BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF)
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Konkrét kérdés hangzott el, konkrét válasz is benne volt az előbbi fölszólalásomban Glattfelder Béla iménti kérdésére. Ugyanis pontosan azt a helyet jelöltem meg, amelyik lehetővé teszi azt, hogy a szövetkezetek szétváljanak. Ezt kezeli.
Én még egy variációt föl tudok ehhez sorolni, mégpediglen a jelenlévők felének a döntésével történhessék meg a szétválás és … (Glattfelder Béla: Ön a külső üzletrész-tulajdonosokról beszélt!) Elnézést kérek, hogyha a kívülálló üzletrész-tulajdonosokról beszél Glattfelder Béla, akkor más a helyzet. Ugyanis jogi probléma. Ő nagyon jól tudja, hát ezen hónapokon vitatkoztunk, hogy hogyan lehet kezelni a külső üzletrész-tulajdonosoknak a helyzetét.
(10.50)
Nem beszélve arról, hogy ha most megoldanánk egy csapásra az összeset, holnap újra kezdhetnénk, mert újraképződik, mert elöregedett tagság esetén az örökösök már valószínűleg – vagy nagy valószínűséggel – nem téesztagok, tehát kívülálló üzletrész-tulajdonosokká válnak.
Én azt mondtam, hogy a szétválás kapcsán keletkező versenyhelyzet pillanatnyilag részben kezeli a kívülálló, illetve a nyugdíjas üzletrész-tulajdonosok problémáját – részben! Előreléptünk valamit ezen az úton. Nem oldottuk meg teljes mértékben – ez természetes. De elindul egy verseny, amikor is már a működtetés jogáért kezd el versenyezni a működtető, és a piacon a lehető legmagasabbat fogja ígérni. Számtalan példa van erre, ahol megszűntek a szövetkezetek. Az üzletrészpiacon elindult valami, és azért, hogy a nagy egységekbe valaki be tudjon szállni – teszem azt, egy szárítóba vagy egy pincébe –, attól megveszi az üzletrész jogát, akinek erre nincsen szüksége.
Szabó Lukács… Én nem akarom ezt a hangnemet folytatni, tekintettel arra, hogy Szabó Lukácsnak tudnia kellene, elsősorban a munkára lehet hivatkozni itt és nem az akaratra. Én nagyon jó néven vettem volna, amikor két évvel ezelőtt több mint négy hónapot éjjel-nappal azon dolgoztam – én személy szerint is –, hogy a szövetkezeti törvény megszülessen, és esélyt adjon, ha esetleg vette volna a fáradságot, és elolvassa az első beterjesztést, amit a minisztérium beterjesztett a Parlament elé, és összehasonlítaná azzal, amit végül is a Parlament elfogadott – igaz, közel 100 módosító indítványt készítettem ehhez a törvényhez –, akkor egyértelműen pozitív lenne a mérleg, és ezért vállalom is a felelősséget. Azt hiszem, hogy nem a kortárs fogja ezt megítélni, ezt egy nagyobb távolságból kell majd nézni – és én úgy hiszem, hogy akkor is pozitív lesz.
Mindamellett akkor került be – és ezt is vállalom – az a passzus a törvénybe, ami automatikusan magántulajdonba adta a földet, függetlenül attól, hogy kéri-e a tag vagy nem kéri, tehát kettévált a vagyon, illetve a föld kezelése a szövetkezeten belül; a földdel meg lehetett ezt csinálni. Más a helyzet a vagyonnal – és itt a felelősségre azért felhívnám a figyelmet, amit az előbb elmondtam. Ugyanis abban a helyzetben, amikor az országban olyan hangulat volt, hogy kinek kell itt a föld – emlékezzünk csak, mi volt három évvel ezelőtt Magyarországon, milyen volt a hangulat, hogy kinek kell itt a föld egyáltalán, kinek kell a vagyon, 5%-a vált ki a szövetkezeti tagoknak a szövetkezetből… Kérem, a politkának nemcsak előrelátónak, hanem türelmesnek is kell lennie, türelmesnek az állampolgárokkal szemben, amikor is az állampolgár rájön arra, hogy jót akar a politikus, de ehhez idő kell – s főleg ilyen évtizedek után nagyon is kell hozzá idő.
Ebből adódóan én nem érzem azt, hogy az utókor nagyon kemény jelzőkkel illetne engem a szövetkezeti törvényt illetően. Büszke vagyok rá, hogy akkor sikerült ezt a szövetkezeti törvényt megcsinálnunk. Elindítottunk valamit, és szeretném felhívni a figyelmet, hogy az elindítás a legnehezebb egy folyamatban – amikor valami már megy, a gyorsítás sokkal könnyebb –, ahhoz kell a legtöbb energia. Köszönöm, hogy meghallgattak.
