KŐRÖSI IMRE, DR. a függetlenek vezérszónoka:
KŐRÖSI IMRE, DR. a függetlenek vezérszónoka:
KŐRÖSI IMRE, DR. a függetlenek vezérszónoka: Tisztelt Képviselőtársaim! Elnök Úr! Ígérem, hogy nem 25-30 percet fogok beszélni, és szigorúan szakmai oldalról próbálom ezt a 15 289-es módosító törvényjavaslatot vizsgálni, amely a szövetkezeti törvényt – az 1992. évi I. törvényt – módosítaná.
Az előterjesztéssel kapcsolatban a végső konklúziót körülbelül 7-8 perc múlva vonom le. Nem akarok senkit megbántani, nem minősítem az előttem zajló vitát. Szakmailag nem tudom, hogy miről volt szó.
Viszont rendkívüli módon tetszett az a szakmai vita, amelyet Kánya Gábor, Juhász Pál és Glattfelder Béla képviselőtársaim elmondtak. Szakmailag közelítették meg ezt a súlyos kérdéskört, amelyet egy rossz törvényalkotási rend, a magyar Parlament a szövetkezeti törvénnyel és az átmeneti törvénnyel kétségkívül létrehozott. Ezt azért merem mondani, mert nem beszélek másként, mint régen. A kárpótlási törvény vitájában pont erre hívtam föl a figyelmet, hogy egy oldalról nem szabad beavatkozni a tulajdonviszonyokba, mert az előbb-utóbb egy káoszt keletkeztet, egy lábra helyezkedik a törvény. Azért mertem azt mondani, mert a Kormány jogalkotási programja – amelyet a tisztelt Parlament Antall József miniszterelnök úr választásakor elfogadott – szintén ezt az ütemtervet tartalmazta.
Én 1992-ben – amikor még az MDF-frakcióban ültem – ugyanezt a kritikát elmondtam. Sőt, rövid program címén másfél évvel ezelőtt még programot is adtunk munkatársaimmal a szövetkezeti üzletrész kívülállók üzletrészének megvásárlására. Ezt egyébként valamennyi érdekvédelmi szervezet és párt észrevételezte, pozitívnak találta. Sőt Antall József miniszterelnök úr 1992. december 29-én írásban is támogatta az általam fölvetett probléma megoldási módját.
Nekem az a tragédia ebben, hogy sajnálatos módon az 1992-es gondolatokkal 1993-ban egy olyan folyamat indulhatott volna el az ágazaton belül, amely nem a termelés további leépülésével, az árualapok csökkenésével és az előre prognosztizált exportkieséssel, a keresleti piac miatt az áremeléssel fejeződik be, hanem egy jövedelempozíció-javulással. Ennek kereteit az agrárpiaci rendtartási törvényünk – ha működne – biztosítaná is.
Mégis, mit mondunk az 1992. évi I. és II. törvénynyel? Nem az 1 millió 100000 tagról van szó. 700000 kívülálló üzletrész-tulajdonost hoztunk létre ezzel az úgynevezett igazságtételi törvénnyel, amely inkább kárpótlási jellegű törvény volt, igazi átmeneti törvény. De tudtuk, hogy nem jó ez a törvény, mert kormányszinten, valamint minisztériumi szinten 250 magyarázó szöveg született ennek a törvénynek a végrehajtásakor.
Képviselőtársaim! Ott van a nagyon nagy baj, hogy ez a 700 000 kívülálló tulajdonos és az az üzletrész, amely összesen 55 milliárd Ft értékben terheli a jelenlegi rossz szerkezetben átalakított szövetkezeti tulajdont, valóban problémát jelent mindenkinek: úgy a tulajdonosoknak, mint a kívülállóknak, és rajta keresztül az egész társadalomnak, mert a fogyasztók oldaláról rendkívül rossz hatást vált ki.
De gondoljuk el, képviselőtársaim, ha ezt a tulajdonformát, amelyet szövetkezeti tulajdonnak nevezünk, a társas tulajdonformák közül a kft.-t és a részvénytársaságokat ugyanígy módosítgatnánk, és ilyen alapvető intézményekbe belenyúlnánk, olyan káoszt lehetne az egész tulajdonjog-rendszerben keletkeztetni, amelyet többen is megjósolnak.
Nekem az a gondom-bajom ezzel, hogy nem ennek a törvénymódosító javaslatnak a logikájával, de meggyőződésem, hogy egy rendkívül egyszerű megoldási móddal a szövetkezeti kívülálló üzletrészek kérdését meg lehet oldani. Mi az? Annyira egyszerű, hogy nyilvánvalóan a Kormányunk ezt nem veszi észre.
10-15 éves, tehát középtávú futamidővel kedvezményes, preferált kamatban kell részesíteni azokat a főfoglalkozással vagy egyéb módon a szövetkezetekhez csatlakozó és jelenleg is a földet művelő tagokat, akiknél a tőkének, a földtőkének és annak hozadékának koncentrálódnia kell. Ezt tudomásul kell venni. Erre mutat egyébként egész Nyugat-Európa. Sőt itt többen idézgetnek Észak-Amerikáról meg Dél-Amerikáról. Ne menjünk bele ebbe a kérdésbe, mert olyan butaságokat mondtak, hogy ki sem lehet javítani: volt tanárom mondta egyszer ezt egy nagyon buta válaszom után.
Tehát gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy a Kormány okosan mozdult el: az szja-n keresztül már preferálja a tulajdonszerzést. A továbbiakban – ez nem ebben a törvényben van – a szja-ban adó- és illetékmentes, kedvezményes szabályozás alá kerül, aki a kívülálló tulajdonrészt megszerzi, illetve ennek átruházásához hozzájárul.
Ezt a megoldást kellene tovább folytatni, mégpedig azon egyszerű módon, hogy nem kellene különben több pénz hozzá féléves időre, mint 4 milliárd forint. Ezzel mintegy 20%-os kamattámogatási preferenciát lehetne nyújtani a tulajdonosoknak. Amit most a mezőgazdaságba – 4 milliárd forintot – belehajigálunk, a rossz tulajdoni és kézi vezérléses rendelkezésekkel, ez 5-6%-os középtávú kamatozású kölcsönnel a tulajdonosok részére biztosíthatná a jó irányba mozduló szövetkezeti tagi tulajdoni rendszert.
Azt hiszem, ez egyszerű. Valóban, ahol egy törvényjavaslatot 250-szer kell magyarázni, szinte teljesen bizonyos, hogy a Kormány nagyon-nagyon bonyolult megoldásokat próbált kitalálni. Pedig ezt a megoldási javaslatot – hangsúlyozom, akkor még Kupa Mihály volt a pénzügyminiszter – a Pénzügyminisztérium 93 januárjában támogatta. Sajnálatos módon ez a javaslat elferdült. Ismételten aktuálpolitikai kérdések uralják a mezőgazdaság és egyáltalán az agrárágazat, úgymond, tulajdonszerkezetét.
Amit most siratunk – hogy kárpótlási törvénnyel a szövetkezetek kárpótlási jegyhez jutnak –, annak sajnálatos módon az a legnagyobb hibája, hogy ezek a kárpótlási jegyek nem hamar, nem már a számbavételnél kerültek a szövetkezetek kezelésébe. Akkor a vertikális integráció – ahogy az jelenleg Nyugat-Európában is van –, a földolgozó rendszer végig többségi magyar tulajdonba került volna az élelmiszer-ágazatban. A dánok, a hollandok, a németek mind-mind ezt hozták létre. Nekünk még volt egy komparatív előnyünk a táblaméretek miatt, amit Nyugat-Európa egyébként körülbelül a kétezres évek első 10-20 évében fog elérni a tőkekoncentráció és a földkoncentráció által.
A magam részéről azt tudom mondani, hogy tovább nem kritizálom a törvényjavaslatot, mert elveiben egyik paragrafusa sem egyeztethető össze a korrekt megoldási javaslattal. Itt lehet jó szándékkal meg nagy hőbörgő szövegekkel, hogy mi 1 millió emberért hogy küzdünk, meg nem tudom, micsoda… Semmi jelentősége nincs. Hála istennek, sokkal bölcsebb a parasztságunk, és sokkal okosabb a mezőgazdasági értelmiség annál, hogy ilyen szavaknak fölüljön.
Ha ez a fenyegetés tovább folyik, egy rendkívül súlyos katasztrófa állhat elő: végül ez az értelmiségi réteg megunja ezt a zöldbárózást meg nem tudom, mit, és magára hagyja, és kft. és másfajta tulajdoni formában kiválik. Vegyük tudomásul, hogy nekünk nemcsak vállalkozó parasztembereink vannak. Hisz ha már valamit tudunk mondani: nem tuulajdonosi szerkezetben volt az úgynevezett termelő típusú termelőszövetkezet. Ez nem az ő hibájuk. Az igazi vállalkozó parasztember már a nyolcvanas években megjelent a mezőgazdasági integrációban. Jómagam is az voltam, és fóliáztam 91-ig és bolgárkertészkedtem. Sajnálatos módon ezt a rendszert nem túl jól sikerült szabályoznunk.
(12.20)
Azt javaslom Kormányunk távollévő szakminiszterének: higgye el, sokkal jobbat tennénk, ha ilyen koncepcionális kérdést nem aktuálpolitikai kérdésként kezelnénk. A kérdéskört meg kell oldani. Próbáljuk meg a legegyszerűbb megoldást. Módosításokkal nem javítható ez a törvény. Tisztelettel kérem, vonják vissza, mert az előterjesztés után az öreganyja se fog ráismerni; és egy képviselői ötletbörzével fejeződik be ennek a törvénynek a vitája. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
