RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS
RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon remélem, hogy elnök asszony nem fog figyelmeztetni úgy, ahogy az előbb megtette. Úgy gondolom, az ember figyelme praktikák és taktikák tüzében gyorsan fárad, s azt hiszem, a miénk is már egy óra óta. A felszólalások révén, az arcokra tekintve úgy látom, kicsit fáradtan és unottan foglalkozunk ennek a törvényjavaslatnak a módosításával.
Hogy miért mondom ezt? Talán azért is fogalmazódik ez meg a gondolatomban, mert képviselőtársakkal beszélve ezelőtt néhány héttel úgy fogalmaztunk, hogy nagy politikai csatározás színterévé válik a parlament, és végső soron - ahogy Kis Zoltán államtitkár úr is mondta, bár ő csak a külső üzletrészek tulajdonáról nyilatkozott -, nem old meg semmit. Én a magam részéről úgy fogalmazom, hogy az összes törvénymódosítási javaslat semmit nem old meg, csak politikai vitát kavart a parlamentben.
Szólt itt már téeszelnök, téesz-jogtanácsos, téesz-al-kalmazott, mezőgazdász, de hadd mondjam el a magam 25 éves mezőgazdasági biztosítási szakértői vonalon kialakult véleményemet; a termelőszövetkezetek összes katasztrófáját végigkísértem, legyen az természeti vagy bármilyen adottságú, de úgy érzem, hogy a legnagyobb ziláltság talán a természeti katasztrófákon túl manapság a békétlenség, ami felfedezhető a falvakban. Ezekben a falvakban nagyon gyorsan békességet kell teremteni, és itt már nagyon sok felszólalás végén hangzott el, hogy el kell kezdeni egy olyan szövetkezeti törvény szerkesztését, megvalósítását, amit - úgy gondolom - nem is lehet ma egységbe foglalni. Mert ha itt bárki normálisan felveti, hogy milyen ma a szövetkezet, akkor el kell mondani, hogy van jól működő szövetkezet, van gyengén működő szövetkezet, van felszámolás alatt álló szövetkezet, van felszámolt szövetkezet, ahol ott maradtak a falvak minden nélkül, és van, ahol semmi nem volt, nem volt szövetkezet, csak szakszövetkezet, de az már régen eltűnt. S ha valaki azt gondolja, hogy ezt három vagy négy törvénymódosítás megoldja, az nagyon téved. Azokat a gondolatokat, amiket itt végszóként megfogalmaztak, ajánlom miniszter uraknak, hogy a jó széljárásban ezeket kell kifogni, és azt a törvényjavaslatot kell elősegíteni, amelynek megvalósítása a nemzeti mezőgazdasági program tekintetében is lehetséges.
(15.40)
Én a magam részéről naivan azt gondoltam, amikor elolvastam ezt a törvénytervezetet, hogy - lévén ez egy rövid törvényjavaslat - az eredetit megjavítani akarva, gyorsan meg lehet hozni a módosítást ennek vonatkozásában. Ám amikor a mezőgazdasági bizottsági ülésen az Igazságügyi Minisztérium előadója is úgy nyilatkozott, hogy ez egy kritikai jogalkotás, és arról van szó, hogy nem megjavítani akarja az előzőt, hanem törvényrészeket akar elhagyni, akkor nem másról van szó lényegében, mint arról, hogy az előző parlament által hozott törvényt - amellyel kapcsolatban itt is felemlegették, hogy akkor sem kellett volna már meghozni - egyes csoportok számára sértőnek tartja, hivatkozván többek között a nemzetközi jogharmonizációra is.
Én már az igazságügy-miniszternek egy önkormányzattal kapcsolatos idézetét elmondtam ebben a parlamentben. Nem kívánom megismételni, de ez a kis ország nem teheti meg, hogy félévenként, négyévenként új törvényeket és állandó módosításokat hozzon, mert lehet, hogy azért vagyunk éppen szegények, vagy azért leszünk éppen szegények, mert ezeket a törvényeket állandóan módosítjuk.
Állandó intézményrendszert kell kialakítani, amely biztonságot nyújthat az embereknek. De azt hiszem, hogy nemcsak a mezőgazdasági törvény esetében van ez így. Azt hiszem, komplexen kellett volna az egész mezőgazdasági, szövetkezeti törvényt kezelni - mint ahogy az előbb mondtam -, nem pedig néhány kritikai pontot kell ebben megfogalmazni.
Azt hiszem, Magyarországon ez az elkövetkező időben hasznos lehet az ország, a vidéki emberek, a gazdálkodók számára, és ezt csak közös akarattal, teljes egyetértésben lehet meghozni.
Hogy mi az, hogy teljes egyetértés, és hogy a közös akaratra milyen nagy szükség van, azt bizonyítja egy MSZP-s hozzászólónak körülbelül 3-4 hete itt, az ország-gyűlésben elhangzott, a szövetkezeti vitával kapcsolatos véleménye. És hogy milyen sokrétű a vélemény, annak bizonyítására engedjék meg, hogy idézzek Aszódi Ilona Katalin MSZP-s képviselő hozzászólásából:
"Azt gondolom, minden gazdálkodó egységnek érdeke, hogy nyereséges legyen; így a szövetkezeteknek is az az érdekük, hogy nyereségesek legyenek. Ahol ez nem így van, ott természetesen a szövetkezeti tagságnak, illetve a közgyűlés tagjainak nem az lenne az érdeke, hogy az adott vezetést »bebetonozza«. Erre van lehetőség. Ott van a közgyűlés, és ott erről lehet szavazni.”
A gyakorlat, ahogy mondja - és ezt ő mondja - teljesen más. És vajon miért más? A gyakorlatban ez nehezen működik. Azt gondolom, az itteni, nagyon erőteljes, és olykor agresszív viták helyett érdemes lenne arra fordítani a figyelmet, hogy nagyobb propagandát fejtsünk ki annak érdekében, hogy a nem nyereséges gazdálkodó egységek vezetőit el lehessen küldeni. Tegye föl a szövetkezeti tag a “nem”-re is a kezét. Mondjuk ezt el, és érezze azt, hogy a szövetkezet már az övé.
Érdekes ez: már az övé! Eddig kié volt?
Tehát fel kellene tennie a kezét, amennyiben nem nyereséges a szövetkezet. A tagok helyett a törvény ezt soha nem fogja megoldani. Addig, ameddig a tag nem teszi meg, nincs olyan törvény, amelyik ezt meg fogja tenni helyette.
Én azt hiszem, ez is kifejezi azt a véleményt, ami itt, ebben a szövetkezeti vitában az elmúlt időben megfogalmazódott. El kell határozni, hogy az állam, illetve a minisztérium milyen gazdálkodási formát helyez előtérbe, illetve egyenrangú partnerként működve a vidéki falvakban, mit támogat: faluszövetkezetet, családi farmergazdaságot, nagyszövetkezeteket, kisgazdaságot - és így tovább, és így tovább. És ezt világossá kell tenni minden gazdálkodó számára.
Égetően fontos és sürgős feladat, hogy a vidék békéje, a falun élő emberek még meglévő türelme, tenniakarása ne változzon meg a teljes közömbösség irányába. Egyet ne felejtsünk el: azt, hogy a falu, a föld egy és ugyanaz. A falusi élet és létfeltétele, a föld, szétválaszthatatlan egymástól - és ez nem lehet költségvetési hiány kérdése, mert ez a falusi élet szinte egyedüli alternatívája.
A jelenlegi törvény végső soron három módosító elemet tartalmaz: a külső üzletrész-tulajdonosok jogainak - úgymond - szűkítését, a falu szétválásának szigorítását, a közgyűlés határozatképességének vizsgálatát. Mindhárom dolog természetesen értelmezhető pozitívan és negatívan, attól függ, milyen oldalról nézzük.
A három téma közül mélyebb elemzést a falu szétválásával, önállóságával kapcsolatban kívánok megtenni. De hadd szóljak ezzel kapcsolatban az Európa Tanács bizottságának egyik ajánlásáról, amely a falut mint formát, előtérbe helyezi a világon mindenütt, és így Európában is.
De talán először el kellene dönteni - mint ahogy beszédemben mondtam, és akkor az értelmes viták a köré csoportosulnának -, hogy milyen mezőgazdaságot akarunk. A mezőgazdaság jelenleg folyó, sajnos, sok vonatkozásban szervezetlen és sok veszteséggel is járó átalakulása csak akkor haladhat tervszerűbben egy valóban célszerű mezőgazdasági szerkezet felé, ha bizonyos elméleti alapkérdéseket is tisztázunk.
Az ilyen kérdések megvitatását gyakran idegenkedéssel fogadják, pedig ezek nélkül helyes mezőgazdasági politika nem alakítható ki.
A mezőgazdaság jövőbeni szerepének, jelentőségének, a vele szemben meglévő társadalmi elvárásoknak a tisztázásán túl arra is szükség van, hogy világosan megfogalmazzuk azokat a kritériumokat, amelyek alapján a mezőgazdaság különböző lehetséges szerkezeti változatait értékelni lehet.
Az ilyen kritériumok világos megfogalmazása és elfogadása nélkül ugyanis a helyesnek vélt, vagy célszerűnek tekinthető mezőgazdasági szerkezetről folyó vita teljesen parttalanná válhat, hiszen különböző részismérvek szerint más-más szerkezet minősíthető célszerűnek.
A jelenlegi helyzet gyors rendezése mindenféleképpen fontos. A falu, a vidék a nemzet megtartó ereje, és a világon mindenütt rájöttek, hogy hasonló fejlettséget kell falun elérni, mint városban. A falu, a vidék a társadalom részére fontos feladatokat teljesít. Azt gondolom, hogy a város és a vidék sokrétűen egymásra van utalva, össze van egymással kötve.
Vajon miért kell azokat a községeket, amelyek oly sokat szenvedtek az önállóságuk miatt - attól, hogy nem lehettek önállóak -, most bizonyos formában megakadályozni, ha önállóak akarnak lenni?
Bizonyos fokig egyetértek abban, hogy a jól működő szövetkezetek nem igazán akarnak szétválni. De az nem indok, hogy "nem tudjuk megosztani a szárítót, nem tudjuk megosztani a szarvasmarha-telepet". Azt hiszem, nem lehet az az első gond, hogy ezzel probléma van. Ha egy rosszul sikerült házasságban a házastársak el akarnak válni, akkor azt hiszem, nem az a gond, hogy a nászágyat nem tudják kettéfűrészelni, holott ahhoz mindkét félnek joga van, hanem valamilyen formában megoldják a válást, ha ez nem fájdalmas mindkét részről.
A vidéki térség Európában egy történelmileg érett és értékes kultúrvidék, melynek megtartása a társadalom fontos ügye, és ezért hangsúlyozom a falunak az önállóságát és szétválási lehetőségét. A vidéki térség csak akkor tudja teljesíteni a társadalom részéről egyre inkább keresett ellátási, üdülési és kiegyenlítő formáját, ha attraktív és önálló életteret kap, és megmarad. Megmaradhat egy jó infrastruktúrával, életképes mezőgazdasággal, a nem mezőgazdasági gazdasági tevékenységet elősegítő előnyös helyi feltételekkel, érintetlen környezettel és otthonossági kultúrájával.
Figyelemmel a veszélyeztetettségre, a következő követelmények szükségesek egy egységes társadalmi és gazdaságpolitika érdekében - kettéosztva két fejezetre, természetesen regionálisra és az agrárpolitikára. Ezt a két politikát célirányosan kell egymással egyeztetni, úgy, hogy azok egy teljes egészet képezzenek. Felelősséggel tartoznak a városi és vidéki térségek egyenértékűségéért és egymásrautaltságáért. A vidéki térség fejlődési programjának a regionális adottságokból kell kiindulnia, és minden lehetséges módon támogatnia kell a helyi kezdeményezéseket, a falu önállóságát.
A kereszténydemokraták úgy gondolják, hogy az embert problémáival együtt kell a koncepció és a döntések középpontjába helyezni. Meg kell őrizni a vidéki társadalom pozitív értékeit, és különösen a családi élet hagyományait, hogy ezáltal a fiatalemberek kibontakozását, és azoknak a közösségbe való bekapcsolódását elősegítsék. Meg kell szilárdítani a közösségi identitást, valamint elő kell segíteni az egyéni felelősség szellemét, a közös munkát és a kreativitást. Meg kell őrizni és ki kell bontakoztatni a vidéki térség kulturális és történelmi különlegességeit.
S még talán egy utolsó gondolat: ha azt akarjuk, hogy fiatal, aktív emberek a vidék mellett döntsenek, nem szabad ennek a térségnek csak a problémáiról beszélni, hanem az eddiginél jobban előtérbe kell helyeznünk annak a pozitív oldalait: a magas lakhatási, szabadidős és élményértékeket, a kevésbé megterhelt környezetet, a szabad és vonzó kulturális tájat, az áttekinthető szociális szerkezeteket, amelyek ugyancsak a biztonság egy tényezőjét képezik; valamint a közéletben való személyes együttműködési és alkotási lehetőségeket.
(15.50)
Úgy gondolom, az a vidék, az a falu, amely akár bal, akár jobb oldalról, akár kereszténydemokrata gondolkodásból nagyon sokat szenvedett az elmúlt évtizedekben, de a nehezét mindig ő vitte el. Meg kell adni ennek a vidéknek, hogy újra pótolja ezeket az elvesztett lehetőségeket. S talán még egy gondolat: a mezőgazdaság és az ipari termelési módszerek szociális és közgazdasági következményei kevésbé feltűnőek. Hosszú távon azonban annál inkább elgondolkoztatóak. Ezek folyamatosan lopóznak be a természetbe és valósítják meg ott rombolásukat a talaj eróziójában, földjeink biológiai elszegényedésében, a vizek elszennyesítésében, és így tovább. Ez az út végül is az ország elszegényedéséhez és az élet minőségének általános veszteségéhez vezet. Az utolsó óra parancsa tehát. Ezért nemzeti vonalon megfelelő ellenrendelkezések és nemzetközi vonalon minimális normák meghozatala szükséges.
Végezetül - és tényleg végezetül -: itt oly sokszor elhangzott már záró mondatként, és azt hiszem, a Közgáz-on elhangzott, miniszter úr és Raskó képviselő úr vitája záró mondatát hadd idézzem. Ez azt hiszem, példakövető lehet mindnyájunk számára: "Közös véleményen volt a korábbi államtitkár és a tárca mai vezetője abban a kérdésben, hogy a magyar agrárgazdaság valamennyi szereplőjével és tevékenységével együtt a lehető leggyorsabban essen át az átalakuláson - ami egyébként szükségszerű lévén -, hogy egy piacgazdaságot kívánunk kialakítani, amely egy más formáció. A folyamat rövidítését és egy hatékony mezőgazdaság alapjainak lerakását ellenzéki és kormánypárti politikusok részéről is egyértelműen azonosan kell megítélni."
Miniszter úr idézete: "Én bízom abban, hogy ez a konszenzus kialakul. Egyetértek azzal, hogy nemzeti agrárprogramra van szükség, és ez csak konszenzussal jöhet létre. Ezt a megállapodást meg kell kötnie a vidéknek önmagával, a vidéki embereknek egymással, és meg kell kötni a magyar mezőgazdaságnak a parasztsággal, az egész országgal. Szükség van erre, mert Magyarországon a hagyományaink miatt évszázadok óta nagyon fontos a mezőgazdaság, nagyon fontos az élelmiszeripar, és így tovább. Az áttekinthető termelés biztonságát csak így lehet szavatolni." Azt kívánom, így legyen. Köszönöm szépen. (Taps.)
