FRANCZ REZSŐ
FRANCZ REZSŐ
FRANCZ REZSŐ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az előttünk lévő költségvetésről nem tudok örömódákat zengeni, mint ahogy, mondjuk, az ember egy vakbélműtétről vagy egy foghúzásról sem tud - ámbár esetenként mindkettő elkerülhetetlen. A műtétre tehát feltétlenül szükség van - legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy Békesi "professzor úr" receptje, diagnózisa jó-e erre. Egy biztos: általános felépülésünk érdekében jelenleg csak tüneti kezelésre van mód, helyi érzéstelenítéssel. De az is biztos, hogy a műtét nem odázható el.
Elhangzik a javaslat, hogy növekedjenek intenzíven a keresetek, és ne próbáljuk ezt megfogni, hiszen ezzel megnő a piaci kereslet, és élénkíti a gazdaságot. Ugyanakkor ez egyúttal további költségvetési kiadásokat is jelent, hiszen elhangzott már, hogy mintegy egymillió közalkalmazott bére terheli a tárcát. Ugyanakkor egyértelmű az is, hogy a növekvő bérek a versenyszférában is növekvő költségeket jelentenének. Egy olyan nyitott gazdaság esetében, mint a miénk, számomra kétes az, hogy a belső piac érdemi megmozdítása és gazdaságélénkítő hatása egy ilyen manőverrel kifejthető. Ugyanakkor egy biztos: további importnövekedést váltana ki, különösen a fogyasztási javak területén.
Jellemző mai dolgainkra, hogy az importnak mintegy 80 százalékát teszik ki fogyasztási javak, 20 százalék a beruházás, termelőeszköz, és ennek durván egynegyedét alkotják a valóban a versenyszférához tartozó beruházások. Tehát ez azt jelenti, hogy a megnövekedett import ráadásul döntő hányadban nem is a jövőt alapozza meg, hanem egyszerűen feléljük. Éppen ezért az államháztartásra nyomasztó terhet jelentő adósságállomány és kamatterhének csökkentése szinte létkérdés. Az importban a fogyasztási javak túlsúlya a fizetési mérleg hosszú távú romlását is eredményezi.
Az importvámok közelmúltban történt emelése véleményem szerint nem érte el a kívánt hatást, nagyobb volt a füstje, mint a lángja: hivatkozási alap egy csomó kereskedő számára, hogy miért emeli az árakat. Meg kell vizsgálni, nem lehetne-e a nemzetközi egyezmények megsértése nélkül más és több árucsoportra is kiterjeszteni. Ha igen, akkor ezzel a lehetőséggel élni kell.
Említettem már, hogy a miénk nyitott gazdaság. Szűk a belső piac, romlik a fizetési mérleg, tehát az export fokozása feltétlenül fontos ahhoz, hogy ebből a mostani gazdasági helyzetből ki tudjunk lábalni. Hogy szolgálja ezt a célt a '95 évi költségvetési törvényjavaslat? Hát, a lehetőségek szerint. Hogy példát mondjak: támogatja az élelmiszergazdaság fejlesztését - és ezen belül különösen az exporttámogatás jelentős. Őszintén remélem, hogy az illetékes tárcák ezzel okosan tudnak élni, és nem hanyagolják el az alapanyag-termelés és -feldol-gozás támogatottsága megfelelő egyensúlyának megteremtését. Úgyis túlságosan kicsúszott a kezünkből a feldolgozóipar. Ez alatt én nem az állami szférát értem, és azt, hogy ma már a feldolgozóipar nem állami tulajdon, hanem azt, hogy az állami monopóliumok helyett különféle, zömében külföldi cégek monopolhelyzete kezd kibontakozni.
Az elmúlt években sajnos nem volt arra lehetőség, hogy megfelelő fejlesztést valósítsunk meg a versenyszférában. A társaságiadó-csökkentés több lehetőséget biztosít a beruházások megélénkülésére. Ugyanakkor hallatlanul fontos lenne ez az export összefüggésében is, hiszen a nemzetközi versenyképességünk fokozásához feltétlenül szükséges a modernizáció, illetve a termelékenység, a hatékonyság fokozása.
Az államháztartás egyensúlyának javítása létkérdés. Lakossági megtakarítások, sőt, a banki betétek jelentős hányada is állampapírokba vándorol. Tehát a megtakarítások, egyáltalán a tőkebefektetések, ma, ami egyértelműen megéri és a lakosság részéről szabad csinálni, az az állampapír és a kereskedelem. Mi lenne kívánatos? Ha a tőke a termelő beruházások irányába mozdulna el. Az a kérdés, ez hogyan és mikor érhető el. Ehhez feltétlenül szükséges az államháztartási egyensúly javítása, hogy ne legyen szükség olyan nagymértékű hitelállományra, tehát a megtakarítások a csökkenő kamatok mellett csökkenő hitelkamatokat jelentenek, ezáltal lehetőséget nyújt a versenyszféra hatékonyságát javító beruházásokra, hiszen hozzáférnek olcsóbb kamatokhoz. Na, ez nem a '95-ös év témája, sajnos, de mint távlati célhoz, feltétlenül ide akarunk eljutni.
A költségvetésnek véleményem szerint négy fontos szegmense van: a lakossági adóbevételek, a vállalkozásokból származó bevételek, ugyanakkor a közkiadások és az adósságszolgálat. Elhangzik a bírálat, hogy kevés a szociális támogatás, kevés a közalkalmazotti, köztisztviselői bér; kevés jut a honvédségre, rendőrségre, tűzoltóságra; kevés az önkormányzatok, az agrárszféra támogatása - és a sor végtelenül folytatható. Sajnos, ezek a megállapítások igazak. Ugyanakkor a lehetőségek erre nyújtanak fedezetet.
A kiadási igények, a bevételekből finanszírozhatók. A lakosságot nem szabad terhelni. Milyen más lehetőség van? A vállalkozások terhelése? Ez azt jelenti, hogy a jövőt tesszük kilátástalanná. Vagy pedig növeljük a hiteleinket és növeljük belőle a fogyasztást? Ugye, nem lehet kétséges, hogy ez az út nem járható. Ezek után nem marad más, mint visszafogni a költségvetési kiadásokat, a privatizációs bevételeket racionálisan felhasználni, illetve lehetőség szerint az adósságállományt ezekkel csökkenteni, megteremteni a gazdasági növekedés előfeltételeit.
Elhangzott már, hogy a fogyasztás és a termelés helyes arányát nemcsak a fogyasztás visszafogásával lehet közelíteni: törekedni kell a termelés hatékonyságára, hatékonyságának növelésére, és ezáltal volumenének fokozására. Ez pedig azt jelenti, hogy a vállalkozási szféra nem adóztatható tovább, hiszen ellenkező esetben a hatékonyságnövelő, termelékenységet elősegítő beruházásait nem tudja megvalósítani.
(11.30)
Akkor ki terhelhető? Valamennyiünknek önkorlátozást kell tanúsítani. Akik adott esetben sztrájkra, demonstrációra készülnek, tudniuk kell, nekik úgy lehet többet adni, ha más szférából csoportosítunk át. Mivel az anyagi javak a szükségesnél szűkebben állnak rendelkezésre, ezért a tervezés sem követhette azt az utat, hogy mi a cél, milyen eszköz kell hozzá, és ahhoz mennyi pénz. Éppen ezért a költségvetés számai egy szükség diktálta alkusorozat következményei, ezt valamennyien tudjuk.
Az ellenzék bírálja a költségvetést. Ez a dolga. Ezért kapja a fizetését. Konstruktív akkor lesz, ha nemcsak arra mutat rá, hogy hol kevés - mert ugye ez népszerű -, de arra is, hogy honnét kell elvenni. Ellenkező esetben nem szolgálja meg a fizetését.
A helyzet súlyos, összefogásra van szükség. Remélem, hogy a szükség diktálta kompromisszumok létrejönnek, és felesleges hisztériakeltés nélkül sikerül megoldani feladatainkat, megvalósítani választási ígéreteinket. Hangsúlyozom, nem azt ígértük, hogy '95-ben; ígéreteink megvalósítását négy év alatt kell elérnünk. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
