KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)

Full text search

KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN, DR. (SZDSZ) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Ahogy mondani szokták: személyes megtámadtatás okán a Gáspár Miklós képviselő úr által elmondottakhoz szeretnék hozzászólni.
Úgy gondolom, a beszédem nem nagy figyelmet keltett benne, ezért adódhatott az a dolog, hogy olyat akar a számba adni, amit soha nem mondtam, nevezetesen, hogy az európai gyakorlattal ellentétes lenne a külföldiek tulajdonszerzésének kizárása.
Ha a jegyzőkönyvben megnézi és visszakeresi, akkor egyértelműen bizonyítható, hogy a következőket mondtam: örülök, hogy MDF-es vezérszónok társam, Zsupos Lajos csatlakozik ahhoz az elképzeléshez, hogy a jelenlegi tiltó jogszabályok a külföldiek tulajdonszerzésének vonatkozásában átmeneti jellegűek, és az Európai Unióhoz történő csatlakozással ezek feloldhatóvá válnak. Ezt mondtam el, és ezt mondom el még egyszer.
Egyebekben felhívnám figyelmét, hogy a külföldiek haszonbérleti időtartamának felső határa nem 30, hanem 10 év, legfeljebb akkor lehet 30 év, ha ültetvénytelepítésre vonatkozik. Nagyon örültünk volna annak, ha ez 30 év lett volna, általános szabályként, s azt hiszem, akkor most nem is lenne közöttünk vita. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť