SZABÓ LUKÁCS, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SZABÓ LUKÁCS, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjának vezérszónoka:
SZABÓ LUKÁCS, a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! 1990-ben, a választási kampány során valamennyi párt azt ígérte, hogy egy igazságosabb, demokratikusabb, becsületesebb társadalmat fog megvalósítani, mint az azt megelőző volt. E nemes célkitűzés fő terhét a Kormánynak kellett felvállalnia, a törvényhozásban pedig a Parlamentnek kellett volna jeleskednie.
Kérdés, hogy most, négy év után, ha visszatekintünk, e nemes célkitűzésnek megfeleltünk-e. Aki nem tudná rá a választ – és úgy gondolom, elég kevés ember van ma e hazában, aki ne tudná ezt a kérdést megválaszolni –, talán a beszédem végére az ő számukra is ki fog derülni.
Amikor 1990-ben a Parlament összeült, az első lépés az kellett volna legyen, hogy a múlt kérdéseit lezárjuk. Az igazságtétel és a kárpótlás kérdése már akkor is nyitott volt. E kérdés négy év után még ma is függő. Még mind a mai napig nem intéztük el a múlt által megkövetelt tennivalóinkat.
A második lépésnek pedig annak kellett volna lenni, hogy a tulajdonról rendelkezünk. Ebben az országban azt, amit nemzeti vagyonnak tekinthetünk, több mint 10 millió ember hozta létre az évtizedek során. Milyen módon rendelkeztünk, milyen módon adtuk magánkézbe a tulajdon egy részét?
Azt tapasztaltuk az állami vagyon magánosítása során, hogy míg a résztvevők, míg a létrehozók vonatkozásában 10 millió emberről beszélhetünk, ezzel szemben most az új tulajdonosok vonatkozásában csak egy szűk rétegről beszélhetünk. Ez a szűk réteg volt egyedül kedvezményezettje az átalakulásnak. Ez a szűk réteg az, amelyik nyugat-európai mértékkel is mérve igen vagyonos lett rövid négy év alatt. És mi maradt a többi 10 millió embernek? A munkanélküliség, a szociális segély és az alkalmazotti státus.
Minőségében nem különbözik ettől a szövetkezeti parasztság sorsa sem. 1960-ban erőszakkal jöttek létre a szövetkezetek. (Zsupos Lajos: 47-ben!) Egy erőszakkal létrejött szervezetet, amennyiben demokratikussá akarjuk tenni, vagy akartuk volna tenni 1992-ben, akkor vissza kellett volna bontanunk az alapokig. Vagyis a szövetkezés szabadságát kellett volna megadnunk a szövetkezeti parasztságnak. És mi történt ehelyett? Először is csaknem két évet kellett várnunk a szövetkezeti törvényre. Másodszor is lehetővé tette ez a szövetkezeti törvény azt, hogy 1 100000 ember, aki jelenleg szövetkezeti üzletrésszel rendelkezik, elveszítse a vagyonát, és egy igen szűk réteg – amit nevezhetünk zöldbáróknak is, vörösnek is, nevezhetünk rózsaszínnek –, a szövetkezeti vezetők – tisztelet a kivételnek – igen szűk rétege folyamatosan magáévá teheti, elrabolhatja, elsikkaszthatja 1 millió 100000 ember vagyonát. (Dr. Kőrösi Imre: Miket beszélsz már?)
A kérdés az, hogy a jelen törvény biztosítja-e azt a jogot 1 millió embernek, hogy hozzájusson végre ahhoz a vagyonhoz, amelyet hosszú évtizedek során saját verejtékével hozott létre. Megmondhatjuk, és nem árulunk el titkot, hogy ez a törvény az 1992-eshez képest sem más, mint csepűrágás. (Derültség az MSZP soraiban.) Ez a törvényben sem biztosítja az Alkotmányban rögzített jogokat, vagyis a tulajdonnal való szabad rendelkezés jogát.
Mit kellett volna tennünk már 1992-ben, hogy egyszer és mindenkorra megoldjuk a szövetkezetek helyzetét, és végre európai típusú szövetkezeteket, hosszú távon is működőképes szövetkezeteket hozhassunk létre? Mindenféle vagyonnevesítési eljárásokat beiktattunk a 92-es törvénybe. Látszólag megadtuk a kiválás lehetőségét is, sőt még a szétválást is beleépítettük. De mégis azt kell mondanom, hogy egy józan paraszt egy nap alatt 1990-ben jobb törvényt alkotott volna, mint a magyar Parlament a magyar Kormány beterjesztését követően immár négy év alatt sem tudott megalkotni.
Mi lett volna a leglényegesebb kérdés, ami természetesen ma is a leglényegesebb kérdés? Azt kellett volna tenni, hogy miután a szövetkezeti vagyont nevesítik, azt követően ezt tárgyiasítani is kellett volna. Vagyis az összes üzletrész-tulajdonos az egyik oldalon árverezhetett volna az összes szövetkezeti vagyonra.
(11.50)
Ezek után nemcsak papíron lett volna nevesítve minden, hanem minden egyes vagyontárgynak meg lett volna a tulajdonosa vagy a tulajdonosi csoportja.
Ezt követően ha valakik úgy döntenek, hogy a jövőben együtt akarnak működni – akár szövetkezeti formában, akár kft.-formában vagy más gazdasági társasági formában –, akkor ezt szabadon megtehették volna.
Ehelyett mi történik még ma is, még ezen előterjesztés alapján is?
Mindenféle látszatmegoldásokat alkalmazunk ahelyett, hogy generális és egyik pillanatról a másikra a helyzetet megoldó megoldásokat kínálnánk. Olyan ez a törvény is – hasonlóan az 1992-eshez –, mintha ahelyett, hogy a vakbélgyulladást műtéttel kezelnénk, ami után a gyógyulás néhány nap, inkább folyamatosan Kalmopyrint adnánk a betegnek, ami előfordulhat, hogy néhány nappal, héttel meg fogja hosszabbítani az életét, de gyógyulás nem remélhető tőle.
Szó volt itt arról, hogy a mezőgazdasági szövetkezeteknek van-e jövője vagy nincs. Ki kell mondani, hogy ott, ahol a lehetőség adott volt a mezőgazdasági termelő típusú szövetkezetek megalakítására, Nyugat-Európában, Amerikában, sehol nem jött létre. Miért nem jött létre? Azért, mert működésképtelen. Ha pedig működésképtelen a Föld minden demokratikus országában, akkor ez nem lehet működőképes Magyarországon sem. Akkor négy évvel az úgynevezett rendszerváltozás – vagy annak illúziója – után miért akarjuk még mindig a kolhozrendszert erőltetni? Nyilvánvalóan ezzel azt is erőltetjük – az erőszakot is betesszük a törvénybe –, hogy változatlanul és most már végérvényesen legyen kifosztva 1 millió 100000 ember.
Nagyon megdöbbentő volt ellenzéki képviselőtársaim felszólalásait hallgatni. Nem akarom kommentálni, mi motiválhatta azt, hogy felszólalása alapján Kánya Gábor MDF-es képviselőt a keblére ölelte Géczi József MSZP-s képviselő. (Dr. Géczi József Alajos: Mert rendes gyerek, azért!) Nyilván ez meszszebbmenő következtetésekre is okot adhat.
Azért az mégis elgondolkodtató, hogy 1989-ben az akkori MSZMP-nek, úgy látszik, hogy nagyobb önkritikája volt, mint a jelenlegi MSZP-nek. Mert bár – most is Géczi képviselőtársamat idézném – felolvasta az akkori véleményeket, ezzel szemben most azt hallottuk, hogy bár nem minden egészen nagyon jó, bár nem minden egészen nagyon szép, de azért hagyjuk csak, majd a következő kormány, majd valamikor: vagy négy év múlva vagy nyolc év múlva, vagy sohasem, míg minden el nem lesz lopva, addig pedig ráérünk. (Dr. Géczi József Alajos: Félreértetted!)
Tudom, természetesen, hogy mi motiválja idézett képviselőtársamat. Nyilvánvaló, hogy a szövetkezet vezetősége, amely most kedvezményezett helyzetben van, az nemcsak potenciálisan, hanem hagyományosan szövetséges. Nem mindegy tehát – mert az állami vagyon már abba a kézbe került –, hogy a parasztság vagyona melyik kézbe kerül.
Ezzel szemben nagy megdöbbenést keltett bennem Glattfelder képviselőtársunk véleménye, aki hagyományosan szövetkezetpárti, sőt a szövetkezeti törvény módosításához sem járult hozzá a FIDESZ már a nyáron sem.
Ezzel szemben a Számadás legújabb számában nyilatkozik Glattfelder úr, és azt mondja, hogy "a családi alapon szerveződő mezőgazdasági magánvállalkozásoké a jövő".
Szabó Lajos képviselőtársam felszólalását idézem, aki 1993. december 8-án azt mondta, hogy a FIDESZ-nek rögtön lesz mezőgazdasági koncepciója, ha Glattfelder képviselő úrnak lesz egy szabad fél órája. Nem tudom, hogy a szabad fél óra meglett már vagy nem lett meg, de mindenesetre tudathasadásos állapot, s döntse már el a FIDESZ, hogy szövetkezetet akar, mezőgazdasági termelőszövetkezetet akar a jövőben, vagy pedig "családi alapon szerveződő mezőgazdasági magánvállalkozásokat". Jó lenne megtudni, reméljük, hogy választ fogunk rá kapni.
Az egész mostani törvénytervezet csak annak az átfogó rendezésnek a tükrében kezelhető és vizsgálható, hogy a tulajdonnal való szabad rendelkezésnek a lehetőségét megadjuk-e a szövetkezeti parasztságnak vagy nem adjuk meg.
Ha megadjuk – természetesen ez a kör magába foglalja a külső üzletrész-tulajdonosokat is –, akkor ezt csak egy módon tehetjük: minden egyes üzletrész-tulajdonos vagy azok csoportja a mezőgazdasági termelőszövetkezet tárgyaival is rendelkezik – megnevezve azt.
Ez nem azt jelenti, hogy szét kell verni minden működőképes egységet. Nem olyan bolond a paraszt, hogy egy működő istállót, egy fejőházat, amennyiben csak tízen tudják megvenni, utána szétveri és vályogdarabonként hazaviszi. Nem. Biztosan együtt fogja működtetni. Ha viszont önállóan is működtethető egységet az árverésen ő megszerezhet, akkor miért ne hasznosíthatná a magángazdaságában?
Abban az esetben tehát, amellett, hogy nevesített vagyonhoz jut, a vagyontárgyakhoz is hozzájuthat. Ez után kell megadni a tulajdonosoknak a döntés szabadságát. Az a sajnálatos ebben, hogy négy év telt el, állítólag demokráciában, állítólag tisztességben, állítólag becsületben, állítólag igazságosságban. Pontosan ezek a feltételek, amelyek hiányoznak ebből a szövetkezeti törvényből. (Dr. Kőrösi Imre: Ez nem a törvény, ez a módosítása.)
Nem azt mondom, hogy a 92-es szövetkezeti törvény semmi újat, semmi előremutatót nem tartalmazott az előzőkhöz képest. Tartalmazott, kérem. De nem elég egy törvényt meghozni, gondoskodni is kell annak a végrehajtásáról. Ki gondoskodott ennek a törvénynek a végrehajtásáról?
A szövetkezetek törvényes működését a cégbíróságokra bíztuk. Van olyan Hajdú-Bihar megyei szövetkezet, ahol már három hónappal ezelőtt leváltotta a tagság a szövetkezet elnökét, és a cégbíróság a mai napig nem döntötte el a kérdést, hogy akkor most elnök-e vagy nem elnök. Természetesen a kulcsok maradtak a réginél, annak ellenére, hogy 92%-kal lett leváltva. Most tehát az önök szabad fantáziájára bízom azt, hogy mi történt az elmúlt három hónapban abban a szövetkezetben, ki és hogyan rendelkezett a közös vagyonnal.
