SOÓS KÁROLY ATTILA előterjesztő:
SOÓS KÁROLY ATTILA előterjesztő:
SOÓS KÁROLY ATTILA előterjesztő: Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az általam benyújtott törvényjavaslat annak kapcsán született, hogy költségvetési intézményeket veszteség ért; először az Ybl Bank és két másik bank botrányában 92 közepén – amikor bentragadtak ott a pénzek –, később pedig a Lupis Brókerház legutóbbi eseténél. Az összes bentragadt pénzösszeg, ami költségvetési intézményeké volt, itt – a két esetben együtt – meghaladta a 3 milliárd forintot. A visszatérülés mértéke egyelőre nem ismeretes, de aligha lesz 100%-os, akármelyik esetben.
Ilyenkor, amikor költségvetési intézmények a maradék, ideiglenesen szabad pénzeszközeiket átadták az említett intézményeknek, elvileg azzal a céllal adták át nekik, hogy kincstárjegybe fektessék. Ha abba fektették volna, akkor nem lett volna a baj, tehát nyilvánvalóan nem abba fektették, hanem ingatlanba, illetve az Ybl Bank esetében a jóisten se tudja máig sem, hogy tulajdonképpen mibe.
Ezek az esetek egy-egy bank, brókerház hibájából aláássák a bank- és brókerszakma jó hírét is, és mind a veszteség, mind pedig a jó hír fölötti őrködés indokolja a törvényjavaslatom benyújtását.
Azt javasoltam, hogy a költségvetési szervek értékpapír-vásárlásának feltételeit a pénzügyminiszter rendeletben szabályozza. A feltételek szabályozása jelentette volna például az értékpapír-vásárlás mikéntjének ellenőrzését, de ugyanígy jelenthette volna a vásárlás lehetőségeinek különféle korlátozásait.
A pénzügyminiszter úr nem kívánta ezt a felhatalmazást, hanem ehelyett ragaszkodott ahhoz, hogy egyfelől korlátozás és ne ellenőrzés legyen, másfelől, hogy erről közvetlenül a Parlament döntsön.
Ez derült ki a költségvetési bizottság ülésén, ahol ezt az ügyet tárgyaltuk. Itt háromféle lehetőség van, ha ezt az általános keretet – amelyet egyébként én elfogadok – elfogadjuk. Az első a finanszírozási rendszer átalakítása, az úgynevezett feladatfinanszírozás bevezetése, ami azt jelentené, hogy a költségvetési intézmények nem rendelkeznek jelentősebb pénzmaradványokkal, mert a pénzeket a feladataikhoz kapják, nem pedig évi tizenkét egyenlő részletben. Ezzel ez az egész probléma elesett volna.
Magam is többször mondtam, hogy minél gyorsabban át kell alakítani a költségvetési rendszert ebben az irányban, Nyugaton ez a szokás, és ez alapjában véve így helyes. De beletelik egy-két évbe, míg egy ilyen reform megvalósul, addig kell valamit tenni! Tehát ez a hosszú távú megoldás, de ez egyelőre rajtunk nem segít.
A másik az értékpapír-vásárlás teljes tilalma lett volna. A Pénzügyminisztérium egyik konkrét javaslata ez volt, hogy tiltsuk meg a költségvetési intézményeknek az értékpapír-vásárlást. Ezt nem tartom szerencsésnek és végül a Pénzügyminisztérium sem tartott ki e mellett a megoldás mellett és a költségvetési bizottság sem ezt javasolta.
Három okból nem szerencsés ez, ami egyébként bizonyos szempontból normális lenne, mert az mégiscsak abszurd – gondoljuk meg –, hogy a költségvetést, kamat ellenében, az általa finanszírozott költségvetési intézmények finanszírozzák. Tehát a dolognak van egy abszurditása, de ennek a hirtelen megszüntetése három okból nem lett volna célszerű.
Az egyik az, hogy nagyon megzavarta volna a kincstárjegy-piacot.
Tisztelt képviselőtársaim! Az utóbbi időben volt olyan aukció, ahol a kincstárjegyek 85%-át költségvetési intézmények vásárolták meg. Ha megtiltjuk nekik ezt a lehetőséget, kvázi megszűnik a kincstárjegypiac, ami azért egy elég nagy megzavarása ennek a piacnak.
A másik probléma az, hogy az értékpapír-vásárlásból a költségvetési szervek beterveztek hozamokat, és ezt figyelembe vették a finanszírozási terveikben, tehát részben ebből finanszírozzák a feladataikat. Ha ezt most hirtelen teljes egészében elveszítik, akkor elég nagy zavart okoznánk náluk.
(20.40)
Harmadrészt a tilalom – amely azt jelentené, gyakorlatilag legális lehetőség van arra, hogy a szabad pénzeszközeikkel kamatot szerezzenek – szinte megszűnik. Ez könnyen járhatott volna azzal a következménnyel, hogy még sötétebb és még problematikusabb üzletek törnek ki itt-ott-amott. Ezért sem lett volna tehát célszerű.
A harmadik megoldás ezekkel szemben – amelyet én mint előterjesztő elfogadok, és a költségvetési bizottság is elfogad, – az az, hogy csak a kibocsátónál közvetlenül vásárolhatnak állampapírt a költségvetési intézmények, és azt a lejárat előtt csak a Magyar Nemzeti Banknál adhatják el. Így a költségvetési intézmény számlájáról csak az MNB-aukcióra megy el a pénz, gyakorlatilag az MNB-n belül mozog, tehát semmiféle elveszési lehetősége – ha ezeket a szabályokat megtartják – nem lesz.
Azt meg kell mondani, ennek is van olyan következménye, hogy csökkenni fog a költségvetési intézmények kamatbevétele, aminek bizonyára nem fognak örülni. Egyrészt azért fog csökkenni, mert így technikai okokból csak 30 és 90 napos kincstárjegyeket vásárolhatnak, hosszabb lejáratúakat, és ennek megfelelően magasabb kamatúakat nem, és a töredékidőre való vásárlásoknál is különféle nehézségeik lesznek, nehéz lesz hozamot elérni.
Sajnos, ezt vállalni kell, egyszerűen nem kerülhető el a kérdéses hozambevételek, kamatbevételek csökkenése. Nem lehet olyan intézkedést tenni, amely megtiltja az állami pénzekkel való szabad és veszélyes tőzsdézést, de egyúttal nem csökkenti az ilyen költségvetési intézmények abból származó bevételeit, hogy ezeket a pénzeszközeiket kihelyezhetik.
Egyszerűen nem létezik tehát olyan megoldás, amelyik eleget tenne annak a követelménynek, hogy javuljon az adófizetők pénzének a biztonsága, és ugyanakkor ne csökkenjen az érintett költségvetési intézmények bevétele. A választott megoldás, amelyben konszenzus alakult ki a bizottság, az előterjesztő és a pénzügyminiszter úr között, a lehtőségekhez képest a legkisebb csökkenést okozza a költségvetési intézmények bevételeiben, és ugyanakkor megakadályozza azt, hogy az adófizetők pénzét kockázatos üzletekbe fektessék. Természetesen az állami pénzeszközök kezelőinek nagyobb része eddig sem ment bele ilyen üzletekbe, és akik közülük kellő gondossággal jártak el, azok nagyrészt az eddigi szabályozás mellett is el tudták kerülni azt, hogy egy bankhivatalnok vagy bróker félrevezesse őket. Amikor az adófizetők pénzét kockáztatták, és az odaveszett, akkor általában – nem mindig, de általában – gondatlanul jártak el a pénzek kezelői. Ilyen gondatlan eljárást állapítottak meg például a Belügyminisztériumban, a Lupis-botrányban bennragadt 100 millió forint kapcsán. A fegyelmi vizsgálat megálapította ezt idézem az újságból – hogy: "A szerződéskötéskor nem tértek ki arra, hogy a brókerház legyen köteles az értékpapírok vásárlását a darabszámok és a sorozatszámok visszajelzésével igazolni." Emellett a két vezető – aki fegyelmit kapott – később is elmulasztotta ellenőrizni, hogy a pénzt valóban államilag garantált értékpapírokba fektették-e be. Így veszett oda 100 millió forint.
Ehhez képest – meg szeretném jegyezni – igen enyhe volt az érintettek által kapott büntetés. A két vezetőt vezetői megbízása visszavonásával büntették, és azután már közös megegyezéssel hagyhatták el a minisztériumot, ami egy ekkora kár után azért talán nem a megfelelő mértékű büntetés.
Azt hiszem, az is furcsa, hogy a tudósítás nem szól a kártérítésről. A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény ezt is lehetővé teszi, és elő is írja, hogy gondatlan károkozás esetén – ami kétségtelenül megtörtént – három havi illetmény erejéig kell felelni.
Még azt is megjegyzem, azzal, hogy őket nem hivatalvesztéssel, hanem a vezetői megbízás visszavonásával büntették, s azután közös megegyezéssel engedték el, az a helyzet áll elő, hogy akár azonnal ismét elhelyezkedhetnek a közigazgatásban. A hivatalvesztés esetén ez három évre kizárt lett volna.
Ennél is lazábban jártak el az Ybl Bank és két másik pénzintézet csődje kapcsán, amikor körülbelül 2 milliárd forint ragadt benn. Én interpelláltam az ügyben tavalyelőtt, december 22-én. A miniszteri választ az Országgyűlés nem fogadta el, és Mádl miniszter úr beterjesztett az Országgyűlés elé egy jelentést, amelyben azokról a hivatalnokokról, akik ugyanazt csinálták, amiért most a Belügyminisztériumban fegyelmi járt, azt olvassuk, hogy "bár az eredmény az Ybl Bank fizetésképtelenné válása következtében a bankban beszorult költségvetési szervek számára végül is kedvezőtlen, az adott helyzetben a költségvetési szervek valójában a jó gazda gondosságával jártak el". Köszönöm szépen a jó gazdának azt a gondosságát, amelyik egy másik minisztériumban büntetés tárgyát képezi. Csodálkozom, hogy ez ugyanazon a Kormányon belül történik…
Még azt is megjegyzem egyébként, hogy itt Mádl miniszter úr hivatkozott egy számvevőszéki jelentésre, amelyikre vonatkozóan a múlt héten a Számvevőszék egyik igazgatója a számvevőszéki bizottság ülésén elmondta, hogy amiből a miniszter úr idézett, az nem az Állami Számvevőszék jelentése volt, hanem csak egy szakértői jelentés. Kifogásolta azt, hogy a miniszter úr egy ilyen, meglehetősen problematikus állítás igazolásául fölhozott egy ilyen jelentést. Ráadásul azt mondja, ha szembesítenénk magát a konkrét részjelentést meg a miniszteri kiemelést, akkor azért az is kiderül, hogy a szövegkörnyezetéből kiemelve bizonyos értelemben egyoldalú volt az idézet. (Zaj. – Közbeszólások.)
Itt, hallom, többen szólnak már, hogy hagyjam már abba. Valóban abba lehet hagyni. Időközben az Országgyűlés – az én ellenzésem ellenére – elfogadta a költségvetési bizottságnak azt a jelentését, amelyik megállapította, hogy tulajdonképpen semmi nem történt: odaveszett 2 milliárd forint, hát nem baj! Semmi nem történt.
Tisztelt képviselőtársaim, ez is egy hozzáállás. Én csak azt szeretném mondani, hogy itt most van egy törvényjavaslat, ezt a törvényjavaslatot jóvá lehet hagyni – remélem, a Ház jóvá fogja hagyni. Hogyha ennyire törődnek azzal, hogy mennyire respektálják a törvényt, akkor teljesen mindegy, hogy milyen törvényt hagyunk itt jóvá.
Tisztelt képviselőtársaim, igenis oda kell figyelni arra, hogyha az adófizetők pénzeiből milliárdokat veszejtenek oda, és a felelősöket a törvény ereje szerint felelősségre kell vonni.
(20.50)
Ha ezt elmulasztjuk, akkor hiába hozunk törvényeket. Én mindenesetre abban a reményben terjesztettem be ezt a törvényjavaslatot, hogy ez nem lesz hiábavaló, és sikerül majd jobban vigyázni az adófizetők pénzére. Elnézésüket kérem, hogy ebben a késői időben kellett ezt elmondanom, úgy éreztem, ez nem kerülhető el. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
