiszen tulajdonosi körében megjelenik a külföldi tulajdon.
Nagyon fontos észrevenni ezeket az összefüggéseket is, és azt is, hogy a magyar gazdaságban ha a társaságok hitelhez jutnak, kereskedelmi hitel formájában egymástól is kaphatnak. Ebben az esetben szabályozni kell, hogy a partner milyen viszonyban lehet, illetve milyen szerződéses kapcsolatban állhat külföldi tulajdonos partnerekkel, mert bizony nagyon könnyen előfordulhat, hogy a felszámolási eljárásban, csődeljárásban a csődlicit kapcsán olyan tulajdonosok vesznek részt – olyan cégek és befektetők – a felszámolásban, akik a korábbi tulajdonos vagyontárgyait, jelen esetben mondjuk a termőföldjét kaphatnák meg.
(11.40)
Ez esetben mindig ki kell zárni a felszámolási licitből az olyan cégeket és befektetőket, amelyeknek bármilyen kapcsolódása, akár hitelezési kapcsolódása is lehet pénzintézethez, mondjuk olyanhoz, amelyiknek van külföldi tulajdonosa.
Nem akarom bonyolítani a rendszert, de fontosnak tartom, hogy Európa közepén ma már valószínűleg nem lehet olyan politikai döntést hozni ebben a gazdasági kapcsolódási rendszerben, amely teljes mértékben biztosítja Magyarország számára, hogy természetes alanyi jogán kizárólag magyar tulajdonban maradhasson a magyar termőföld. Ha ilyet hoznánk, valószínűleg mozgásképtelenné válna a magyar gazdaság – a magyar agrárszektor biztosan, és ennek megfelelő következményeként a magyar élelmiszeripar további válságokkal küzdene, vagy a növekedés esélyétől elzárva fejlődne. Én is hiszem tehát, hogy egyelőre védeni kell a magyar termőföldtulajdont, nehezíteni kell ennek a termőföldnek a normál piaci viszonyokban való megjelenését, mert érték alatt van a piaci ára.
De az igazi lépés nem a tulajdonszerzések korlátozása, hosszú távú rögzítése, hanem annak a gazdasági feltételrendszernek a biztosítása, a tulajdon biztonságának a megjelenése, hogy már az agrárgazdaságban sem fogunk a tulajdonba törvényileg beavatkozni a továbbiakban. Ez a feltételrendszer lehetővé teszi, hogy a termőföld vagy erdő a maga értékére kerüljön.
Nagyon gyorsan meg kell hozni azokat a jogszabályokat, amelyek ma a korszerű törvényalkotás nélkülözhetetlen részeivé válnak a környezetvédelem, a talajvédelem és a természeti értékeink védelme kapcsán, hogy bármely tulajdonos számára – legyen az hazai, magánszemély, vegyes vállalat, társaság vagy szövetkezet, vagy ha bejön a külföldi tulajdonos, akkor ő – a tulajdonszerzés pillanatában nyilvánvalóvá váljon, hogy ez nem egy értéktelen dolog, hanem komoly érték, amiért piaci értéken kell befektetnie, és amelyet ha tulajdonolni akar, akkor folyamatosan védenie kell.
Ez újabb és újabb befektetéseket igényel, amely csak akkor téríthető meg, ha rajta magas színvonalú gazdasági tevékenységet folytat. És ez az a kényszer, amely hatékonyságot hozhat a magyar agrárgazdaságba, és azt hiszem, erre ennek a szférának nagyon nagy szüksége van. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)