Tegnap hallhattuk Lukács képviselőtársunk felszólalásában, hogy egyes szövetkezeti tagokat vagy üzletrész-tulajdonosokat fegyveresen akadályoznak meg abban, hogy a szövetkezet közgyűlésén részt vegyenek. A szövetkezet elnöke, illetve vezetősége szabadon értelmezheti a törvényt, ugyanis vagy beengedik az üzletrész-tulajdonosokat, vagy nem. Például olyan esetben, ha valaki jelezte kiválási szándékát, de még nem számoltak el vele, a törvény szerint is ő tag, tehát minden jogosítvánnyal élhet. Ezzel szemben mint külső üzletrész-tulajdonosokat kezelik és kezelhetik is. A Cégbíróság pedig széttárja a karját.
A Cégbíróság tevékenysége tehát csupán formai kérdések eldöntésére korlátozódik, és semmi érdemi döntést nem kíván magára vállalni.
Nos, nem kívánok senkit sem azzal vádolni, hogy esetleg ennek a döntésnek vagy ennek a passzív cégbírósági magatartásnak az lehet vagy az is lehet a forrása, hogy ezek az urak meg azok az urak még mindig együtt vadásznak, mint ahogy az elmúlt 45 évben mindig is zavartalanul tehették.
Az ügyészségnek is nagyon komoly szerepe lenne vagy lehetne, mert a csalás, a lopás, a rablás, a sikkasztás és a hűtlen kezelés a jelenlegi Büntető Törvénykönyv szerint is büntetendő cselekménynek számít.
(12.00)
Kérem, ha egy legfőbb ügyész együtt akar élni a bűnnel, és nem üldözni akarja azt, akkor mit lehet várni a beosztott ügyészektől? Egy ügyésznek akkor is annyi a fizetése, ha ügyeket kezel, meg akkor is, ha ügyeket elfektet. Csak akkor elfektetésről és nem ügyészről kellene beszélni.
Tehát mindaddig, amíg bűnüldöző legfőbb ügyészt nem választ a Parlament, nem várható el az, hogy a mezőgazdaság terén is tapasztalható súlyos, büntető törvénykönyvbe ütköző visszaélések lelepleződjenek és megbüntettessenek.
Igaz, bizonyos összefüggésben maga a mezőgazdasági tárca is azt mondta: nem biztos, hogy a jövőben a mezőgazdasági szövetkezetek lesznek a működőképes és az életképes tulajdoni formák. Sajnos, ezzel nemigen konform az, hogy ennek ellenére különleges támogatásban részesülnek mind a mai napig, olyanban, amilyenben nem részesülnek az egyéni vállalkozók.
A kárpótlási jegyeket – kérdezem – kik kapják? Sok milliárd, sok tízmilliárd forintról van szó! Megkapják a mezőgazdasági termelőszövetkezetek. S mire fordítják? Hát ha egy életképtelen konstrukcióba beadunk több tízmilliárd forintot, akkor az a kérdés: attól az életképes lesz? Nem lesz életképes, csak legfeljebb az agonizáció fog még inkább kitolódni. Tehát nemhogy a társadalomnak használtunk volna egy gyors "vakbélműtéttel", hanem az agonizációt fogjuk meghosszabbítani.
Ha az adóskonszolidációból lenne valami, az sem a termelőt, a magántermelőt, a magángazdálkodót fogja erősíteni, az is csak a halálra ítélt konstrukciónak adna újabb élet-, bár ezzel nem életképességi lehetőséget.
Az érdekképviselet kérdéséről még nem esett szó. A MOSZ önmagáról azt mondja, hogy a termelők és a szövetkezők érdek-képviseleti szerve. Ezzel kapcsolatban viszont mindig azt tapasztaljuk, hogy vagy recepteket nyújtanak a szövetkezeti vezetőknek, hogyan kell törvényesen megkeresni a kiskaput az éppen aktuális, mezőgazdaságot érintő törvénnyel kapcsolatban, vagy éppen törvénytelen módon és törvénytelen eljárásra serkentik a szövetkezet vezetőit. (Közbekiáltás a bal oldalról: Egy példát!)
Kérdés, hogy a szövetkezeti vagyonból, amelyből a MOSZ-vagyon létrejött, milyen körnek kell részesednie. A magyar parasztságnak több mint 90%-a szövetkezeti paraszt volt, és az elmúlt évtizedek során a befizetéseiből jött létre a MOSZ-vagyon. A szövetkezeti parasztság, a még dolgozó – ugyanis a dolgozó parasztság már kisebbségben van, erős kisebbségben a nyugdíjasokkal, a külső üzletrész-tulajdonosokkal és a munkanélküli tsz-parasztsággal szemben – már erős kisebbségben van a mezőgazdaság egyéb területein, az egyéb tulajdonosi formában dolgozókkal szemben. Most a kérdés az: helyes-e, hogy a magyar parasztság által évtizedek során összeadott vagyonból most is egy olyan szervezet működik, amely csak egy rétegnek, a szövetkezeti vezetőknek az érdekeit képviseli? Azóta alakultak, és még a jövőben is fognak alakulni olyan érdekvédelmi, igazi érdekvédelmi szervezetek, amelyek a parasztság igazi érdekvédelméért harcolnak. Megszégyenítő, hogy ezek százezreket kapnak a magyar Parlamenttől támogatásként, holott milliárdjaik bent vannak a MOSZ-vagyonban.
Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy bár 1991-ben rendelkeztünk a szakszervezeti vagyon elosztásáról – nagyon helyesen, mert az ugye az ipari, a kereskedelmi és egyéb szférákban működő munkavállalók által lett összeadva. Ugyanezt nem tettük meg, akár kormányzati előterjesztésben, a MOSZ-vagyonnal kapcsolatban. Érdekvédelemre itt is szükség van, ezt nem vitatja senki. Nos, hát miért csak a szövetkezeti vezetők érdekeit kell képviselni? – ez a nagy kérdés. Mert jelenleg csak erre van lehetőség.
Több érdekvédelmi szervezet van máris: a parasztszövetség, a gazdakörök, a kertbarátok, hogy csak hármat mondjak – és elnézést, ha nem soroltam fel mindenkit. Tehát kérdezem, ki támogatja ezeket? De nem is kellene támogatni őket, hát ott van a vagyonuk benn. Csak éppen azt a vagyont tisztességesen el kellene osztani.
Ha nem hozzuk meg ezt a törvényt, ha nem hozták volna a Ház elé, az súlyos hiba lett volna, minden hibája ellenére is. Itt és ezúttal is köszönetet szeretnék mondani a Parlament kétharmad részének, amiért tegnap – kérelmünkre – a név szerinti szavazás során végül is igent mondtak. S végre az ország meggyőződhetett róla, mivel név szerinti szavazás volt, hogy a magyar Parlament mely képviselői azok, akik azon igyekeznek, hogy 1millió 100000 parasztember hozzájusson a vagyonához, és mely képviselők azok, akik azon igyekeznek, hogy ez néhány ezer ember markában összpontosuljon.
Meggyőződésünk, hogy a szövetkezeti törvény csak alapvető módosításokkal fogadható el, amelyeket természetesen csomag formájában benyújtunk. Az is meggyőződésünk, hogy a magyar paraszt semmivel sem alábbvaló, mint a dán vagy a német, vagy akár a francia. (Közbekiáltás a jobb oldalról: Sőt!) Hát akkor miért nem adjuk meg azt a megbecsülést, amelyet Dániában, Németországban vagy Franciaországban megkapnak a parasztok? Mert Magyarországon az egyes parlamenti frakciókban, az egyes végrehajtó szervezetekben a "magyar paraszt" alatt még mindig "büdös parasztot" értenek. Kérem szépen, a rendszer alapját képezi a magyar parasztság, tehát a mi kötelességünk, hogy az őt megillető helyre emeljük. Köszönöm szépen. (Taps.)
