KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)

Full text search

KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Tudomásom szerint Magyarországon 10% volt az őrlés hagyományos bére, amihez még "porlás", azaz a mag megtisztítása címén 1%-ot számítottak, és ezzel együtt összesen 11%-ot kellett a malomban hagyni. Ám így is jó üzlet volt malomtulajdonosnak lenni, és jól emlékszem, hogy az én falumban is három családnak biztosított jó megélhetést a helybeli, csak kicsinek mondható gőzmalom.
Ehhez képest csak mint óriási túlzás vehető tudomásul, hogy Szatmárban az a legújabb módi, hogy Kósa László szamosszegi kisgazda tudósítása szerint 800 forintot kérnek 1 q búza megőrléséért, természetesen az áfá-val együtt, és így 1100 forintos búzaárat tételezve ez kereken 80%-os őrlési vámnak felel meg.
Természetesen hívei vagyunk a szabad piacnak és a szabad piaci áraknak, de nem az uzsorának és a szabad rablásnak. Mindennek van ugyanis határa, ennek is.
Kérdezem tehát miniszter urat: mit kíván tenni a fentiekben előadottak letörésére? Üdvösnek tartanám, ha gyors intézkedés történnék az őrlési vám, pontosabban az idetartozó díjtételek újraszabályozására.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť