MÉCS IMRE

Full text search

MÉCS IMRE
MÉCS IMRE, a honvédelmi bizottság elnöke: Tisztelt Elnök Asszony! Köszönöm a szót. A honvédelmi bizottság elnökeként szeretnék néhány szót szólni. Az előbbi vitából, ami itt lezajlott a Házban, egyértelműen az derült ki, hogy itt mindenki egyetért a határozati javaslattal. Elsőbbségi vindikációs viták folytak, de úgy gondolom, Antall József ugyanúgy, mint Horn Gyula vagy az '56-os Mécs Imre, vagy a honvédelmi, a külügyi bizottság valamennyi tagja - és bízom abban, hogy a Ház valamennyi tagja - egyetért abban, hogy a NATO tagjai akarunk lenni.
(11.50)
Egyetért azzal, hogy a békepartnerségben részt kívánunk venni; egyetért azzal, hogy közös akarattal csiszoltuk ki ezt a határozati javaslatot, amely rendkívül fontos nemzeti dokumentumként születik meg ma, éppen az EBEÉ zárókongresszusán, a csúcstalálkozón.
Egy konszenzussorozat után vagyunk. Az előző ciklusban konszenzussal, ellenszavazat nélkül hoztuk létre a biztonságpolitikai alapelveket, ellenszavazat nélkül alkottuk meg a honvédelmi alapelveket; ugyanígy hoztuk létre, hatpárti egyeztetéssel, közösen kicsiszolva a honvédelmi törvényt. Nagyon kérem önöket, hogy most is ugyanígy, együttes akarattal hozzuk meg határozatunkat. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť