SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Nem, Elnök Úr, én fogok beszámolni az ügyről, annál is inkább, mert az alelnök úr, aki az ülést ebben a témában vezette, most jegyzői feladatait látja el elnök úr mellett.
Az alkotmányügyi bizottság a tegnapi és a mai nap folyamán – párhuzamos ülést tartva a plenáris üléssel – tárgyalta meg a gazdasági kamaráról szóló törvényjavaslathoz benyújtott mintegy 270 módosító indítványt. A bizottság állásfoglalásai az esetek legnagyobb részében a gazdasági bizottsággal azonos tartalommal születtek meg, tehát általánosságban azokat a javaslatokat támogattuk, illetve nem támogattuk, amiként az a gazdasági bizottságban is alakult. Állásfoglalásaink kialakítására jellemző volt, hogy egyhangúlag vagy csaknem egyhangúlag hoztuk meg, tehát a tárgybéli megosztottság ebben a vitában ebben a bizottságban nem tükröződött.
(18.20)
Talán egy elemet emelnék ki, ami igazán jogi megítélést kívánt. Több indítvány irányult arra, hogy a kamara felett a törvényességi felügyeletet az ügyészség gyakorolja. Az alkotmányügyi bizottság egyhangúlag, tehát pártkülönbségre tekintet nélkül úgy foglalt állást, hogy ezek a javaslatok nem helyesek, nem megalapozottak. Az ügyészséggel kapcsolatos távlati elképzelésekbe nem fér bele az, hogy a törvényességi felügyeleti jogkör kiszélesítést nyerjen, hiszen az ügyészségről alkotott elképzelései a koalíciónak és az ellenzéknek ha ma nincsenek is összehangolódva, de távlati irányaiban abban egybecsengenek, hogy az ügyészség ilyen természetű feladatok ellátásával ne legyen megbízva, és ne ilyen természetű szerv legyen. Tehát még egyszer: az ügyészség törvényességi felügyeletére irányuló módosító indítványokat egyhangúlag vetette el az alkotmányügyi bizottság, és azokat nem támogatja.
A törvényjavaslat egésze tekintetében a bizottság egyhangúlag támogatja az általa támogatott módosító javaslatokkal együtt a törvényt, és a tisztelt Országgyűlésnek elfogadásra ajánlja. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť