SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD
SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Szerettem volna azzal kezdeni, hogy én a költségvetési törvényjavaslathoz szeretnék hozzászólni, mert azért néminemű fenntartásom volt az előbbi szónoklattal kapcsolatban, de elfogadom, hogy az integrációs törekvéseknek van közük a költségvetéshez. Én azonban szeretnék - bár kicsit tág körben, de mégis - ennél a témakörnél maradni.
Azt gondolom, hogy a Fidesz vezérszónoka, eddigi szónokai és tegnapi hozzászólónk is elmondta azt, hogy ennek a kormánynak a célkitűzései nem köszönnek vissza ebből a költségvetési javaslatból. A költségvetési javaslatot nem csupán önmagában kell nézni. Hadd utaljak arra, hogy az ezt megelőző adótörvények tárgyalásakor is milyen felszólalások hangzottak el.
Azok az adóbevételek, amelyek az előző tételekben is szerepeltek, főleg a pótköltségvetés kapcsán, azok bizony megemelkedtek. Azok a költségvetésben szereplő kifizetési célok, amik az előterjesztés során elhangzottak, részben megvalósultak, részben sérülnek. Az előterjesztés még önmagának is ellentmond, erre szeretnék majd néhány példát felhozni. Először a családokat érintő költségvetésről, némileg érintve a lakásügyeket, másodszor pedig tulajdonképpen egy szakterületről, az akadémiai szféráról, de mindössze azért, hogy konkrét példákat hozzak fel önöknek arra, hogy ez a költségvetés milyen lehetőségeket hagyott ki.
A Fidesz önálló indítványában benyújtotta a családi pótlékról szóló törvény hatályos rendelkezései szerinti módosítást, amely azt tartalmazza - és idézem az 1990. évi XXV. törvényt -, hogy a családi pótlék emeléséről és az emelés differenciált mértékéről és ütemezéséről az Országgyűlés az állami költségvetésről szóló törvény elfogadásával egyidejűleg köteles dönteni. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ez a döntés megszülessen a költségvetési évben, már csak azért is, mert az elmúlt két évben nem emelkedett a családi pótlék. Ha nem sikerül kiegészítenünk a törvényjavaslatot ezzel az egy tétellel, akkor tulajdonképpen joggal állapíthatom meg, hogy a családi pótlék évről évre értéktelenedik, és magának az intézménynek a léte is előbb-utóbb szükségtelenné válik. Mindenképpen ezt szeretnénk elkerülni módosító javaslatainkkal.
A családi és az állami költségvetésnek is két nagyon fontos oldala van: a bevételi és a kiadási. Ennek a költségvetésnek az előterjesztése során elhangzott az, hogy azokat az intézményeket, amelyek az államhoz tartoznak, kompenzálni kell. Miért is kell kompenzálni? Azért kell kompenzálni, mert energiaár-emelések lesznek. Egy kicsit faramuci az a javaslat, amelyik azt mondja, hogy kompenzálunk, ugyanakkor nem tudjuk ma még megmondani, hogy mihez képest kompenzálunk. Vannak elterjedt szólamok arról, hogy a gáz- vagy villanyáremelés 120, 75 vagy 90 százalékos lesz. Az állami intézményeknek, amelyeknek az 1995. évi gazdálkodásukat tervezni kell, már most tudniuk kéne, hogy mekkora lesz ez az áremelés. Ha nem ismerik az áremelések mértékét, akkor milyen kompenzációról lehet beszélni? Semmilyenről nem lehet beszélni.
Ugyanígy van ez a családoknál is. A családi költségvetést egyfelől az adóemelések fogják terhelni, másfelől viszont az energiaár-emelések. Ebből a szempontból tulajdonképpen ugyanaz történhet velük is, mint a magyar állam költségvetésével, hogy hiány keletkezik. Ezt a hiányt valahogy pótolni kell.
A szocialista-szabaddemokrata kormány ezzel a költségvetéssel - épp az elmondottak miatt - nem nyújt anyagi biztonságot abban az értelemben, hogy előre lehessen tervezni a jövő évi kiadásokat. Tehát nem állami gondoskodást várok én, hanem a kiszámíthatóság feltételének a biztosítását.
Hadd utaljak itt és most - ha már az állami és a családi háztartás között lépegetek jobbra-balra - arra a törekvésre, amelynek kapcsán erős kritika fogalmazódott meg egy MSZP-s képviselő részéről a kormány irányában a közoktatás terén. Bizony-bizony december 15-e tájékára a kormánnyal szemben még egy sztrájk megszervezését is előkészítette. Nem tudom, hogy ez megfelelő kommunikáció-e a kormány saját képviselője, a többséghez tartozó képviselő és a kormány között. Jó lenne ezeket a kommunikációs gyakorlatokat megfelelő mederbe terelni.
Tisztelt Ház! A hozzászólások során valaki arról beszélt, hogy a polgároknak áldozatot kell hozniuk, és arról is beszéltek, hogy ebben az országban csak egyszerű állampolgárok vannak, tehát mindenkitől áldozatot kérnek. Ha valaki áldozatot kér, akkor fel kell mutatni egy lehetséges kiutat. A mi álláspontunk szerint ez ezzel a költségvetéssel nem sikerült.
Ezt néhány példával hadd illusztráljam. Az első. A Magyar Tudományos Akadémia költségvetése ugyan növekszik - mint ahogy ez szerepel is az előterjesztésben -, de ezzel egyidejűleg a kutatási források - amelyek jelentős mértékben forrásai a magyar tudományos kutatóintézeteknek és az abban dolgozóknak -, így az Országos Tudományos Kutatási Alap 1,7 milliárd forintra csökken, márpedig a csökkenést kétféle módon is értem, relatíve is, és az infláció nem követése miatt is.
(13.10)
Emiatt az Országos Tudományos Kutatási Alapból a világbanki kölcsönegyezmény műszerbeszerzést szolgáló hazai forrás nem teremtődik meg. Vagy: nem tudja ez a kutatási alap elindítani a fiatal kutatók támogatását - ez a második rész, ami ezt a területet érinti.
A harmadik dolog, amit el kell mondanom, a Központi Műszaki Fejlesztési Alapot érintő példa. Ez az alap, amely a kutatást és a fejlesztést, illetve új műszaki megoldásokat hivatott pályázati úton támogatni, egyötödére csökken! Egyötödére! S hadd idézzem önöknek az Állami Számvevőszék jelentését, amely tartalmazza azt, hogy összevonják a Központi Műszaki Fejlesztési Alapot, a Befektetési Ösztönzési Alapot, a Kereskedelemfejlesztési Alapot egy alapba. Ebben az összevonásban a legjelentősebben és a legszabályozatlanabb módon a KMŰFA, tehát a Központi Műszaki Fejlesztési Alap problémája az, amit ez egyáltalán nem tud megoldani. Nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy a K+F szférát hogyan támogassa; sőt olyan szabályozások is vannak benne, amelyek ellene mennek a jelenleg hatályos törvénynek, mégpedig a központi műszaki fejlesztésről szóló törvénynek, mert egy más alapnál, illetve ugyanennél az alapnál ugyanerre, ugyanezekre a célokra is különít el pénzeket. Továbbá - idézem -: "A költségvetési törvényjavaslat számszaki levezetést, illetve indoklást nem tartalmaz", nem tartalmaz arra nézvést, hogy ezekkel az alapokon belüli arányokkal mi történik. És az indoklás is hiányzik, ami nehezen elfogadható a számomra.
További példákat hadd hozzak föl önöknek. A felsőoktatás hallgatói létszáma nő. Ezzel szemben egy idézetet engedjenek meg a kormány gazdaságpolitikai kötetének 38. lapjáról: "A felsőoktatásban a hallgatói létszám mind a nappali, mind az esti, levelező tagozaton nő, de a növekedést az elsőévesek számának csökkentésével, a tan-tervi és tényleges képzési idő rövidítésével mérsékelni kell". Tehát miközben a választási programok úgy szóltak, hogy a hallgatói létszámot növelni kell, aközben azoknak az első éveseknek a számát kívánják csökkenteni, akik most kerülnek ki a középiskolából, s akiket a legjobban érint az ifjúsági munkanélküliség! Azt gondolom, ezek - finoman mondva - egymásnak ellentmondó állítások.
Ugyanilyen problémát okozhat, hogy az egy-egy tárcán belüli belső politikai irányokat nem dolgozzák ki, hogy a felsőoktatási kollégiumi férőhelyek átfogó szabályozása hiányzik, és ezért szinte értelmetlen felsőoktatási integrációról beszélni. Megint egy szakmapolitikai példát hozok fel arra nézvést, hogy egy támogatandó cél, a felsőoktatás integrációja az infrastruktúra, a kollégiumok átfogó szabályozása nélkül nem valósítható meg. Egy példával hadd éljek, ami a legerősebb: a budapesti egyetemek helyzete. Van X darab kollégium, amely X darab egyetemet szolgál ki. S azt nézik, hogy adott egyetemen hány hallgatónak van szüksége kollégiumi szálláshelyre, de álláspontom szerint azt kellene megnézni, hogy a Budapesten lakó egyetemisták közül körülbelül mennyinek van szüksége kollégiumi férőhelyre. Ez lenne a jobb kérdésföltevés, és erre kellene törekedni.
Ha a kormány a felsőfokú alapképzés bevezetésére javaslatot tett volna, mint ahogy én ezt most is, meg tavaly is megtettem és megteszem, akkor bővülhetne a felsőoktatási férőhelyek száma. Főleg akkor, ha a felsőoktatási törvény abban az irányban módosulna, hogy könnyebbé válna a magánegyetemek, magánfőiskolák további alakulása, alapítása. Ez pedig egyébiránt még az állami terheket is csökkentené, hiszen a magánszférába teszi át a bővülési lehetőség egy részét. Ez egy egyszerű törvénymódosítás, meg lehet tenni, és a piac valamilyen formában ezt be fogja szabályozni. Erre nyújtana segítséget az a módosító javaslat, amely a felsőoktatási normatívát kívánja legalább 74 ezer forintra megemelni.
Mit lehetne még számon kérni, amit '95-re ígértek? Hiszen itt az is elhangzott, hogy a négyéves programot kérjük-e most számon vagy pedig konkrétan csak az ez évit. Ez évre hadd idézzek föl önöknek egy ígéretet, ami a kulturális területet érinti. Ez pedig úgy hangzik, hogy az alapítványokhoz befizetett összeg leírható legyen az adóból vagy adóalap-csökkentő legyen - itt kétféle változat van. Ez megtalálható a kormányprogramban. Ez a törvény-előterjesztés különbséget tesz közalapítványoknak és magánalapítványoknak befizetett összegek között, amire az önök programja, illetve bizonyos pártprogramok úgy utaltak, hogy ezt a különbségtételt nem lehet megtenni. Kérem szépen, ez egy '95-re szóló ígéret - nem valósult meg.
Nagy szavakkal azt tudnám mondani - tulajdonképpen már a végéhez közelítve -, hogy szellemi beruházás nélkül nem képzelhető el a polgári jövő; és nem képzelhető el semmiképp a polgári jövő ezzel a kulturális költségvetéssel és egyáltalán ezzel a költségvetéssel. Hiába beszélt itt előttem az SZDSZ szónoka a kultúra elvi jellegű támogatásáról, ha a költségvetés valósága mást mond, ha az adóemelések mást bizonyítanak, ha a kedvezmények eltörlése, csökkentése mást bizonyít! Egy példát megint hadd hozzak föl: a szellemi tevékenységet végzők - és erről már volt vita az adótörvények kapcsán - eddig jóval többet írhattak le, mint e törvényjavaslat szerint. Ezért azt gondolom, a kedvezményeknek ezt a körét vagy szinten kell tartani, vagy növelni érdemes, abban az esetben, ha a kormányzat ezt fontosnak tartja.
Tisztelt Ház! Azt ígértem még a beszédem elején, hogy a lakásügyekben is néhány szót szólok, de itt is csak két példát hadd említsek.
Az egyik példa az, hogy létezett már nagyon régóta egy hasznos intézmény, talán a szakmai szlogenjét nem ismerem jól, de a lakásépítésre vonatkozó előta-karékossági program. Ez az előtaka-rékossági program lehetővé tette, hogy évi 12 ezer forintot leírjanak az állampolgárok az adójukból - nem az adóalapból. Ez nagyon hasznos dolog volt. Ez egy olyanfajta konstrukció, amely távlati beruházásra ösztönzi a családokat. Ez az ösztönzés csak akkor történik meg, ha ennek a mértéke évről évre valamilyen formában vagy nő, vagy a lakáspolitikai kedvezményezettségi kört vagy eszközrendszert bővítjük vagy megmásítjuk - tehát a lakáspolitika egészéhez nyúlunk hozzá. Ha ez nem történik meg, akkor legalább annyit érdemes megtenni, hogy ez a fajta leírhatóság növekedhessen. Tehát a kedvezmény érintse azokat a polgárokat, akik ebben olyan formában vannak érintve, hogy valamikor majd, egy-két év múlva vagy tíz év múlva a gyerekeiknek lakást szeretnének vásárolni.
A másik ilyen lakásépítéssel összefüggő dolog a hiteltörlesztésből való állami leírhatóság, amelyben pozitív elmozdulás történt abba az irányba, hogy az adóból lehet ezt leírni. Azt gondolom, itt is érdemesebb lenne megtenni - ha már jónak tartanák a "polgári közép" támogatását, ahogy azért valamelyest a lakásépítési támogatásból, amit újonnan vezettek be, ez kiderül - e tétel megemelését, ami szintén az adóból való leírhatóságot jelenti. Ez megint csak segítené azokat a polgárokat, akik ebben érintettek lennének. Ez főleg azokat a fiatalokat - fiatal házaspárokat vagy családokat - érinti, akik 1993-94-95-ben vagy a további évek folyamán kezdenek majd saját lakást építeni.
Tisztelt Ház! Nekem a legfőbb problémám tulajdonképpen a költségvetéssel az elmondott konkrét példákon túl az, hogy a tervezhetőség és a jó megoldások hiányoznak. Azt gondolom, ez a költségvetési törvényjavaslat nem alkalmas eszköze a magyar gazdaság növekedésének. És végül hozzáteszem azt, hogy a szellemi és anyagi beruházások nélkül nem alkalmas a jövő megalapozásához, ahhoz a jövőjéhez, amelyhez mindannyiunknak érdeke fűződik.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps.)
