JUHÁSZ PÁL

Full text search

JUHÁSZ PÁL
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ): Köszönöm, elnök asszony. Nem sokáig fárasztom képviselőtársaimat, hiszen az első felszólaló igazán világosan ismertette a törvényjavaslatot, a második, Bogár kollega úr nagyon világosan méltatta annak erényeit.
Annyit szeretnék mindehhez hozzátenni, hogy számomra és általában a szabaddemokraták számára nagy öröm, ha az adóhivatal és állampolgár, az adózó kevesebbet idegesíti egymást, kevesebbszer találkozik - ennyiből örülünk a törvénymódosításoknak. Ezen belül annak is, hogy így az adóhivatalnak több ideje lesz elmélyültebb munkát végezni, ügyeket intézni.
Bogár képviselő úr néhány megjegyzésével kapcsolatban azonban nekem is lenne viszonmegjegyzésem, ha már a sors úgy hozta, hogy egymás után szólunk.
Azt gondolom, hogy valójában túl szelíd az adómódosítás, amennyiben csupán azzal óhajtja büntetni azokat, akik több mint felerészt hamis forgalmiadó-vissza-igénylést adnak be, hogy nem fizet nekik késedelmi kamatot. Egyáltalán nem érzem azt a méltánytalanságot ebben a szabályban - ahogy Bogár képviselő úr mondta -, el tudom képzelni, hogy lehetne persze direktebb szabályozás, azért büntetni, amit jogtalanul adott be, és akkor nem kellene ilyen enyhe, ilyen gyenge ellenérdekeltséget csinálni csupán. Másrészt pedig azt hiszem, hogy a decemberi adóbecslésnek már elég sok alapja van ahhoz, hogy tízszer nagyobb tévedést ne kelljen elvárni.
Egyébként köszönöm, hogy eddig is figyeltek, további minden jót kívánok. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť