ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független)
ILKEI CSABA, DR. (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A vitában mára eljutottunk oda, hogy az elmúlt évek tapasztalati tényeiből végérvényesen levonható néhány meghatározó következtetés.
Először is, mindenféle tárgyalás teljes kudarchoz vezetett ebben az eleve elrontott ügyben – értem alatta, hogy eleve politikai döntéssel keletkezett ügyben. A nemzeti érdekeket kifejező magyar álláspontot nem sikerült érvényesíteni sem a vízügyi, sem a diplomáciai tárgyalásokon, sem a két ország parlamantjei, sem kormányai közötti kompromisszumkereső megbeszéléseken. Semmiféle eredményt nem hoztak a társadalmi szervezetek kezdeményezései, a magáncélú megmozdulások, a tömegdemonstrációk. A Kormány nem tudott érvényt szerezni az Európai Közösségek szakértői bizottsága által javasolt kétharmad-egyharmad arányú vízmegosztásnak. De arra sem tudta rávenni a szlovák felet, hogy nyissa meg a dunacsúnyi árapasztó néhány kapuját. Sőt, odaát néhány hónapja kijelentették, az árapasztó árvízlevezetésre épült és nem vízpótlásra, műszaki átépítése miatt 1996-ig egyáltalán nem tud nekünk vizet adni. Pedig csak innen kaphattunk volna, csak innen kaphattuk volna a minimumot: őszszel–télen 500-600 m3 másodpercenként; nyáron, a vegetációs időszakban a szükséges 1000-1200 m3-t. Ezek tények.
A szlovák parlament illetékes bizottságával folytatott tárgyalásokon is nyilvánvaló volt partnereink időhúzásos taktikája. Látszólag a megegyezés szándéka jellemzi ezt a taktikát, aztán elmerülés a szakmai részletekben, mindenki szakértőket sürget, és a szakértők szakértőire hivatkozik mint elfogulatlan, tárgyilagos játékos, aztán amikor eljutunk a megállapodáshoz közeli állapothoz, akkor váratlanul minden ok nélkül visszavonul a szlovák delegátus. Nemakarásnak nyögés a vége – mondja a magyar ember.
Kész tények elé állítottak minket, és náluk volt és van az ökológiai előny. A saját oldalukon vizes paradicsomot teremtettek; akinek vize van, annak élete van. Beindították az erőművet, megszerezték a Duna-szabályozás kulcsát, a dunacsúnyi 20 kapus árapasztót, következésképpen itt maradtunk mi a legnagyobb ellenfelünkkel, tisztelt képviselőtársaim, az idővel. Az idővel, amivel kapcsolatban itt is elmondom, hogy az életben a legfájdalmasabb szó, hogy "késő". Soha többet nem teheted meg azt, amit egykoron megtehettél volna. Az időbeni cselekvés hiánya végzetes károkat okoz. Ha a másik oldalon csak tárgyalási készség van, de nincs megállapodási szándék és akarat, akkor a mi részünkről vétkes minden várakozás, minden elméletieskedés, minden újranyitott vita.
A hágai döntés kissé messze van, és kimenetele bizonytalan. Némi megalapozatlan várakozás is mutatkozik – ezt tükrözik Zétényi képviselőtársam szavai is –, tudniillik az a várakozás, hogy Hága majd nemzeti igazságot fog szolgáltatni nekünk. Nem. Hága bírói igazságot fog szolgáltatni, Zétényi képviselőtársam, nem nemzeti igazságot – bírói igazságot. Jól tudjuk egyszerű gyakorlatunkból, a hazai jogi valóságból, hogy mekkora a különbség a kettő között. Ki ne tudná jobban, mint ön…
Itt már rég messze vagyunk attól, hogy Londonban 95%-os arányú vízmegosztásban állapodtunk meg; hogy az Európai Közösségek szakértői kétharmad-egyharmad arányú vízmegosztást javasoltak. Ezek nem kötik a bíróságot. S aki egy kicsit is avatott, mert a környezetvédelmi bizottságban, valamint a dunai vízlépcsőrendszer kérdéseivel foglalkozó ideiglenes bizottságban végigkövetheti a terméketlen vitát, az tudja, hogy a Külügyminisztériumból egészen másfajta jelzések érkeznek. Bizonyos hírek az elmúlt esztendő végén arról szóltak, hogy csökken az érdeklődés álláspontunk iránt. Már senki sem nyilvánít határozott véleményt. A diplomatikusabb megközelítések a megfogalmazásokban is jelentkeznek. Békés, arányos rendezés kerül szóba, sőt a Hágai Nemzetközi Bírósághoz közel álló egyes szakértők, egészen konkrétan: német szakértők úgy nyilatkoztak, hogy olyan döntés várható majd 1996-ban vagy 1997-ben, hogy a fele-fele arányú hasznosítást mondják ki, óva mindkét felet a túlhasznosítástól. Ha ez így van, akkor a józan ész meg a diplomácia is azt diktálná, hogy elébe kell menni ennek az eredménynek időveszteség és közbülső károk nélkül.
Hogyan lehet elébe menni? Úgynevezett ideiglenes megállapodással vagy peren kívüli egyezséggel. De hát ugyanazzal a féllel állunk szemben, amely semmilyen kompromisszumra nem hajlik, csak az időhúzásos taktikát alkalmazza minden tárgyaláson, minden megnyilvánulása ezt tükrözi!
Mindezzel szemben áll az a józan megítélés, hogy még egy vegetációs időszakot nem él át helyrehozhatatlan károk nélkül a Szigetköz. A Szigetköz védett természeti értékeit 150-160 milliárd Ft-ra becsülik. Már szinte közhelyszerű ismeret, hogy a vízellátásra épült a térség mezőgazdasága, állattenyésztése, az erdészet, a hajózás, a halászat, az egész településszerkezet, a lakosság életvitele, életformája, tehát a térség egész gazdasági, társadalmi berendezkedése.
(10.30)
Az ideiglenes vízpótlás és a kárenyhítés ezért ma létkérdés. Ahogyan a Magyar Tudományos Akadémia 1993-ban egy tanulmánya végén megállapította, az átmeneti megoldás a túlélés szempontjából áldásos, ha nem is az igazi megoldás.
Igazi megoldás, képviselőtársaim, nincs. Csak a kisebb rosszat választhatjuk. Nekem gyanús, ha valaki óriási magabiztossággal teszi le a voksát egyik vagy másik megoldás mellett. Nincs ilyen! Nem is bizonyítható. Ha még egy évig folynak elméleti és szakmai meg szakértői viták és elemzések, akkor is csak a kisebbik rosszat választhatjuk.
A Kormány tavaly olyan megoldást terjesztett elő, amelyben a két keresztgátas megoldás közül egyet favorizált, a KHVM javaslatát, amely az 1843-as folyamkilométernél építené a gátat, és a dunakiliti műtárgyat használná fel. Szemben a másik, a KTM javaslatával, amely az 1849-es folyamkilométernél építene fenékgátat az ottani természetes zátonyképződés felhasználásával és a mosoni Duna, tehát a rajkai zsilip felhasználásával.
A mostani javaslat ismét a KHVM által előterjesztett megoldást tartalmazza. Ezzel szemben vetődik fel a szivattyúzás, mert a fenékgátépítés – összesen négy darab fenékgát építéséről lenne szó – következménye lehet… Államtitkár úr most azt mutatja, hogy nem négy, hanem egy. Mindegy. Akik ellenzik a fenékgátépítést és a gravitációs szivattyúzásos megoldást javasolják most, azok azt mondják, hogy mindenféle fenékgátépítés következménye az eliszaposodás, a vízminőségromlás, ellehetetlenül a hajózás, a vízi turizmus és így tovább, és így tovább.
Ezen álláspont hívei szerint olcsóbb az ágrendszeri vízkormányzás és szivattyúzás. Itt megint álláspontok csapnak össze, egyes szakmai javaslatok előterjesztése mellett olyan neveket olvasni, amelyek arra emlékeztetnek, hogy a szakértők politikusokat, irodalmárokat, költőket, drámaírókat sorakoztatnak fel. Már megint rávették valamire Csoóri Sándort és most a szivattyúzás szakértői véleményét támogatja, mint jó megoldást.
Más véleménye szerint, így a Vásárhelyi Pál Társaság szervezőbizottságának elnöke és a Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megye köztársasági megbizottjának véleménye szerint a szivattyús megoldás sem gazdasági, sem környzetvédelmi okokból nem járható. Idézhetném ezeket a véleményeket, nem ide tartoznak, ezeken túl kéne lennünk a bizottsági munkában, a részletes vitában.
Részben Horváth Tivadar említette azt, hogy mivel járna a szivattyúzás. Egy parlamenti képviselő nem tud ezekben igazából állást foglalni. Nem tud, mert a Kormány felelőssége, hogy melyik szakmai megoldást választja, a parlamenti képviselő politikai felelőssége pedig az, hogy sürgesse a Kormány jó döntését és a nemzeti értékek mentése érdekében a tetteket. Nincs sok idő meditálni, újabb elméleti és ügyrendi vitákat kezdeni. Ha most azzal megy el újabb esztendő, netán esztendők, hogy önemésztő, tépelődő, múltba tekintő meneteket folytassunk, akkor végképp veszítettünk még Hága előtt.
Kiszámíthatatlan partnerrel szemben nem lehet következetes a Kormány. Ez a Kormány sok mindenért felelős, nemcsak vízlépcsőügyben. De ha a másik oldalon egyoldalú előny van, a kész tények előnye, a birtoklás ténye, akkor a másik oldal, mármint a magyar oldal nem lehet szép és következetes, csak a szükséghelyzetet követő szegény és kiszolgáltatott. Ezért csak a kisebbik rosszat választhatja, de van, amikor a döntő tényező az idő tényezője. Aki előbb cselekszik a kárenyhítés érdekében, itt az lépi a jobbat. Ezt az álláspontot tudom támogatni. Köszönöm szíves türelmüket! (Szórványos taps.)
