PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)

Full text search

PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden kívánok hozzászólni a részletes vitában.
A 14629-es számú módosító indítványaimból a 4., 5., 6. és 7. pontot visszavonom, mivel más bizottság, illetve képviselőtársaim olyan módosítást adtak be, ami tartalmazza az enyémet.
A 14630-asból is visszavonom az 1-est, a 3-ast.
A 2. és az 5. ponttal az a gondom, hogy igazából nem értem, hogyha minden szolgáltatásnál az szerepel, hogy a szolgáltatás díját a fogyasztó utólag fizeti meg, ez miért jelent gondot, hogyha a gáztörvénybe a gáz esetében így kerül.
Erre én nem döntöttem el, hogy ezt a módosításomat visszavonom-e, vagy sem, én azt gondolom, hogy ez harmonizálna az összes többi fogyasztás esetén fizetendő díjjal.
A 4. pontban a következő gondom van – ugyan ezt nem említettem, hogy visszavonom –, hogy azt mondja a törvényjavaslat, hogy forrás hiányában korlátozhatja, illetve szüneteltetheti a szolgáltatást.
Én azt gondolom, hogy piaci viszonyok között, piacgazdasági viszonyok között elfogadhatatlan ez az érv, és tulajdonképpen ellentmond a 20. § (1) pontjának is, ahol előírja a szolgáltatási kötelezettséget. Én azt gondolom, hogy a fogyasztó nem tehet arról, hogy a szolgáltató forráshiány miatt nem tudja a szolgáltatását teljesíteni.
Tehát én ezt a módosításomat fönntartanám, még akkor is, ha a módosító javaslatnak egy része arra vonatkozik, hogy korlátozás esetén szükséges kivizsgálni azonnal az okot, ezt említette Szalay képviselő úr is mint bizottsági indítványt, hogy tulajdonképpen ez szükséges a további ilyen problémák elkerülése végett. Tehát ez teljesül, viszont az nem teljesül, hogy ez a forráshiányra való hivatkozás kimaradjon a törvényjavaslatból.
Az 5. ponttal pedig az a gondom – és ezen is gondolkodom, hogy visszavonjam-e –, hogy tulajdonképpen a gázmérők és a csatlakozó vezeték olyan speciális része a gázszolgáltatásnak – már amennyire én tudom –, hogy ezt kimondottan a fogyasztónál hagyni, és nem a szolgáltatónak a tulajdonában lenne tulajdonképpen a törvényjavaslat szerint, én azt gondolom, hogy problémás, és olyan speciális karbantartási, javítási munkákat igényel, ami, én azt gondolom, megnyugtató lenne, hogyha a szolgáltatónál lenne.
Befejezve a mondandómat, én azt gondolom, hogy a 14630-asból a 2-est, a 4-est és az 5-öst szavazásra fönntartanám, és kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák. Köszönöm szépen. (Szórványos taps a bal oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť