ELNÖK (dr. Salamon László)

Full text search

ELNÖK (dr. Salamon László)
ELNÖK (dr. Salamon László): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Csontos képviselő úr írásban előre jelzett felszólalását a részletes vitában kívánja elmondani. Még egy írásban előre jelzett felszólalás volt, Szilágyiné Császár Terézia részéről, de ő betegség miatt nem tudja a felszólalását megtartani.
(17.10)
Megkérdezem képviselőtársaimat, hogy kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Senki nem jelzett felszólalási szándékot.
Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Békesi László pénzügyminiszter urat, hogy kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Dr. Békesi László nemet int.) Nem kíván.
Tisztelt Országgyűlés! Az együttes általános vitát lezárom. A részletes vitára bocsátásokra holnap, magára a részletes vitára pedig a szombati ülésnapunkon kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az eredeti ütemezés szerint 5 órától egy szünet következne, azonban sikerült annyira előrehaladnunk, hogy megfontolandó az, hogy most szünetet tartsunk. Még két törvényjavaslat tárgyalása lenne a feladatunk a mai napon: az egészségügyről szóló törvény, valamint az ügyvédségi törvény módosításairól szóló törvényjavaslatok részletes vitája. Mindkét javaslathoz egy-egy képviselő úr jelzett előre írásban felszólalási szándékot.
Megkérdezem, hogy ne tartsunk szünetet - ugye, egyetértünk ebben? (Közbeszólások: Igen! Nem!) Igen.., hallható igen..., (Derültség.).., úgyhogy szünet nélkül áttérünk a további napirendi feladatokra.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť