VARGA JÁNOS, DR. (MDF)
VARGA JÁNOS, DR. (MDF)
VARGA JÁNOS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Akik átélték, aligha felejthetik el 1990 októberének utolsó napjait. Köztudottan némely politikai erők is támogatták azt a megmozdulást, amely taxisblokád néven került történelmünk fekete lapjaira. A súlyos, törvénytelen rendzavarás fékezésébe a rend őrei nem avatkoztak be, mert erre nem volt egyértelmű felhatalmazásuk, illetőleg hatályos jogszabály nem tette ezt kötelességükké. A nyilvánvaló törvénytelenség elkövetése büntetés nélkül maradt. Mi, az ország Parlamentje, általános amnesztia kimondásával tettünk pontot az ügy végére.
De ezzel a gesztussal bebiztosítottuk-e az országot arra, hogy ilyesmi többé nem fordul elő? Vagy éppen az adott közkegyelem megismétlődésének reménye fog-e a jövőben egyes embercsoportokat hasonló cselekedetekre bátorítani?
Tisztelt képviselőtársaim! Demokráciánkkal nemcsak összefér, hanem egyenesen belőle következik demonstrációk, tüntetések, sztrájkok tartása, ha ez törvénnyel kijelölt korlátok, megszabott keretek között és megszabott feltételek mellett zajlik. Az olyan akciók azonban, amelyek gátolják az állampolgár szabad mozgását, és ezzel egyeseknek, vagy közvetve a társadalom egészének, illetőleg egy részének anyagi kárt is okoznak, semmiképpen nem sorolhatók a fentiek közé, hiszen a károkozás bűncselekménynek minősül. Nem engedhető tehát, hogy bizonyos társadalmi vagy egyéb csoportok visszaéljenek a gyülekezési és demonstrálási joggal, és e visszaélés keretében megbénítsák a közlekedést; utak elzárásával, hidak megszállásával, közlekedési csomópontok blokkolásával igyekezzenek akár jogos, akár jogtalan igényeiknek érvényt szerezni.
Igaz, hogy az ilyen cselekmény büntetőeljárást von maga után. De csak utólag, amikor az igazságszolgáltatás a cselekmény tömegessége miatt szinte lehetetlen, és amikor ebből következően az okozott kár megtéríttetése megoldhatatlan probléma elé állítja az illetékes szerveket. A taxisblokádhoz hasonló akciók előzetes intézkedésekkel vagy nehezen, vagy egyáltalán nem előzhetők meg. Időtartamuk viszont korlátozható, elhúzódásuk és kiterjedésük meggátolható, és a kár mértéke – amely annál nagyobb, minél hosszabb ideig tart a cselekmény – tetemesen csökkenthető. De csak akkor, ha a rendőrség idejében beavatkozik. Ez viszont csupán akkor lehetséges, ha törvényi felhatalmazást kap a beavatkozásra. Olyanra, amely a cselekmény részeseinek emberi jogait nem csorbítja, de megfosztja őket a közlekedés leállításához használt eszközök alkalmazásának lehetőségétől is.
Ilyen céllal nyújtottam be a rendőrségi törvénytervezethez két módosító indítványt, amelyek a javaslat más és más helyeit érintik, tartalmilag azonban szerves egységet alkotnak. A napirenden levő törvénytervezet 1. §-ának (2) bekezdése a rendőrség feladatait összegzi, illetőleg részletezi. E bekezdés e) pontja szerint a rendőrség ellát közlekedési hatósági és rendészeti feladatokat is. Meggyőződésem szerint ez az előírás kiegészítésre szorul. Ha ugyanis jelenlegi formájában emelkedik törvényerőre, akkor nyitva marad a kérdés, hogy a taxisblokádhoz hasonló események idején mi – illetőleg meddig terjed – közlekedésrendészeti vonatkozásban a rendőrség feladata. Mit kell tennie és milyen eszközöket szabad alkalmaznia a közlekedés zavartalanságának helyreállítására. Éppen e cselekménynek a társadalomra veszélyes jellege miatt szükséges ezt konkretizálni. Ezért javasoltam a szóban forgó pont kiegészítését olyan szövegrész betoldásával, amelyből egyértelművé válik, hogy a közlekedés folyamatosságát tömeges mértékben veszélyeztető akadályok eltávolítását ugyancsak a közlekedésrendészeti feladatokhoz tartozónak kell tekinteni.
Mivel pedig tömeges akadályok eltávolítására egy-két rendőr nem elegendő – ehhez csapaterő alkalmazása szükséges –, ezért indítványoztam a csapaterő bevetésének feltételeit és lehetőségeit szabályozó 57. § (1) bekezdése b) pontjának olyan értelmű kibővítését, amellyel a törvényhozás a rendőrséget nemcsak a személyek élet- és vagyonbiztonságát tömegesen veszélyeztető események megszüntetése végett jogosítja fel csapaterő használatára, hanem a közlekedés folyamatosságát veszélyeztető cselekmények esetében is.
Ha a fentiek az általam javasolt formában bekerülnének a törvénybe, akkor félreérthetetlenné válnék, hogy a taxisblokádhoz hasonló események alkalmazásával mi a rendőrség teendője, milyen módszert alkalmazhat a közlekedés rendjének visszaállítására.
(18.00)
Ebben az esetben a rendőrség nem kényszerülne a beavatkozásnak, illetőleg a közbelépés formájának fontolgatására. (Élénkség az ellenzéki padsorokban.) Egyúttal utólag sem lehetne vitatottá tenni, hogy a rendőrség jogszerűen járt-e el, amikor a forgalmat megbénító járművek és munkagépek eltakarításával biztosította a közlekedés folyamatosságát.
Javasolt szövegem ugyanakkor kizárná azt, hogy bárki rendőri erőt igényeljen olyan esetben is, amikor a közlekedés megzavarását nem tömeges méretű, nem is mesterségesen és tudatosan létrehozott akadályok, hanem egyéb okok – például olajszállító tartalmának kiömlése, úttest beszakadása stb. – idézték elő.
Tisztelt képviselőtársaim! Kínos meglepetés ért, amikor a rendőrségi törvényhez benyújtott módosító indítványokról szóló összefoglaló jelentést elolvastam: ebből kiderült, hogy az 57. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozó javaslatommal valamennyi illetékes bizottság és maga az előterjesztő is egyetért, az 1. § (2) bekezdésének e) pontját érintő indítványomat viszont az előterjesztő is elutasította, és a bizottságokban sem kapta meg az egyharmados támogatást. Nem tudom mire vélni ezt a felemás állásfoglalást, hiszen a két javaslat olyannyira egybetartozik, hogy az egyik elvetésével a másik elfogadása vagy értelemvesztetté válik, vagy legalábbis nem tudja önmagában betölteni azt a funkciót, amelyet vitathatatlanul csak az elsőnek törvénybe emelése biztosíthatott volna neki. Igazításra már nincs mód, hiszen ha az előterjesztő az első indítvány elvetése mellett kötelezte el magát, akkor csatlakozó módosító indítvány beadása csak felesleges időpocsékolás lenne.
Ilyen esetekben üt vissza az a Házban meghonosodott – szerintem egyáltalán nem szerencsés – gyakorlat, hogy részletes vita csak akkor kezdhető, ha az illetékes bizottságok befejezték a módosító indítványok megtárgyalását. Pedig feltehetően számos módosító indítvány sorsáról másképpen döntenének, ha nem csupán az indítvány – legtöbbször szűkszavú – indokolása alapján alakítanák ki állásfoglalásukat, hanem meghallgatnák a benyújtó által a részletes vitában aprólékosan kifejtett érveket is. Mivel ez nem így van, a részletes vita tulajdonképpen jórészt felesleges: a bizottságok és az előterjesztő által elfogadott indítványok mellett szükségtelen az érvelés, hiszen a plenáris ülés az esetek csaknem száz százalékában megszavazza azokat; a bizottságokban az előterjesztő asszisztálása mellett elvetett javaslatokért viszont a részletes vitában harcba indulni reménytelen vállalkozás. Elnézést, de mindezeket egyszer el kellett mondani.
Dixi et salvavi animam meam! Köszönöm figyelmüket és türelmüket. (Taps.)
